Sziasztok! Ez itt az IdeoLog című műsorunk 1. része, melyben dr. Schiffer Zsolttal, a D.A.S. (DÉ Á ESZ) JogSzerviz jogászával fogunk interjút készíteni a természetjogról és a jogpozitivizmusról. Főként arról lesz szó, hogy a kettő között mi a különbség, de érinteni fogjuk azt is, hogy egy jogásznak milyen eszközei vannak a természetjog felismerésére, vagy hogy milyen történelmi példák találhatók a két nézetre.

1. Először is, Zsolt, kérlek fejtsd ki nekünk a jogpozitivizmus és a természetjog közötti különbségeket!

Sziasztok! A jogszabályok értelmezése és a jogalkotás elméleti alapjai kapcsán két nézet, vagy inkább felfogás erőteljesen szemben áll egymással. Már abban is vita van köztük, hogy a jognak mi a szerepe a társadalomban, és hogy a jogszabályok honnan származtathatóak. Ez a szembenállás az én személyes véleményem szerint nem szükségszerű, hiszen mindkét felfogás tiszta megvalósulása rendkívül igazságtalan, önkényes jogrendszerek kialakulásához vezetne, mint azt látni fogjuk.

Az egyik ilyen jelentős elmélet, a természetjogi felfogás, amely szerint vannak Istentől (de mindenképp egy emberfeletti, külső autoritástól) eredő, pusztán természetes jogérzettel megismerhető szabályok, és a jogszabályok feladata ezeket leképezni a társadalomra. Van egy objektív igazság, egy isteni eredetű (de mindenképp a természetből, emberi akaraton kívülről eredő) természetjog, ami az ideális szabályokat már megalkotta. Nekünk kvázi fel kell ismerni, és azt alkalmazni az emberi interakciókban, a társadalom működése során. Tehát a jogásznak az a feladata, hogy ezt a természetjogot megismerje, formába öntse, végrehajtsa. Ugyanakkor a természetjogász – főleg a modern felfogásban – mindig két jogot tanulmányoz. Az örök érvényű, és minél tökéletesebben megismerni óhajtott természetjogot, és az emberek által alkotott hatályos jogot (amit pozitív jognak nevezünk). Vizsgálja ezek egymáshoz való viszonyát, hogy mennyire képezi le a pozitív jog a természetjog igazságait. Egy természetjogi felfogást magáénak valló jogász számára az elsődleges jog a természetjog, amely mindig a pozitív jog felett áll.

Ezzel szemben áll a jogpozitivizmus, amely szerint az ember által megalkotott jogszabályok tartalma az irányadó, és nincs egy adott természetfeletti objektív igazság. A jogszabályokat az emberi akarat, ész, a jogászi és egyéb tudományos logika alkotja, és a társadalmi együttélés, a szükségletek és igények alakítják. A természetjog hibáját pont abban látják, hogy a társadalmi folyamatok alakulása változtathat azon, mit tekintünk megfelelő viselkedésnek, etikának, együttműködésnek (gondoljunk csak egyes társadalmi csoportok, rasszok, nemzetek közti évezredes viszályokra, szemben a mai civilizált társadalom békére törekvő, az emberek egyenlőségét hirdető alapfelfogásával). Tehát semmiképp sem objektív, természetfeletti autoritásból ered a jog, hanem egy társadalom által hatalommal felruházott csoporttól vagy személytől. Ezen felfogás szerint tehát az emberi társdalomban szükségszerűen előforduló társadalmi szituációk vannak, amiket praktikus okokból szabályozni kell. Ezek a szabályok (normák) alkotnak egy normarendszert. Ha a társadalom által elfogadott (pláne egy választott) jogalkotó (király, parlament stb.) hoz egy rendeletet, törvényt, akkor az abban foglalt szabályok összessége maga a jog. És a jognak a tényekre kell épülnie, nem az értékekre. A tiszta (már-már szélsőséges) jogpozitivizmus szerint a normának nincs értéktartalma. Nem attól lesz jó egy norma, hogy etikai, vallási vagy filozófiai szempontból értéktartalmat hordoz, hanem attól, hogy az adott társadalmi helyzetet, problémát kellő hatékonysággal szabályozza. Egy jogpozitivista szerint is vannak persze olyan elvárások a normával szemben, hogy az követhető, betartható, alkalmazható legyen, hiszen nincs funkciója akkor, ha nem betartható vagy nagyobb káoszt okoz, mint amit meg akart szüntetni. Tehát jó az, ha a norma igazságos és korrekt, de ez nem a természetjogból ered, hanem a társadalmi szükségszerűségekből.

2. Milyen eszközei vannak a jogásznak a természetjog felismerésére?

Ez az, amire a választ szinte lehetetlen pontosan megadni. Elvileg a jogász akkor ismerheti fel a természetből eredő, objektív igazságot, ha az úgynevezett helyes értelmet használja. Ami elég megfoghatatlan kategória. A világban érvényre jutó értelem, isteni bölcsesség, és örök igazság (azaz logosz) felismerése a cél. De hogy ezt hogyan lehet elérni? A természetjog megértése azon meggyőződésen alapszik, hogy az ember része a világ egésznek. A logoszt az emberi ész ismeri fel, és az független a nemzetek pozitív jogától. Platón azt mondja, hogy az ösztöneink fonálon rángatnak minket, és amivel ellen tudunk állni ennek a rángatásnak, az a józan ész aranyfonala.

Keresztény értelmezése így néz ki: A természeti törvényt Isten írta bele az ember lelkébe, ezért az ember az isteni megvilágosodás révén képes felismerni azt. Hiszen ezt Isten hintette szét a törvényt az emberi észben, lélekben. Az ész hatalmasabb, mint a szenvedélyek, felül lehet emelkedni rajtuk. Talán ez volna a lényege, hogy szabaduljunk meg a személyes érzelmeinktől, és tisztán, objektíven szemléljük a szabályokat. Ami jó és követendő gondolat, csak ellentmondást érzek benne, mert a természetjogász pont saját belső meggyőződéséből, hitéből vezeti le az objektivitást. Szóval ez esetben az igazság objektív, de a szemlélő, vizsgáló nem az.

A természetjogászok úgy vélik, felismerhető a hatékony, de természetellenes jogszabály is. Szerintük a ránk kényszerített természetellenes jogszabályok még akár hatékonyak is lehetnek, de ettől még érezhetően természetellenesek, észellenesek. Ez hasonlít kicsit a Radbruch formulához is (amit később kifejtek) csak itt nincs meghatározva, mi számít természetellenesnek.

Véleményem szerint ebből a fajta bizonytalanságból ered a természetjog legnagyobb hibája vagy gyengesége. Mégpedig az, hogy a személyes benyomásoknak, érzéseknek, a személyes világképnek, a hitnek nagy a befolyása a jogász által felismert „objektív igazságra”. Tehát könnyen önkényessé válhat a jog ilyen módon való értelmezése (és erre láttunk is példát a történelemben).

 

3. Vet fel, és ha igen, milyen problémákat vet fel a jogpozitivizmus számára az, hogy nincs egy őt legitimáló objektív autoritás?

A jogpozitivista is az objektivitásra törekszik, annak ellenére, hogy nem hisz az objektív igazságban. Saját elsőbbségét, objektív szemlélődését pont abból vezeti le, hogy ő maga és csak ő tudja objektíven szemlélni a szabályokat, mert nem hisz egy objektív igazságban, és nem torzítja el a látásmódját egy vallási szabályrendszer. Nem kell a működő, és a társadalom számára elfogadott normákat saját vallási meggyőződése alapján megítélni, elég azok hatékonyságát elemeznie.

Ugyanakkor örökös bizonytalansággal is jár az, hogy nem tudja a jogpozitivista jogász azt, hogy a norma, amit megalkotott, vagy alkalmaz éppen, az valóban igazságos és hatékony-e. Mindig csak a gyakorlatban derül ki, hogy működik-e, helyrebillenti-e az igazságtalan helyzetet.

Bár objektív autoritás nem legitimálja, de a jogszabálynak kell legitimáció: kell egy legitim törvényhozó hatalom. Vagy legalább egy működő társadalmi konstrukció, egy mindenki által elfogadott szabályrendszer. Sajnos abban az esetben, ha a törvényhozó hatalom nem jó törvényeket alkot (nem hatékony, nem igazságos, nem felel meg a társadalom elvárásainak), akkor a tisztán jogpozitivista gondolkodó nem tud hová nyúlni megoldókulcsért. Nem tud egy felsőbb hatalomtól származó objektív igazsággal előhozakodni. Ezt töri meg a Radbruch formula, amit ígérem hamarosan ismertetek.

4. Mennyire ismert a természetjog és a jogpozitivizmus kialakulásának ideje és helye? Lehet tudni, hogy hol alkalmazták ezeket először?

A két jogfelfogás közül egyértelműen a természetjog a korábbi. Pontos megjelenésével kapcsolatban megoszlanak a vélemények, de talán egyidős a civilizáció kialakulásával. Az ókori társadalmakban, ahol már kialakultak nagyobb települések, városállamok, már szükség volt egy megfelelő szabályrendszerre. És az ókori görögöknél már egyértelműen megjelenik a természetjogi gondolkodás, ez a klasszikus természetjog. De ha úgy vesszük, szinte minden ókori civilizáció vezetője az istenektől származtatta hatalmát.

A jogpozitivizmus egyértelmű formája (jogelméleti munkákban, jogtudósok által kifejtve) sokkal később, a felvilágosodás után jelent meg. De badarság lenne azt mondani, hogy az ókorban nem voltak meg a pozitív jog alapelemei, hiszen volt törvényhozó hatalom (sőt abszolút hatalmú királyok, diktátorok, autokraták, despoták uralkodtak). Az ő törvényeiket pedig betartották, „akár tetszik, akár nem”. Nem nagyon vizsgálgatták azok értéktartalmát. És az sem igaz, hogy ne lett volna kodifikált jog, vagyis írott jog, kódexbe foglalt joganyag, hiszen voltak törvénykönyvek, törvényoszlopok, sőt volt tudatos kodifikáció is, például a római jogban is. Bár ezek a kodifikációk inkább a meglévő szokásjog összegyűjtésében mutatkoztak meg. nem úgy, mint a XIX. századi kodifikáció. 

A természetjog talán legerősebben és legtisztábban a középkori keresztény társadalomban, a skolasztikus időszakban jelenik meg. Ekkor éltek és alkottak a legmeghatározóbb természetjogi gondolkodók, mint Szent Ágoston, vagy Aquinói Szent Tamás. És a természetjog gyakorlati alkalmazásának hibái is ebben az időszakban mutatkoznak meg leginkább, hiszen azzal, hogy az isteni akarat felismerése, formába öntése, jogszabállyá alakítása egy szűk kiváltságos csoport feladata lett, az Isteni akarat önkényes értelmezése is teret kapott.

A felvilágosodás ágyazott meg az isteni, objektív igazságtól való eltávolodásnak, de még nem jelenthetjük ki, hogy szakított volna a természetjogi gondolkodással, hiszen maga a társadalmi szerződés elmélete (például Hobbes vagy Locke munkáiban) ez is inkább természetjogi eredetű. De ekkor már kicsirázott egy kritikus szemléletmód a természetjoggal szemben.

A jogpozitivizmus legtisztább, legegyértelműbb megjelenését az 1700-as évekre tehetjük, amikor John Austin (és nem Jane Austen) leírta, hogy a norma az emberi akaratból ered, és a jogszabályt egyszerű parancsként kezeli. A jogpozitivizmus felerősödött a XIX. századra, ugyanis ekkor zajlott le a nagy nyugati hatalmaknál a kodifikáció. A franciák, németek, svájciak, de még az osztrákok is megalkották a maguk polgári törvénykönyveit, kereskedelmi jogi törvényeket egyezményeket foglaltak írásba. És nem csak a korábbi szokásjog alapján, hanem inkább a racionális jogalkotói akarat, az elvárt viselkedés, társadalmi együttélés kívánt szabályai alapján dolgoztak. Ezt követően élt és alkotott az első éves joghallgatók által rettegett Hans Kelsen, aki a jogpozitivista gondolkodás meghatározó alakja, és aki leírta, hogy a norma önmagában a jogtudomány terméke, és meg kell tisztítani minden politikai értelemben vett értéktől.

5. Tudnál esetleg történelmi példát mondani a jogpozitivizmus és a természetjog találkozására?

A személyes álláspontom az, hogy tiszta formájában sem a jogpozitivizmus, sem a természetjog nem alkalmazható, és nem is nagyon volt olyan társadalom, ami tisztán csak az egyik, vagy a másik felfogás szerint működött volna.

A természetjog a középkorban volt talán a legtisztább formájában jelen, és sajnos az „Isten tudja mi a legjobb nekünk” felfogással ugyanúgy vissza lehet élni, mint a „de hát le van írva a törvényben és kész” felfogással. A természetjog könnyen önkényessé válhat, akár egy társadalom által elfogadott bölcs, erőteljes vezető, akár egy szűk csoport könnyedén úgy alakíthatja a jogértelmezést, ahogy kénye kedve szerint akarja. Gyakorlatilag bármibe bele lehet magyarázni az objektív igazságot (lásd keresztesháborúk, inkvizíció, jobbágyság elnyomása, nemesi kiváltságok, rabszolgatartás). Nem meglepő tehát, hogy a felvilágosodás és a XIX. századi kodifikációk fokozatosan kiszorították a természetjogi gondolkodást. Bár azt nem lehet mondani, hogy ez a folyamat tisztán jogpozitivista lett volna, de volt egy ilyen igény a társadalomban, az értelmiségben. 

A jogpozitivista szerint ugyanis az írott, megismerhető jog adja a jogbiztonságot. Ugyanis, hogy várhatnánk el, hogy olyan jogot tartsanak be az emberek, ami nincs törvénybe foglalva? Ez volt az első ütközés a természetjoggal. Ráadásul ki mondja meg biztosra, hogy mi az igazságos, mit akarna Isten? Kell egy törvény, ami a társadalom működését célszerűen szabályozza, akár van Isten, akár nem. És ahhoz kell tartani magunkat. A természetjogászok azzal érveltek, hogy mi van akkor, ha a törvényhozó visszaél a hatalmával, és egy igazságtalan, őrült zsarnok, zsarnoki törvényekkel elnyomja az egész társadalmat (ami hát…khm… időnként elő-elő fordult a történelemben). A jogpozitivisták sokáig azt gondolták, hogy a jogalkotó kénytelen valamilyen módon idomulni a társadalom igényeihez, és ideális esetben célszerű, igazságos, a társadalom által megfelelően elfogadott mechanizmus szerint hoz egy törvényt, azt pedig be kell tartani.

De akkor a természetjog visszavágott, itt bicsaklott meg a második világháború után a tisztán jogpozitivista gondolkodás. Hiszen akik az írott, pozitív jog felsőbbrendűségében hittek, azzal szembesültek, hogy a második világháború alatt elkövetett népirtás elkövetői egyetlen írott jogszabályt sem sértettek meg. Vagyis legfeljebb béke egyezményeket, hadviselés szabályait, amiket az összes háborús fél meg-meg sértett időnként, korábban. De maga a népirtás, a társadalmi csoportok elnyomása, kirekesztése, jogfosztása nem ütközött sem nemzetközi, sem nemzeti jogrendszerek írott törvényeibe. Sőt, a nürnbergi törvények magas társadalmi támogatottság mellett, teljesen törvényes eljárás keretében születtek.

Ekkor jött egy zseniális jogász, Gustav Radbruch, aki amúgy eredetileg jogpozitivista volt, de ő is dilemmába került ennek kapcsán. És megalkotta a Radbruch formulát, ami segít összhangban kezelni a természetjogot és a pozitív jogot.

Segít kiküszöbölni azok hiányosságait. Azt mondta Radbruch, hogy vannak olyan törvények, amik nem is törekednek az alapvető igazságosságra, amik célja a törvényhozás által mások jogtól való megfosztása, a törvényhozás hatalmával való visszaélés. Ez pedig nem törvénybe foglalt jog, hanem a törvénybe foglalt jogtalanság.

Így néz ki a Radbruch formula:

0.      Alapvetően a pozitív jogot kell alkalmazni, akkor is, ha az (szerintünk) igazságtalan vagy célszerűtlen.

1.      Az elviselhetetlenül igazságtalan törvénynek (vagy törvényhozónak) meg kell hajolnia az igazságosság előtt.

2.      Az a törvény, ami nem is törekszik az igazságosságra, elveszti jogi jellegét.

És ezért a nemzetközi jogban van egy kvázi mindenki által elfogadott alap minimum, amit akkor sem lehet megszegni, ha a saját nemzeted törvényei erre lehetőséget adnának. Ez a keveréke a természetjognak és a jogpozitivizmusnak. Én személy szerint ezt a felfogást tartom irányadónak jogászként.

6. Változik-e, és ha igen, miképpen változik a jogász szerep a két rendszerben, attól függően, hogy az egyik számára létezik egy felsőbb, saját rendszerén túlmutató igazság, a másik számára pedig nem?

Korábban egyértelműen összetartozott a természetjogi gondolkodók és a vallási élet kettőse. Nem véletlen, hogy a legnagyobb természetjogi gondolkodók egyben egyházi személyek is voltak. A jogpozitivisták pedig a vallási élettől elkülönülő jogalkotásban jogalkalmazásban hittek (még akkor is, ha személyükben vallásos jogászok voltak).

Manapság a jogalkotás és a vallási élet igencsak elkülönül egymástól, és egy keresztény vagy egyéb vallást gyakorló jogász sem az „Isteni sugallat” alapján szemléli a törvényeket. Az biztos, hogy manapság nem találkozunk olyan jogásszal, aki teljesen figyelmen kívül akarná hagyni a pozitív jogot, és kizárólag az objektív igazságot keresné. De így is nagy különbség van jogász és jogász közt abban, hogyan viszonyul a jogszabályokhoz, követ-e egy belső meggyőződést, jogérzetet akkor, amikor a jogszabályokat vizsgálja, alkalmazza, vagy rigorózusan ragaszkodik a törvény betűjéhez.

Álláspontom szerint tisztán jogpozitivista felfogással nem lehet jogot alkotni és alkalmazni, ha csak a jogszabály betűjét nézzük, nem lehet igazságos döntéseket hozni. Van egy belső jogérzet, amit szerintem nem lehet figyelmen kívül hagyni. De inkább jogpozitivistaként, azt mondom, hogy ezt a belső jogérzetet a saját értékrendünkből, a szokásjogból, társadalmi igazságosságból, vagy akár csak az éppen aktuális helyzetre vonatkozó igazságosságból vagy akár célszerűségből eredeztetni, és nem egy előre megírt objektív igazságból.

Dr. Schiffer Zsolt, köszönjük a részvételt és az értékes gondolatokat; nektek, kedves hallgatók, pedig köszönjük a figyelmet! A leírásban megtaláljátok Zsolték oldalát, amit bizalommal ajánlunk figyelmetekbe. Munkájukkal tévhiteket tüntetnek el, valamint hirdetik jogaink és kötelességeink ismeretének fontosságát, amit mi sem győzünk hangsúlyozni.

Amennyiben ti is szeretnétek egy hasonló videóban nézeteiteket, filozófiátokat, vallásotokat bemutatni, írjatok e-mailt nekünk az ideologiaktarhaza@gmail.com címre, tárgyként adjátok meg a témát, amiről beszélni szeretnétek, illetve néhány sorban vezessétek fel nekünk.

További információkért ismételten ajánljuk a videó leírását, illetve a komment szekcióban való böngészést és kérdezést.

Sziasztok!