BIOGRÁFIA

"Ameddig mindkét politikai oldal szélsőségesei azzal vádolnak bennünket, hogy az ő ellenségeiket szolgáljuk ki, addig függetlenségünk is megkérdőjelezhetetlen."

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓ

Az Ideológiák Tárháza elsősorban ideológiák bemutatásáról szól, ugyanakkor történelmi eseményekről, személyekről, személyi vagy fogalmi ellentétekről, filozófiákról, vallásokról, szimbólumokról, társadalmi témákról is készítünk videókat, valamint írunk könyveket és kiadványokat.

Törekszünk az elfogulatlanságra és az értékítélettől való mentességre, mert azt szeretnénk, ha az emberek az általunk bemutatott témákban hiteles információkhoz jutnának, mivel tudjuk, hogy az ezekkel a témákkal foglalkozó ismeretterjesztő oldalak többsége nem képesek elvonatkoztatni saját világnézetüktől, politikai állásfoglalásuktól. Tapasztalataink szerint még a közoktatási intézmények tanárainak egy része is egyoldalúan tanít, amelybe sokszor bevonják még a pártpolitikát is, befolyásolva a tanítványok gondolkozásmódját. Ezt elfogadhatatlannak tartjuk, mert úgy gondoljuk, a pártpolitikának nincs helye egy közintézményben, mivel az gyakran diák és tanár, sőt tanár és tanár közti konfliktusokhoz vezet. A közéletben és a közoktatásban már megszokott részrehajlást igyekezzük tartalmainkkal ellensúlyozni, megmutatva, hogy így is lehet tanítani; ezenfelül szórakoztatóan, a nézők figyelmét lekötve talán érdekesebbé lehet tenni az amúgy ingerszegénynek gondolt témákat is.

A KEZDETEK (2016)

A Ideológiák Tárháza-csatorna 2016 tavaszán jött létre, Frank Robin által, mindez pedig egy elfogult, ideológiákat taglaló zsebkönyvvel kezdődött. E kiadvány részrehajló, pártoskodó tartalma annyira megbotránkoztatta, hogy úgy döntött, készít egy nyilvánosan elérhető videót, melyben igyekezett szakszerűen és objektíven kibontani az adott ideológiai és történelmi témát. Az első videója nézettsége nem robbant be, de Robin mégis elégedett volt munkájával, mert megmutathatta, hogy igenis lehet ideológiákról részrehajlás nélkül is beszélni.

Az ezt követő két évben szüneteltette a tartalomgyártást, helyette szociális életére, különböző hobbijaira (elsősorban a zene és egyéb művészeti tevékenységekre), valamint karrierépítésére helyezte a hangsúlyt. Ezen időszak alatt szabadidejében ideológiai és politikai ismereteit bővítette, valamint jobban beleásta magát a klasszikus politikafilozófiába is.

Habár nem tervezte, hogy újra aktívvá teszi Youtube-csatornáját, a politikafilozófiai művek, továbbá a történelemmel és vallásfilozófiával összefüggő irodalmak egyre inkább beszippantották, míg végül úgy nem döntött, folytatja ismeretterjesztő munkásságát.

A VISSZATÉRÉS (2018–2019)

Két év kreatív szünet után, számos inspiráló kommentár és email hatására Robin úgy határozott, visszatér és folytatja azt a munkát, amit korábban abbahagyott. 2018 nyarán új videókat töltött fel, melyek új ideológiákat mutatták be szórakoztatóan, majd látva azok váratlan sikereit, újraértékelte az Ideológiák Tárháza-projektet. A célkitűzés változatlan maradt: az ideológiák pártatlan és értékítélettől mentes bemutatása, de az is nyilvánvalóvá vált, hogy a csatorna igényli a fejlődést mind arculatban, mind tartalomban.

2018 végén Lars Ritter politikafilozófus csatlakozott Robinhoz, mert a Rendszer és az Akceleracionizmus című videók szövegeinek megírásával bebizonyította, hogy helye van a korábban egytagú 'csapatban'. Ketten már nem csak hogy gyorsabban állítottak elő új videókat, de szemmel láthatóan a minőség jelentősen javult, sőt a csatorna tematikája is kibővült: az ideológiák tárgyalása mellett filozófiai, vallási, történelmi, társadalmi és szimbolikai videósorozatokat is indítottak.

Ebben az időszakban a publikált videók inkább rövidek és humorral átitatottak voltak, ami miatt a csatorna elsőre komolytalannak tűnhetett, ugyanakkor a szórakoztatás előnyben részesítésének oka részben az volt, hogy akkoriban nem voltak különösebb ambícióik, és magát a projektet elsősorban szabadidős tevékenységként élték meg, továbbá ekkor még csak néhány ezer rendszeres néző követte frissen feltöltött anyagaikat. 2019 tavaszára azonban változás következett be, miután a feliratkozók száma meghaladta az 5000-et. Emiatt Robin és Ritter fontolóra vették, hogy talán most eljött az idő a mélyebb és igényesebb tartalmak készítésére – ettől fogva egy komolyabb stílus felé vették az irányt.

2019 áprilisában a csatorna megtapasztalta első nagyobb mértékű arculati megújulását is, amit a Marxizmus című videóval mutattak be: a friss dizájn, az új effektek és vágási stílus mind hozzájárult ahhoz, hogy a jövőbeni tartalmak komolyabban vehetők és korszerűek legyenek. A videók jóval érdekfeszítőbb hangvételével együtt a feliratkozók száma is nőtt. A csatorna egyre inkább beszédtémává vált a Youtube-on, különösen az akkori ismert kritikusok és commentary videósok között, akik, miközben tartalomgyártókat véleményeztek különböző stílusban, addig az Ideológiák Tárházát gyakran pozitív példaként hozták fel vagy ajánlották saját nézőiknek, melynek hatására a feliratkozók száma is megugrott. Ekkor Robin és Ritter új sorozatokba kezdtek: az egyik a SLOG (Sound Log) volt, ami tulajdonképpen egy podcast-szerű formátum, melyben Robin egyedül, közvetlenül a nézőkhöz fordulva fejtette ki gondolatait különféle, aktuális politikai hírekkel kapcsolatban. Ezen felül útjára indították a Konteók sorozatot is, ahol a lapos Föld-elméletet, a gyíkember-elméletet és egyéb, hasonlóan abszurd összeesküvés-elméleteket elemeztek és gúnyoltak ki. A pozitív visszajelzések és a szélesedő témakör hatására a feliratkozók száma körülbelül 10.000-re ugrott.

KIADÓVÁ VÁLÁS (2021)

2021 elején az Ideológiák Tárháza csapata úgy döntött, szeretne követőik számára papír alapú kiadványokat is létrehozni, így Ritter előállt az IT füzetek kiadásának gondolatával. Ezen a ponton már 15.000 feliratkozójuk volt, és emiatt azt gondolták, ha ennek mindössze 5-10%-a megvásárolná ezt a magazint, már megérné a befektetett pénzt, időt és energiát. A következő periódus főleg ennek megtervezésről szólt.

Eközben Robin további sorozatokat eszelt ki: az első, a Tévhit névre keresztelt videók voltak, melyek értelemszerűen öt tévhit bemutatásával foglalkoztak minden egyes ideológiával kapcsolatban, melyeket igyekeztek részletesen kibontani és megcáfolni. Emellett elindította a Magyar politika című sorozatot is, amitől mindvégig ódzkodott, hiszen nem kívánt belemerülni a hazai pártpolitikába, attól félve, hogy bár hiába beszél elfogulatlanul a témáról, mégis lesznek olyanok, akik megbélyegzik és beskatulyázzák ezért. A félelme végül beigazolódott, mert ettől fogva számos támadás érte politikai jobb- és baloldalról egyaránt. Csengének mégis sikerült arról is meggyőznie őt, hogy merjen a magyar politikai témákról is beszélni. Ezt a tanácsot is megfogadta, ezek a videók pedig igen nagy nézettséget értek el a többihez képest, főként az elfogulatlan megközelítésüknek köszönhetően, ami a nézők többsége számára szimpatikus volt.

"Az utóbbi időben az emberek érzékenysége fontosabbá vált, mint az igazság kimondása – tehát amennyiben sértőnek találják egy másik ember véleménynyilvánítását, arra politikai boszorkányüldözéssel reagálnak." – Frank Robin

Ritter és Robin a tavasz folyamán befejezték a kiadási terveket: magazin helyett egy Politikai filozófiák zsebkönyve (2021) címet viselő zsebkönyvet álmodtak meg, ami nyomtatott formában 2022 július havának utolsó napján látott napvilágot. Robinék nem kívántak már ismert kiadóhoz fordulni, mert attól tartottak, hogy azok majd beleszólnának a könyv tartalmába és megjelenésébe egyaránt. Ehelyett Robin maga vállalta a zsebkönyv kiadását, adószámos magánszemélyként: számlaképes státuszt alakított ki magának, létrehozott egy webáruházat, majd lehetővé tette a könyv előfinanszírozását – a csatorna nézői előrendelhették a könyvet, az összegyűlt pénz pedig fedezte a nyomtatási költségeket. Az 50 oldalas kiadványból még a megjelenése előtt azonnal 400 darab gazdára talált, annak ellenére, hogy Robin semmilyen külsős oldalon nem reklámozta azt, csak az Ideológiák Tárháza platformjain irányította rá a figyelmet. A Patreon-oldalukon anyagi hozzájárulásokat nyújtó nézők és az előrendelések elegendő forrást biztosítottak a zsebkönyvek előállításához, így az első nyomtatási ütemezésben 1200 darab készült el.

A könyv megjelenése mellett Robin és Havassy egy podcast-sorozat létrehozásába vágtak bele, melyet egyszerűen IT Podcast néven futtattak. Azonban időszűke miatt hamarosan félbeszakították a projektet, mielőtt mélyebben beleáshattak volna magukat. Bár ezt a sorozatot szüneteltették, az Ideolog címet viselő interjúsorozat indításával próbálták ellensúlyozni a podcast hiányát. Számos jelentkező akadt, aki örömmel adott interjút Robinnak vagy Havassynak, bemutatva saját ideológiáját, világnézetét, vallását, filozófiáját és így tovább.

Amellett, hogy kiadtak egy zsebkönyvet, Robinék meghirdettek egy utópiaíró versenyt is, amelyre 2021 decemberétől lehetett jelentkezni, a pályázat anyagát pedig a következő év januárjának utolsó napjáig kellett beküldeni. Összesen 95 beküldés történt, ebből 91 került elfogadásra. A lelkes, mindazonáltal amatőr írók jobbnál jobb műveket adtak be, sőt voltak olyanok is, akik még illusztrációkat rajzoltak vagy festettek mellé, megdobva a végeredmény színvonalát.

"Nálunk kiemelt szerepet kap a stílus, mivel általa könnyebben befogadható az a viszonylag nagy mennyiségű és bonyolult adathalmaz, amit egy-egy videóba sűrítünk." – Lars Ritter

FELTÖREKVŐBEN (2020)

2020-ban Robin célul tűzte ki, hogy az Ideológiák Tárháza angol nyelvű változatát is létrehozza egy új csatorna keretein belül. Habár két angol fordítót, Cziger Mártont és Schiller Gábort, valamint egy angol narrátort, Stignani Martint is felvett a csapatba, az angol nyelvű csatorna elindítása mégis évekig váratott magára – egyelőre csak az addig elkészített videókat fordították le angol nyelvre. Robin és Ritter csapattagként üdvözölte az egyháztörténeti tudásában jeleskedő Besztercei Márkot, mint lektort, aki később saját videót is készített, amit Arianizmus címen tettek közzé; nem sokkal később Csorba Eszter is csatlakozott a csatorna szerkesztőségéhez, azonban a Taoizmus videó szövegének megalkotása után nézeti különbségek miatt távoznia kellett; ezután Szommer Kitti is belépett a szerkesztőségbe, aki főleg lektorálással foglalkozott; ez év decemberében Havassy Gergely csatlakozott a csapathoz, akinek a feladata a klasszikus filozófiával összefüggő videók szövegeinek megírása lett, többek között a Német idealizmus című anyag is az ő nevéhez fűződik.

Ebben az évben indult el az Elemzés sorozat, melynek fő jellegzetessége, hogy Robinék számos filozófiai vagy politikai témában szavazásokat tettek közzé, az eredményeket pedig elemezték, diagramokkal prezentálták, kibeszélték. Ezzel együtt startolt a Kritika sorozat is, amelynek hirtelen nagy sikere lett a többi témához képest, ezért ezt szívesen folytatták tovább, de sosem került a csatorna középpontjába, hiszen alapvetően nem ezért kezdtek bele a munkába.

Nyáron Robin megismerkedett Dörner Csenge közgazdász és tartalomgyártóval, aki épp akkor kezdte el a tartalomgyártást, és még alig volt 50 feliratkozója. Az Ideológiák Tárháza éppen ekkor indította el Discord-szerverét, ahová az egyik tag beküldte Csenge első videóját, amit Robinék megnéztek, és egyrészt kiválónak találták, másrészt sok közös pontot találtak Csenge és a saját videóik között: magát az egyszerű és érthető stílust, de ami a legfontosabb, az elfogulatlan és objektív előadásmódot. Robin felkereste Csengét, és néhány hónappal később elkészítették első közös videójukat Piacgazdaság vs. Tervgazdaság néven, ami óriási sikert aratott mindkettőjük számára.

Év végén Csenge hosszú beszélgetések után meggyőzte a vele baráti viszonyban álló Robint arról, hogy vállalja arcát a videókhoz, mondván, így sokkal élvezhetőbbek lesznek a tartalmai. Bár eleinte Robin a kamerákkal kapcsolatos iszony és az önbizalomhiány miatt ezt nem tartotta jó ötletnek, de 2020 novemberére mégis megfogadta a tanácsot: vett egy kamerát és fényeket, valamint készített egy saját hátteret is. Ettől fogva szinte minden videóban szerepel, és elmondása szerint verbális képességei ezután nagyon sokat fejlődtek.

AZ ESZMÉK KÖNYVE KIADÁSA (2022)

2022 februárjában párhuzamos folyamatok indultak el: egyfelől elkezdődött a beküldött utópia-pályázatos anyagok áttekintése és értékelése, másfelől Robin és szerkesztőtársai a 2022-es országgyűlési választások miatt a Magyar politika sorozat folytatásába fogtak, amelynek keretében a jelentősebb magyar pártokat és azok ideológiáit igyekeztek minél közérthetőbb módon bemutatni. Ezek a videók váratlanul nagy sikert arattak, de ezzel együtt nehezítették az utópiaíró versenyre beküldött művek értékelésének folyamatát is, emiatt Robin azt a döntést hozta, hogy felmond munkahelyén, és karrierjét félretéve, egy időre kizárólag a tartalomgyártásra és az írásra fog koncentrálni. A csatorna ebben az időben közel 30.000 feliratkozóval büszkélkedhetett, továbbá az alkotócsapat új taggal, Muzslai Krisztinával bővült, aki nem csak a videók szövegezésében működött közre, hanem az új könyv társszerzőjévé is avanzsált.

Az Ideológiák Tárháza csapata már 2021 őszén bejelentette, hogy egy újabb kiadvány megjelentetésére készül, melynek címe Eszmék könyve (2022) lesz. Bár eredeti elképzelésük szerint a könyv 200 oldalas lett volna, azonban a végső produktum meghaladta a 600 oldalt is, mindazonáltal az akkori gazdasági körülmények arra kényszerítették őket, hogy az előzetesen tervezett eladási árat jócskán megemeljék. Habár terveik között szerepelt a könyv puha- és keménytáblás változatának egyidejű kiadása, az infláció és a kiadási költségek jelentős emelkedése ezt nem tette lehetővé, így végül 2022-ben csak keménytáblás változatban került megjelentetésre. Közben Besztercei Márk, a csapat egyik lektora, idő hiányára és a tanulásra való összpontosításra hivatkozva kilépett a csapatból, bár nem zárta ki egy későbbi visszatérés lehetőségét sem.

Robin az elmondása szerint áprilistól (a választásoktól) kezdve napi 14-16 órában írta az új könyvet, de ez sem volt elég arra, hogy a tervezett augusztus 31-i dátumon megjelenhessen. Arra kérte a körülbelül 500 előrendelőt, hogy legyenek elnézőek a késés miatt, és igyekszik őket kompenzálni például azzal, hogy mindenki, aki kéri, kap aláírást a nyomtatott példányba, valamint ingyen megkapják mellé a pdf és epub verziót is. Az Eszmék könyve első kiadása végül november végén jelent meg összesen 1000 nyomtatott példányban, egyelőre keménytáblás változatban. A könyvbe társszerzőként írt Muzslai Krisztina, Fodor Gergő, Czeferner Dóra és Dörner Csenge. Ritter és Robin nem titkolta, hogy a jövőben számos új kiadvány fog érkezni, és a jelenlegi mű második kiadása is éveken belül meg fog születni, amit majd angol nyelven is szeretnének terjeszteni.

JELKÉPEK KÖNYVE ÉS NEMZETKÖZI CSATORNA (2023)

Robin 2022. december 31-én bejelentette, hogy a YouTube-csatornájuk mellett a Twitch platformon is aktívak szeretnének lenni, így minden szombat 17:00-kor egy IT Fórum című élő adást fognak indítani. Azonban ez a sorozat csupán két hónapig maradt fenn, mivel Robin nem érezte komfortosan magát élő adások közben – rájött, hogy nem neki való ez a formátum. Ugyanakkor örömteli hírként közölte, hogy a csatorna vissza fog térni a 2020 előtti videók szórakoztatóbb stílusához, amely jóval dinamikusabb és humorosabb volt.

2023 januárjában elfogyott az 1200 példányszámú zsebkönyv, így további 500 példány beszerzése vált szükségessé, ami jelentős anyagi terhet rótt a csapatra, ugyanakkor a folyamatosan növekvő kereslet miatt szükség volt további kínálatra is. Ez év nyarán az Eszmék könyve 2022-es keménytáblás kiadása szintén kiürült a raktárból, amelyet ez alkalommal 800 puha borítós példánnyal egészítettek ki, amiket némileg kedvezőbb áron kínáltak az előző verzióhoz képest.

Ez év májusában Robin készített egy 20 részes videósorozatot, amelyben bemutatta az általa készített politikai kérdőív eredményeit, melyet 1000 ember töltött ki.

Robin és Ritter 2023-ban arra az elhatározásra jutottak, hogy megírják a Jelképek könyve (2024) című színes kötetet, melyben mintegy 20 vallási és politikai szimbólumot ismertetnének közérthető módon, képekkel gazdagon illusztrálva. Bár terveik szerint a könyv legkésőbb 2023 novemberében jelent volna meg, a kiadást végül 2024 tavaszára halasztották. Mint állították, ennek oka a forint euróhoz képesti gyengülése volt, ami rendkívül megnövelte a nyomtatás költségeit, és bizonytalan volt, hogy a rendelkezésre álló idő alatt sikerül-e összegyűjteni a szükséges összeget. Könyveik elérhetők a moly.hu weboldalon is, ahol az Eszmék könyve különösen nagy népszerűségnek örvend a maga kategóriájában.

Az Ideológiák Tárháza mellett jelenleg a nemzetközi csatornájukat fejlesztik, ami Ideoscope néven található meg Youtube-on. Valószínűleg Robin ezen a csatornán nem fog szerepelni, és kizárólag íróként és szerkesztőként fog hozzájárulni munkához, helyét pedig Szathmáry Boglárka veszi majd át. Tervek szerint a nemzetközi csatorna valamikor 2024 elején indul el.

Írta: Várhelyi András

SZERKESZTŐSÉG

A magyar csatorna szerkesztői
Név Foglalkozás Csatlakozás Távozás
Frank Robin alapító, író, vágó, grafikus 2016. május -
Lars Ritter író, lektor 2018. december -
Besztercei Márk író, lektor, narrátor 2020. március 2022. augusztus
Csorba Eszter író 2020. március 2020. április
Szommer Kitti író, lektor, narrátor 2020. április 2022. december
Havassy Gergely író, lektor, narrátor 2020. december -
Muzslai Krisztina író 2022. március -
 
Név Foglalkozás Csatlakozás Távozás
Frank Robin alapító, író, vágó, grafikus 2016. május -
Lars Ritter író, lektor 2018. december -
Stignani Martin narrátor 2020. április 2021. december
Cziger Márton fordító, fordítólektor 2020. április -
Schiller Gábor fordító 2020. április -
Szathmáry Boglárka narrátor, fordítólektor 2023. június -
Anton Delacroix fordító 2023. június -
Az angol csatorna (IDEOSCOPE) szerkesztői

"Nálunk kiemelt szerepet kap a stílus, mivel általa könnyebben befogadható az a viszonylag nagy mennyiségű és bonyolult adathalmaz, amit egy-egy videóba sűrítünk."

Lars Ritter