Sziasztok! Ez itt az IdeoLog című műsorunk 3. része, melyben Dániellel fogunk interjút készíteni az általa vallott ideológiáról: a progresszív fasizmusról. Főként arról fog beszélni nektek, hogy mi is ez pontosan, illetve, hogy a klasszikus fasizmustól miben tér el.

1. Először kérlek, vezess be minket röviden a progresszív fasizmus világába, mert őszintén szólva én még nem hallottam erről az eszméről. Liberálfasizmusról igen, de az nem egy igazi ideológia, inkább az amerikai konzervatívok pejoratív kifejezése az Új Baloldalra. Hogyan lehet a fasizmus progresszív? Érdekesen hangzik, mivel alapvetően tradicionalizmus jellemzőbb rá.

Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy ez az egész egy általam kreált elnevezés, amely szerintem a legjobban takarja eme ideológia lényegi részét, és megfelelően összefoglalja mindazon elveket, gondolatokat, amiket én személy szerint vallok, és nem helyezném bele magam 100%-osan egyik általam ismert ideológiai csoportba sem.

A célja és alapelvei rendkívül hasonlítanak a klasszikus olasz fasizmus vagy a spanyol Falange elveihez. Gondolok itt olyanra, hogy a pártokrácián felüli, jobb- és baloldalt egyesítő eszméről beszélünk, melynek legvégső célja a nemzeti egység létrehozása, a nemzet naggyá tétele és az állam fejlesztése, folyamatos építése meghatározott erkölcsi normák mellett. Megjelennek itt olyan dolgok, mint a militarizmus (ámbár a katonai fejlesztés helyett előtérbe helyezném a technológiai modernizációt), az antikommunizmus, illetve jobb-és baloldalról is a hasznosnak vélt részletek átvétele.

Mitől progresszív? Hangzatosan úgy mondanám, hogy a szív tradicionális, az ész progresszív.

Valóban, szó mi szó, a tradicionalizmus jellemző a fasizmusra, és ez lényegében a progresszív fasizmus esetében sincs másképp. Habár a hagyományos, klasszikus értékeket tartom követendőnek – és a végső célnak a nemzeti egységet –, én úgy fogalmaznám meg, hogy a progresszivitást az oda vezető útban látom.

Elsődlegesen egy új, kompromisszumkészebb megközelítést vélek előre mutatónak, mely lényegében abból áll, hogy ez az ideológia befogadó más érdekcsoportokkal szemben (gondolhatunk itt politikai, vallási vagy szexuális identitás szerinti csoportokra). Tehát, legyen akár egy velem teljesen ellentétben álló személy, ha hajlandó a nemzeti egység ügyét előre vinni, és az ő csoportját is megnyerem, hajlandó vagyok engedményekre bizonyos téren. „Logikusan”, ár-érték arányban akvirál, gyűjt össze új elemeket, amennyiben az elősegíti az egységes kormányzás és a nagy, közös cél elérését. Mondhatnánk opportunistának is, ellenben szívemhez közelebb áll a progresszív jelző, ugyanis mindez a modernizálódás és a haladás érdekében történik, ezért fontos kiemelni, hogy a végső célnak változatlannak kell maradnia. Tehát leegyszerűsítve: az ideológia képes változni a körülményekhez igazodóan, új eszmék hatására, de ez az eszme legfőképpen a nemzeti egység és a nemzet kulturális, technológiai és gazdasági felemelkedéséért dolgozik.

Továbbá vallom a technokrácia bizonyos elveit, amiket a későbbi kérdések során kifejtek.

Meg kell még említenem a revízió kérdését is, melyre jelen állás szerinti etnikai határok meghúzását pártolom (ami sajnos már kevésbé előnyős a 100 évvel ezelőttihez képest), illetve a trianoni diktátum véghezvitele alatt elkövetett bűnök és atrocitások végetti formális bocsánatkérést és gazdasági korrekciót az érintett, döntéshozó országoktól.

2. Ez az eszme milyen államformát támogat? Monarchia vagy köztársaság? És azon belül inkább demokratikus, vagy inkább autokarikus?

Kezdeném itt azzal, hogy az elkövetkezendőket történelmi példával támasszam alá. A magyar történelem folyamán számos példát látunk arra, hogy amennyiben egy erős, központosított hatalom gyakorlására egy alkalmas és tiszta gondolkodású vezető van az ország élén, az rendkívüli előrelépést tud mutatni a nemzet számára. Gondolok itt I. István vagy Hunyadi Mátyás uralkodására, sőt, még a korántsem hibátlan Horthy Miklós kormányzását is ide sorolnám példaképp. Ugyanis mindezen személyek erős, központosított hatalommal olyan eredményeket értek el, amelyeket (bár a kor embere valószínűleg negatívként érzékelt) az utókornak el kell ismernie. Legyen szó itt egy állam stabilizálásáról a keresztény világban, avagy egy megtépázott ország felélesztése a háború után, vagy egy erős gazdasági és katonai hatalom megteremtése, melynek köszönhetően védekező helyett támadó hadjáratokra lett alkalmas az ország. A szabadság egy fontos, ha nem a legfontosabb dolog, de bizonyos tekintetben határt kell szabni a népnek és utat mutatni, ha kell erőteljesen. Relatív, hogy mi a jó és mi a rossz, de egy szakértői, erőskezű, alkalmas vezetőséggel mindez kivitelezhető.

Ezen bevezető alapján nyilvánvalóvá válik a progresszív fasizmus autokrata mivolta. Az eszme alapjáraton támogatja a királyság intézményét. A monarchiát, mint államformát, amelyben az uralkodó, mint államfő felügyeli a kormányzó Belső Kört, amelynek tagjait az egyetlen, az országgyűlésben résztvevő párt, a Néppárt tagjai közül válogatják a különböző pozíciókra, szakértelmi alapon. Röviden összefoglalva: egy kis technokráciával és meritokráciával kevert alkotmányos monarchia. A meritokráciára pedig hamarosan kitérek.

Mint mondtam, a király az államfő. Neki főként szakreális szerepe lenne, és ő képviselné a régi értékeket, a hagyományokat, a többszáz éves nemzet történelmét egy személyben. A Belső Kör felügyelete és ellenőrzése a fő feladata lenne a Néppártal egyetemben, így az is, hogy az országgyűlésben mindvégig a kormányzásra legalkalmasabb képviselők üljenek. A király nemzetközi konferenciákra járna, képviselné a hazát, az nemzeti kulturális elitet. Ezen felül jelképes szerepe lenne az ünnepek, rendezvények, események során. Felmerül a kérdés, hogy akkor miért is hasznos? Amondó vagyok, hogy egy centralizált, jól áttekinthető kormányzati rendszerben, a korrupcióra fordított összeg mindössze töredékéből fenntartható egy királyi család, mely valóban képviseli a nemzet sok-sok éves hagyatékát és hagyományait.

A Néppártnak lehet akárki a tagja. Hasonlóan a parlamentáris rendszerekhez, különböző területek képviselői a tagjai. A vezető Belső Körnek indítványokat, feliratokat küldhet, melyeket e vezetői kar törvénnyé is alakíthat. Tagjai közül kerülnek ki a Belső Kör tagjai, teljesítményi alapon. Bizonyítékkal, valós eredménnyel alátámasztva alkalmasságukat az adott pozícióra és amennyiben erre alkalmatlanná válnak, leváltásukat is kezdeményezhetik. Ez a teljesítményi, érdemi alapú beválogatás pedig nem más, mint a meritokrácia. Ezt keverném a technokratikus elvekkel, így a beválogatott személyeknek nem csak érdemi, de szakmai alapon képesnek kell lenni az elvárt szintet hozni.

A Belső Kör az nem más, mint egy kis csoport. Az államon belül tejhatalommal rendelkeze. A különböző „tárcákhoz” technokrata módon, szakmai és érdemi alapon a „legalkalmasabb” személyek kerülnek, így valószínűsíthetővé téve, hogy a meghozott rendelkezések valóban állami érdekek, a nemzeti egységet és fejlődést szolgálják, illetve szakmailag megalapozottak. Ezen vezetők tárgyalásai alapján oszlik el az államkassza a legkülönbözőbb állami beruházásokra, jönnek létre a törvények, alakul ki a kormányzás.

Nagy vonalakban így tudom körülírni a progresszív fasiszta rendszert, mely a legnagyobb hatásfok elérésére koncentrál az eszme elvrendszereinek betartása mellett, egy egységes és fejlettebb hazáért.

3. Talán még fontos lenne kitérnünk arra, hogy hogyan képzeled el a progresszív fasiszta rendszer gazdaságpolitikáját: a kapitalizmus vagy inkább a szocializmus újraelosztás rendszere kerülne előtérbe? Esetleg vegyítve lenne a kettő, ahogy manapság például az Európai Unió nagy részében? Vagy inkább a harmadikutas gazdaság felé húznál, mint ahogy általában a fasiszta rendszereknél szokás? Gondoljunk a korporativizmusra.

Le kell szögeznem, hogy a gazdaság nem szakterületem, esetleges pontatlanságokért és fogalmi zavarokért előre elnézést kérek. Illetve elsősorban magyar viszonylatokra gondolok, de igyekszek nemzetközi szintekre is kitérni.

Alapjaiban véve a kapitalista gazdasági verseny orientált struktúráját létesíti előnyben a progresszív fasizmus. Legalábbis részben. Gazdasági ügyekben egyrészt a klasszikus fasiszta modellt látom magam előtt, mely többek között szocialista elemeket visz be gazdaságpolitikájába. Gondolok itt bizonyos tervgazdálkodásra. Ezt úgy fejezném ki, hogy „jelentős állami szabályozás”, főként a hazai munkavállalók és cégek javára, a külföldi tőkét nem kirekesztve, de őket nem is előnyhöz juttatva. Igaz, ahhoz, hogy ezt megtegyük, szükséges az államot olyan gazdasági szintre hozni, hogy az esetlegesen ezekből az intézkedésekből származó rövidtávú veszteségek ne okozzanak akkora károkat, hogy ne érje meg a jövőben learatni ezen intézkedések babérjait.

Ezzel párhuzamosan vallok egy részleges autarkiát: ezt úgy mondanám, hogy minél nagyobb részben törekedjünk az önellátóságra, de mint mondottam, nem kirekesztve a külföldi importot. Másrészt pedig, mivel nyilvánvalóan elsődlegesen Magyarország gazdasági viszonyait veszem figyelembe, ország és ország között is különbséget kell tenni abban, hogy mekkora autarkiát engedhet meg az adott állam saját gazdasági, energetikai és természeti kincsei tekintetében.

Gazdasági kérdésnek tartom továbbá a technológiai fejlődést. A legkülönbözőbb tudományágak felvirágoztatását és anyagi támogatását, felzárkózást a világ technológiai nagyhatalmai mögé, melyben az ázsiai „Kistigrisek” országcsoportot tudom felhozni pozitív példaként. Habár említettem a militarizmust, ennek ellenére nagyobb hangsúlyt fektetnék egy afféle „technológiai hatalom” megteremtésére, harmóniában a kulturális értékek fenntartásával, mintsem arra, hogy egy kifejezetten „katonai hatalmat” hozzak létre.

4. A progresszív fasizmus hogyan viszonyul a valláshoz? Azon belül is inkább a kereszténységre gondolok. Vagy esetleg ahogy az Új Jobboldal, úgy ez is inkább a pogány vallások felé húz? Vagy már-már ateista vonásai vannak?

Mivel itt Európában, ha akarjuk, ha nem, a kereszténység volt a legmeghatározóbb vallás és az a mai napig is, és ezen vallásnak volt a legnagyobb kulturális hatása a nemzetekre és az Európa-képre, egy percig sem kérdés, hogy a progresszív fasizmus főként a kereszténységet tekinti zászlóvivő vallásnak. A kereszténység volt az, amely a legmélyebb nyomot hagyott itt, ezen a kontinensen. Akármennyire rajongója valaki az ősi „pogány” vallásoknak, nem az a meghatározó, habár tény, hogy azok voltak az elsők, de nem azok voltak a legnagyobb hatással európai kultúránkra.

A vallás, mint olyan, ezen eszmében egy támogató, megerősítő jelenség. Alátámasztja múltunk, ittlétünk legalitását, autonómiánk egyik fő képviselője. A kereszténység támogatandó dolog, mindeddig amíg megmarad a maga berkeiben. Az egyházak foglalkozzanak a maguk dolgával: A hívek lelkének óvásával, ápolásával, tanácsadással, oktatással, kulturális és szellemi tevékenységekkel, de ne nyúljanak bele a politika világába: tehát egy szekuláris államot képzelek el, ahol az egyház nem szól bele a politikába, a politika pedig nem szól bele az egyház dolgaiba.

Különben, támogatom a vallásoknak azon törekvéseit, melyek szerint megpróbálnak lépést tartani a modern világgal, és hitrendszerüket, üzeneteiket az új impulzusok alapján visszacsatolni a hívek felé.

A hit egy megerősítő dolog. Mikor nincs remény, van hit. Számtalanszor mentette meg ez a mentalitás a kereszténységet a legvészesebb órákban. Az egyház közvetítse a hitet, közvetítse a reményt, tanítson virtusokat. Az egyház fő dolga ezen rendszerben, hogy közvetítse a keresztény értékeket és erényeket, pozitív tulajdonságokat, hiszen ezek a nemzet értékei is.

Na, de ne csak a kereszténységről essen szó: vallom, és az ideológiám tartalmazza a vallásszabadságot. Minden csoport, minden egyén abban hisz, ami számára szimpatikus. És természetesen a nem-hívők is megférnek ebben a rendszerben. Mindaddig persze, amíg a hitkérdés és a vallás nem folyik bele a politikába, illetve amíg az állam a vallásszabadságot hirdeti, elvárja, hogy a különböző felekezetek egymás felé is toleranciát mutassanak.

5. Biztos sok hallgató fejében felmerül a kérdés, hogy a progresszív fasizmus inkább a fajelméletet hirdető német nemzetiszocializmushoz, vagy a dél-amerikai, „integralizmus” nevű fasiszta eszméhez áll közelebb, amely nemhogy nem rasszista, inkább a sokszínűséget és az etnikai integrációt támogatja? Vagy a kettő helyett inkább az arany középutat keresi etnikai kérdésekben?

Meg kell jegyeznem, hogy a lehető legtávolabb áll tőlem és eszmémtől a német nemzetszocializmus, illetve annak minden képviselője. Ez az eszme a nemzeti egységre törekszik. És legyen fekete, fehér, keresztény, zsidó, ateista vagy bárki… aki úgy kopogtat be, hogy ő magyar vagy magyar szeretne lenni, ne adj isten, csak a magyar állam további fejlődését kívánja elősegíteni, az ország kapuja tárt karokkal várja.  Elfogadóak vagyunk mindenkivel, aki építeni kívánja a hazát, nem is kell ilyen mélységekbe belemenni. Röviden: aki tisztességes állampolgárként kíván tevékenykedni az országban, annak helye van itt.

Alapjáraton nem tartom hasznosnak azt, ha egy népcsoport szabályozatlanul keveredik és betódul az országba. Az, hogy az előbb említettek megtörténjenek, fontos az integráció. Amennyiben érkezik egy idegen, integrálódik a nemzetbe és aktív, hasznos tagja a társadalomnak, vallástól és bőrszíntől függetlenül a nemzet részét, ezáltal a nemzeti egység részét képezi. Szóval a legutóbbi kérdésre talán az a legjobb válasz, hogy ilyen tekintetben a brazil fasizmushoz, avagy az integralizmushoz áll legközelebb a progresszív fasizmus. Bárki a nemzet tagjává válhat, ha hajlandó integrálódni.

Elvárjuk más nemzetektől, hogy tisztelettel viseltessenek irántunk, és mi is félretesszük ellentéteinket, ha a velük való együttműködésről, kapcsolattartásról van szó. A progresszív fasizmus nem offenzív, nem expanzionista. A revízió kérdéséről már beszéltem: az eszme a centralizált nemzetállamot hirdeti. Épp ezért nincs szükség a hódításra. Sokkal inkább a korrekcióra, amit hangsúlyozni kellene a világpolitika tagjainak is különböző államok határainak korrigálásáról és függetlenségi törekvésekről. Élni és élni hagyni. Ez a külpolitikai mottó.

Ám, aki a nemzet tagjává vált, vagy aki a nemzet tagja volt mindig is, azt mindenáron meg kell védeni. A nemzet összetart, ha külső ellenség fenyeget.

6. Azt már tudjuk, hogy a progresszív fasizmus hogyan viszonyul a fajelmélethez vagy az etnikai és vallási csoportokhoz, de az ideológiai csoportokhoz való viszonyát még nem tisztáztuk egyértelműen. Azt tudjuk, hogy a fasizmus alapvetően antikommunista, emellett ellenszenves a liberalizmussal, a konzervativizmust pedig túl puhának tartja. Te hogyan viszonyulsz ezekhez az eszmékhez? Márpedig valahogy viszonyulni kell, mert vagy szabad teret engedsz nekik, hadd terjedjenek, ezzel legalizálva a rendszered ellen való lázadozást is, vagy korlátozod, illetve betiltod őket, ahogy azt egy autokráciában szokás.

Hasonlóan az etnikai és vallási csoportokkal való viszonyához, a progresszív fasizmus más ideológiák esetében is az integrációt tartja fő irányvonalnak. Mint említettem, amíg a különböző kisebbségi csoportok képesek a nemzeti egységért dolgozni, addig természetesen engedményeket kapnának, és ugyanúgy gondolom a más ideológiákat vallókkal kapcsolatban is. Ugye itt felmerül a helyzet, hogy például a különböző internacionalista, vagy éppen az anarchista szervezetek gondolatmenete annyira szöges ellentétben áll az elveimmel, hogy tulajdonképpen lehetetlen konszenzusra jutni. Természetesen, amikor lehet, főleg a jobb- és mérsékelt baloldallal, akkor az integráció és a kompromisszumok módszereivel élnék, ameddig egy azon cél elérése érdekében a Néppárt egysége fenntartható.

Itt jönnek képbe ezek a szöges ellentétes eszmék. Ezekkel rendkívül kicsi az esély arra, hogy bármiféle közös pontra jussunk politikai kérdésekben. Így a megegyezés lehetősége minimalizálódik, és csak egy rendkívül vékony réteg lenne képes kompromisszumot kötni a Néppárt érdekeivel, ráadásul a progresszív fasizmus is elvesztené lényegi részét, amint az internacionalizmus felé húzna.

Mint említettem egy előbbi válaszban, a szabadság talán a legfontosabb értékünk. De azt is említettem, hogy bizonyos nemzeti érdekek végett gátakat kell szabni, falakat kell emelni. Így hát azon pártokat, ideológiai csoportokat, akikkel a nemzeti egység és nemzeti értékek megtartása mellett nem tudunk megegyezésre jutni, minden további nélkül korlátozni, vagy szükséges esetben betiltani kellene. Esetünkben természetesen egy „ideális” rendszerről beszélünk, ahol a politika nem csap át önös érdekekbe, hanem valóban az eszmeiség szerint működik az államapparátus. Ebben a helyzetben jogosnak érzem a szabadságjogok ezen szintű korlátozását, ugyanis egy egységes, fejlettebb államért dolgozik a vezetés, amely végső soron az állampolgárok életének javulásáért és érdekeiért felel, elviekben szakértői szinten, szükségeket felmérve, precízen. És minden olyan csoport, amely ezzel nem képes azonosulni, mind csak a lázadás szítja.

De ez is emberi tényezőkön alapul, amibe bele van kalkulálva a hiba és az önös érdekek lehetősége. Éppen ezért jelen társadalmi viszonyainkat figyelembe véve számomra a progresszív fasizmus egy utópia, amit jelenleg maximum csak megközelíteni tudunk, de elérni még nem.

Dániel, köszönjük a részvételt és hogy bemutattad az ideológiádat. Ebből mi is sokat tanultunk! Kedves hallgatók, nektek pedig köszönjük a figyelmet, és várjuk a témára és az elhangzottakra való reakciótokat a komment szekcióban.

Amennyiben ti is szeretnétek egy hasonló videóban nézeteiteket, filozófiátokat, vallásotokat bemutatni, írjatok e-mailt nekünk az ideologiaktarhaza@gmail.com címre, tárgyként adjátok meg a témát, amiről beszélni szeretnétek, illetve néhány sorban vezessétek fel nekünk.

További információkért ismételten ajánljuk a videó leírását, illetve a komment szekcióban való böngészést és kérdezést.

Sziasztok!