Sziasztok! Ez itt az IdeoLog című műsorunk, ami nem objektív és tárgyilagos, hanem szubjektív, értékítéletekkel teli, és azért készül, hogy lássátok, más emberek (ez esetben ti, a nézőink) hogyan gondolkodnak a világról, milyen eszméket vallanak, illetve világnézettel rendelkeznek. Ezt a sorozatot hallgatva kicsit kiszakadhattok a véleménybuborékotokból, és olyan gondolatokkal találkozhattok, amelyekkel nem feltétlenül értetek egyet, vitatkozhattok és megmérhetitek saját gondolkodásmódotokat.
Ebben a részben Dáviddal fogunk interjút készíteni, aki az ateista és aktivista sátánizmus követője, pontosabban a The Satanic Temple-é. Szóba fog kerülni az, hogy Dávid miért kedvelte meg ezt az irányzatot, illetve, hogy sátánista milyen viszonyt ápol a kereszténységgel.
1. Mind a sátánizmusról mind a pentagram szimbólumról készítettünk korábban videót; előbbiben a sátánizmus hat típusát mutattuk be, arra is kitérve, hogy ugyan természetesen létezik az a bizonyos „kecskeáldozós” sátánizmus is, amit mindenki ismer, ám korántsem az az egyetlen. Te az elmondásod szerint nem teista, hanem ateista sátánista vagy. Mi a célja, mire akarja felhívni a figyelmet, milyen hatással lehet emberekre és úgy általában, hogyan kell gondolni rá?
Sziasztok, mindenekelőtt szeretném azzal kezdeni, hogy amit mondok, az az én személyes véleményem, ami természetesen nem fedi a sátánisták általános véleményét. Én a hat irányzat közül The Satanic Temple, röviden a TST-t preferálom, ami a békésebb együttélésért, emberi jogokért jött létre, és alapvetően ateisták követik. A Sátánt nem imádják, csupán polgárpukkasztó jelképként használják. De igen, vannak azok az irányzatok is, amiket mondtál, amikben kecskét vagy mást áldozgatnak és átkokat szórogatnak: azok a sátánimádók. Hogy egy szemléletes példát mondjak, a kereszténységben annak felelnék meg, aki karácsonykor, húsvétkor elmegy templomba és nem veti el Istent. A sátánimádók ebben a példában hasonló vallási szinten vannak, mint a Jehova tanúi.
A szellemi vezetők személye itt lényegtelen. Itt az ember önmaga az, aki a „szellemi vezető”. Hiszen minden ember alapvetően más. A TST főleg a gyerekek és családok jogaiért, a családon belüli erőszak ellen tett eddig jelentős lépéseket.
Ehhez az irányhoz hét tan társul, amik a megértéshez fontosak:
2. A sátánizmusról nagyon sztereotipikus képek alakultak ki, mint például az, hogy démonidézéssel szokás a szabadidőt elütni, embereket szokás megátkozni és miegymás. Szerinted mi lehetett az okozója ezeknek a negatív gondolatoknak? Több LaVey-féle sátánista szerint a keresztény egyház terjesztette el a rémképeket a sátánizmusról.
Igen, vannak olyanok emberek is. De ahány ház, annyi szokás.
Az elterjedt sztereotípiák főleg Hollywood-nak köszönhetőek. Az embernek szüksége van adrenalinra, amit a félelem tud legkönnyebben kiváltani, és ha valaki valamit nem ismer, attól képes félni. Így fogtak egy szélsőséget, és általánosnak mutatták be azért, hogy tökéletes hollywoodi főgonoszokat tudjanak kreálni. Kisebb mértékben pedig a keresztény egyház hibája is, amely csak megerősítette az ilyen szélsőségesebb sátánista mozgalmakat.
3. Miért válik valaki sátánistává? Hogyan tapasztalod ezt? Bekerül az ember egy ilyen társaságba és benne is marad, vagy esetleg valamiféle filozófiai gondolkodás viszi ebbe az irányba? Esetleg polgárpukkasztásról vagy a teisták provokálásáról van szó? Saját példát is hozhatsz.
Én vallásos nevelést kaptam. Sokszor küldtek templomba anno. Láttam felnövés közben, hogy milyen anyagias lett a kereszténység, és mennyire sok dolog felett hunynak szemet, illetve tusolják el. Értsük itt a számtalan pedofíliával vádolt és elitélt papot vagy azt a sok mesét, amit állítanak a Bibliában. Amint egyszer megtalált egy cikk, miszerint a TST segített gyerekeknek Amerikában, akkor mélyedtem el benne. Akkor tudtam meg hogy ők azok, akik szorgalmazzák az összes egyház adóztatását és ők maguk is minden cent után adóznak, illetve az összes vallás egyenlőségét szeretnék. Amerikában már vannak helyek, ahol az iskolában tarthatnak saját „hittant”. Szerintem ez egy jó irány, és igen, benne van ebben is a provokáció. De miért is? Ha provokál, akkor megismerhetik az emberek. Ha van esély megismerni, akkor van esély megérteni.
Az előbb említett hét tan alapján MINDENKI azt gondol, amit szeretne. Segítenie kell az embereken. Illetve a hármas számú tan, aminek lényege, hogy az nem számít bűnnek, ha mind az elkövető, mind az áldozat önként ment bele valamibe. Ide lehet mondani pl. a BDSM-et, amit sokan elitélnek. A hetedik pont kimondja, hogy ezek csak iránymutatók, az sem baj, ha némelyiktől eltérsz. Mit is mond a keresztények drága „jó” istene? Ha bármelyiket is megszeged a 10 tanból, akkor pokol, kivéve, ha meggyónod.
4. Ebből nem biztos, hogy rendesen kibontható, miért is jobb ez a sátánizmus, mint a többi, hiszen, ha egy kereszténynek elég meggyónni, akkor az adott iránytól való eltérés lehetősége és következmények nélkülisége is ugyanilyen könnyű út, nem?
Pont, hogy nem. A lényeg, hogy nincs kinek gyónj, és 3 miatyánkkal megtisztítson a bűntől. A bűnödért te felelsz. Ha kárt okozol mondjuk 2 embernek, addig igenis bűnös vagy, amíg a kárt meg nem térítetted. Meghúztad a kocsiját? Te hibád. Neked kell megoldani. De ha Én ejtek hibát, addig amíg a hibát nem hozom helyre, és meg nem térítem, az az Én saját felelősségem és bűnöm. Így a példámmal a kocsi megjavítása ügyében a hibádért a „gyónás” felé fordulsz? Végül is, sokkal könnyebb elmondani 10 imát, mint valóban megtéríteni a kárt. Majd másnap újra hibáznál vagy bűnt követnél el, és így menne tovább. Úgy viselkedjünk és bánjunk a másik emberrel, ahogy viszont elvárjuk. Én erről így gondolkodom.
5. Neked személy szerint milyen a viszonyod más vallásokkal? Van olyan, ami szimpatikus, legyen akár a buddhizmus vagy bármi más, amivel akár rokonszenvezni is tudnál.
A vallások érdekes jószágok. Általában két fő dolog köré épülnek: egyrészt, hogy pénzt húzzanak ki az emberekből, másrészt, hogy ne féljenek a haláltól, mert egyszer mindenképpen el fog jönni. Amit én hiszek, annyi, hogy valami van az élet után. Nem tudom, mi az, majd meglátom, amikor meg kell; de nem vetem el, hogy bármely vallásnak igaza volna, ha igen, akkor megszívtam, de inkább vagyok a pokolban a barátokkal, mint egyedül a mennyországban.
6. De erre mondhatnák a keresztények, hogy ha csak az szól a sátánizmus mellett, hogy így majd lehet bandázni a pokolban, akkor annyi erővel már kereszténynek is lehetne lenni közösen. Amit viszont érdemes megemlítenem, hogy a TST is egy vallás, csupán nem teista, hanem nonteista szerveződés. Tehát nem egy isten-szerű lény áll a középpontjában, hanem egészen konkrétan az emberi jogi aktivizmus. Ráadásul úgy gondolod, a vallások alapvetően erkölcstelenek, mert lehúznak pénzzel, de előbb még azt mondtad, hogy a TST küzd a vallásszabadságért és a köztük lévő egyenlőségért. Tehát a TST tiszteli a vallásokat, hiszen éppen a szabadságukért is harcol.
Érdekes, az, hogy Én úgy gondolom, hogy a vallások erkölcstelenek, az tény. De 10-ből 10 ember a TST-ből szerintem 10 külön dolgot fog mondani, mivel ennek az irányzatnak nem az a lényege, hogy vakon birka módján kövessünk egy könyvet. Ha van egy kérdés, meg kell válaszolni tudományos úton. A történelemben hányszor végeztek ki keresztények keresztényeket, mert megpróbáltak kérdésre választ adni? És nem az volt a válasz, hogy isten műve. Nagyon sokan ebben lelték halálukat. És márpedig a 10 parancsolat része a „Ne ölj”.
Köszönöm hogy itt lehettem.
Köszönjük az interjún való részvételt Dávidnak, a hallgatóknak pedig a figyelmet.
Amennyiben ti is szeretnétek egy hasonló videóban nézeteiteket, filozófiátokat, vallásotokat bemutatni, írjatok e-mailt nekünk az ideologiaktarhaza@gmail.com címre, tárgyként adjátok meg a témát, amiről beszélni szeretnétek, illetve néhány sorban vezessétek fel nekünk.
További információkért ajánljuk a videó leírását, illetve a komment szekcióban való böngészést és kérdezést.
Sziasztok!