Sziasztok! Ez itt az IdeoLog című műsorunk, ami nem objektív és tárgyilagos, hanem szubjektív, értékítéletekkel teli, és azért készül, hogy lássátok, hogy más emberek (ez esetben a nézőink) hogyan gondolkodnak a világról, milyen eszméket vallanak, illetve világnézettel rendelkeznek. Ezt a sorozatot hallgatva kicsit kiszakadhattok a véleménybuborékotokból, és olyan gondolatokkal találkozhattok, amelyekkel nem feltétlenül értetek egyet.

Ebben a részben Székesi Marcellel készítünk interjút a nemzeti radikalizmusról.

1. Mi az a nemzeti radikalizmus? Honnan ered? Ki volt az ideológusa? Illetve, valóban szélsőjobboldali ideológia, mint ahogyan azt sokan gondolják?

Én is köszöntök mindenkit, sziasztok!

Első lépésként le szeretném szögezni, hogy nem létezik olyan ideológia, amelynek a követői minden részlet tekintetében, 100%-ban azonos állásponton vannak. Így egy ideológiát sem lehet egyféleképpen definiálni. Így kérlek, tekintsetek a válaszaimra úgy, mint az én személyes, szubjektív világnézetemre, melyet a nemzeti radikalizmus eszméjéből vezetek le, illetve ahhoz áll a legközelebb! Első körben meg kell határoznunk a nemzeti radikalizmus általános definícióját. Az elsőszámú ideológia, amelyre építkezik, természetesen a nacionalizmus. Jóval érdekesebb kérdés, melyet jóval komplexebb válasz kísér, hogy mit jelent a radikalizmus. A nemzeti radikalizmus elsőrendű értelmezésében a nacionalizmus radikális ideológiai formációja, a radikális nacionalizmus magyar megfelelője.

Azonban a radikalizmus fogalmát többféleképpen kell meghatározni. Elsősorban jelent egy kompromisszummentességet, egyfajta opportunizmusellenességet. Tehát a nemzeti radikális egyén vallja, hogy csak az lehet egyenes ember, aki egyenes úton jár. Másodsorban azt jelenti, hogy amennyiben az adott ideológiát támadja egy vele ellentétes identitással rendelkező szélsőséges ideológia, abban az esetben a radikalizmus pajzsként funkcionál, és szükség esetén szélsőséges eszközökhöz nyúl, kizárólag önvédelemből. Egy gyakorlati példával szemléltetve ezt a jelenséget, számos állam jogrendjének értelmében a jogos önvédelemből elkövetett emberölés nem minősül gyilkosságnak, hanem éppen az ellen lép fel válaszreakcióként. Másik példával élve a védőoltásnak sem az a célja általános esetben, hogy az orvosok megbetegítsék az állampolgárokat. Ergo a radikális ideológiák nem szélsőségesek, hanem olyan mérsékelt eszmék, melyek szükség esetén szélsőséges eszközök gyakorlati alkalmazásával lépnek fel az ellenoldal szélsőséges eszméivel szemben. Tehát, aki egy szélsőséges válaszra szélsőséges ellenválaszt ad, az nem feltétlenül szélsőséges, hanem lehet radikális is. Ezt jelenti a radikalizmus. Harmadik értelmezésében azt jelenti, hogy az adott eszme, annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb mértékben megerősítse magát, a lehető legtöbb ideológiából merít értéket, kiszűri az eszmetudomány minden pozitívumát, egy pontba koncentrálja, majd összegyúr belőle egy egységesen működő eszmerendszert.

A nemzeti radikalizmus tehát a politikaipaletta mindkét oldalából merít értékeket, szám szerint kilenc eszmerendszerből, tehát harmadikutas ideológia. A nemzeti radikalizmus mind államirányítási, kulturális és gazdaságpolitikai szempontból egy a szélsőségek között húzódó harmadik arany középutat kínál fel a társadalom számára. Végcélja a társadalmi harmónia, avagy egyensúly kiépítése egy sajátos organikus úton. Az általa felkínált harmadikút a jobb- és baloldali megosztottság felett áll, ergo értékrendje felülírja a társadalmi megosztottságot minden vonatkozásában. Ezen világnézethez legközelebb például a lengyel nacionalisták állnak, akik sokszor egy áthúzott sarló-kalapácsot és egy áthúzott horogkeresztet ábrázoló molinóval jelennek meg az utcákon. Ez jelképezi középutas identitásukat, s hogy elutasítják a szélsőségeket.

Persze éppen a komplex elhelyezkedése miatt könnyű azt mondani rá, hogy szélsőjobboldali ideológia. De egy hasonlattal élve könnyen tudjuk ezt tisztázni. Ha én biciklizek, és valaki elsétál mellettem, és elrántja a kormányomat balra, hogy felborítson, a legésszerűbb reakció erre az, hogy ugyanazzal az erővel visszarántom a kormányt jobbra, hogy a biciklim visszaálljon középre, az egyensúly állapotába. Ezzel nyilván nem az a célom, hogy jobbra boruljak fel, hanem hogy ne boruljak fel. Tehát nem azért küzdünk a szélsőbaloldali korszellem ellen, mert szélsőjobboldaliak vagyunk, hanem hogy a középútra tereljük a társadalmat. Mert a szélsőségek a szakadék szélére terelik az embert, ahonnan könnyű lezuhanni. De a legnagyobb biztonság, középen van. Viszont, ha valaki egy embertársamat le akarja rántani egy tőlem jobbra, vagy tőlem balra elhelyezkedő szakadékba, akkor nyilvánvalóan nem simogatni kezdem egyik illetőt sem, sem a támadót, sem az áldozatot, hanem kezet nyújtok az áldozatnak, s ha megragadja, erősen fogom visszarántani, mert meg akarom menteni.

A nemzeti radikalizmus a magyar történelemben lett megfogalmazva, illetve meghatározva, melynek szellemi letéteményese, avagy elsőrendű ideológusa és szellemi atyja, Vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre volt, aki a 20. század első felében elsőként jelenítette meg ezt az eszmét. Majd azt követően több alkalommal parlamenti képviselőként is gyakorolta. Azonban ő maga is lejegyezte az utókor számára, hogy szellemi identitása igen közel állt a reformkonzervatív Széchenyi, a szabadelvű Deák, és a szabadelvű Tisza István világképéhez. Akkori értelmezésében a nemzeti radikalizmus három általa kiemelten fontos értéket tűzött zászlajára: a nemzeti önrendelkezést, a mezőgazdaság fejlesztését, illetve a kisgazdák támogatását. 21. századi értelemben ma azt mondanánk, hogy az első magyar nemzeti radikálisok nacionalista zöldpolitikusok voltak. Ezen értékek voltak a 20. századi magyar történelem első felében lefektetett alapkövei a nemzeti radikalizmusnak, melyekre azóta rengeteg új érték téglája épült, amiket a továbbiakban kifejtek. Rengeteget beszélhetnénk Bajcsy-Zsilinszky pályafutásáról, de az sok időt venne igénybe, és most az a lényeg, hogy magát az eszmét definiáljuk.

2. Milyen más ideológiáktól merített a nemzeti radikalizmus, és mik azok?

A nemzeti radikalizmus értékeket merít a nacionalizmusból, a reformkonzervativizmusból, a tradicionalizmusból, a szociálkonzervativizmusból, a mérsékelt kapitalizmusból, a republikanizmusból, a klasszikus liberalizmusból, a konzervatív feminizmusból, illetve az ökologizmusból.

A nemzeti radikalizmus a legtöbb értéket a reformkonzervativizmusból meríti, amely három eszme alappillérére épül fel, melyek egyidősek az emberrel és kiirthatatlanok az emberből. A reformkonzervativizmus tehát a Nagy Francia Forradalom eszmehármasával szemben, mely az egyenlőség, a testvériség és a szabadság, avagy a szocializmus, a nacionalizmus és az ultraliberalizmus hármasával szemben, az Isten, a haza és a család, avagy a hierarchizmus, a nacionalizmus és a szociálkonzervativizmus hármasát tűzi ki zászlajára elsősorban. Eme három elsőrendű szerepet betöltő eszme meghatározza a nemzeti radikalizmus államberendezkedési, kulturális, illetve gazdaságpolitikai felépítését. Továbbá fontosnak tartja a keresztény kultúra védelmét, de ehhez hozzá kell tenni, hogy egy nemzeti radikális politikusnak nem szabad Istent felhasználnia a politika szolgálatára, hanem a politikát kell felhasználnia Isten szolgálatára.

A nemzeti radikális egyén hierarchista, tehát elutasítja az egalitarizmust, avagy a társadalmi egyenlőség illuzórikus mítoszát, melyre többek között a szocializmus is épül, és vallja, hogy az egyén kizárólag egy természetes egyenlőtlenségbe szerveződött társadalomban képes működni, illetve egészségesen érvényesülni. Ugyanakkor egyaránt elutasítja a túlzott társadalmi egyenlőtlenséget is. Ennek okán republikánus, tehát köztársaságban gondolkodik, de elutasítja a népköztársaságot, ezért egyfajta nemzetköztársaságban hisz. Ez azt jelenti, hogy igazságtalannak tartja az általános választójogot, és a legigazságosabbnak a kritériumhoz kötött választójogot tartja. Tehát alapfokú iskolaivégzettséghez köti a szavazatijogot, mellyel korlátozza a demokráciát.

A nemzeti radikális egyén nacionalista, tehát szereti a hazáját, és közösségben gondolkodik. A nacionalizmus nemzethűséget jelent. A közösség az a környezet, amelyre az egyén hatásköre kiterjed. A közösségi fajták faktorai a komfortzóna, tehát az otthon, a lokális tér, tehát a település, a nemzet, a kontinens, illetve a bolygó. Az öt közösségfaktor középpontjában a nemzet helyezkedik el. Tehát, midőn a nemzet sem túl kicsi, sem túl nagy ahhoz, hogy az egyén eredményesen kiterjessze rá hatáskörét, így a legmagasrendűbb közösség, mellyel az egyén sorsközösséget vállalhat. A közösségelvű egyén vallja, hogy a közösség érdeke magasrendűbb az egyén érdekénél. Így ha egy adott esetben az egyén és a közösség érdeke ütközik, a társadalomnak a közösség érdekérvényesítése mellett kell letennie a voksot. Azonban fontos leszögezni, hogy nem szabad csak a közösség, vagy csak az egyén érdekét figyelembe venni. A kettőnek szimbiózisban kell működnie, mert kizárólag úgy képes működni. Mert a közösség egyének halmaza, és az egyén csak egy közösség részeként képes egészségesen érvényesülni. Fontosnak tartja a konzervatív értékrend erősítését, tehát a nacionalizmus és a tradicionalizmus, avagy a közösségtudat, a hazaszeretet és a hagyományőrzés állami szintű támogatását szorgalmazza, és beintegrálja azt a közoktatásba és az önkormányzati szegletbe. Midőn szereti a hazáját, a környezetét is védenie kell. A természetvédelem, avagy az ökologizmus ideológiája nem köthető sem a jobb-, sem a baloldalhoz, csupán egy általános közösségi érték, mely a konzervatív gondolkodás szerves részét képezi. Az ember a természet része, így ki a természet ellen van, önmaga ellen van. Egy zöldebb jövő megteremtéséhez nem kommunista gyerekprófétákra, hanem önfegyelemre, erős államra és természetbarát közoktatásra van szükség. A nagyvárosiasodás egy vasbetonfalat húzott a természet és az ember közé, hogy szabad emberből fogyasztó erőforrássá facsarja. Ezt a falat le kell rombolni. A történelem során az urbanizáció hazánkban is két szélsőséges településtípust eredményezett. Az emberek az esetek többségében zsúfolt nagyvárosokban és távoli kisfalvakban élnek. De amennyi kisváros és nagyfalu van, azok is hiányosságokkal küszködnek. Így fontos hangsúlyt fektetni az infrastruktúra stabilizálására, illetve a mezőgazdaság fejlesztésére, továbbá a nemzeti radikális mozgalmaknak minél több szemétszedő és faültető programot, illetve kerékpáratúrát kell szervezniük, hogy ösztönözzék a társadalmat egy zöldebb jövő felépítésére. A Kárpát-medence nem mindennapi ásványkincskészlettel rendelkező földrajzi terület, ez az adottság viszont ma nincsen kihasználva hazánkban. Helyette multinacionlális nagyvállalatok szennyezik be hazánkat, földünket, folyóinkat, és irtják ki erdőinket. Magyarországnak szépen lassan újra agrárnagyhatalommá kell válnia.

A nemzeti radikális egyén szociálkonzervatív, tehát szociálisan érzékeny. Állami szinten támogatja a társadalmi ranglétra aljára csúszott, hátrányos helyzetű polgárokat, például a fogyatékkal élőket, a mozgáskorlátozottakat, a vakokat, satöbbi. Vallja, hogy az államnak segítenie kell a hajléktalanoknak munkát adni, illetve egészséges körülményeket és erős közbiztonsági állapotot biztosítani a hajléktalanszállókon. Gazdasági szempontból elutasítja a szocializmust és a kapitalizmust, tehát az állami tervgazdálkodást és a szabad piacgazdaságot, mert vallja, hogy mind a társadalmi egyenlőség természetellenes mítosza, mind a gazdag és a szegény társadalmi rétegek közti szakadék mélyítése helytelenutak, és helyettük egy harmadikutat kínál fel, melyben az állam korlátozza a piac és a tőkésosztály lehetőségeit. Példának okáért nem szabad megengedni, hogy a csapból is reklámok folyjanak, melyeknek akaratlanul is megvezetett áldozatává válnak az emberek, illetve határt kell szabni a nagyvállalatok térhódításának, és nem szabad hagyni, hogy hatalmas földterületeket vásároljanak fel, kizárólag azért, hogy aztán ott álljanak üresen, hogy az adott vállalat csökkentse piaci versenytársai esélyeit, vagy hogy multinacionális nagyvállalatok nyugodt szívvel gyakorolhassanak illegális hulladéklerakást, midőn az arra vonatkozó pénzbírság kisebb összeg, mint a hulladék feldolgozásának költségei. Továbbá többkulcsosadó párti, és vagyonadót vetne ki a milliárdosokra. Fontosnak tartja az őstermelők, illetve a kis- és középvállalkozók állami támogatását. Vallja, hogy mind az állami oktatás, mind a magánoktatás hiányos rendszerek, ezért harmadikutas közoktatásban hisz, illetve nem hisz sem az autokratikus túlterhelő, sem az ultraliberális túlhumánus oktatásban, ezért a humánus oktatást támogatja.

A nemzeti radikális egyén elutasítja az ultraliberalizmust, melyet nem neveznék értékrendnek, tekintve hogy sem értéket, sem rendet nem képvisel. Ugyanakkor klasszikus értelemben liberális, mert kiáll a határon túli magyar kisebbségek önrendelkezési jogáért, illetve pirosbetűs ünneppé nyilvánítaná június 4.-ét, az 1920-as Trianoni Békediktátum aláírásának napját, a Nemzeti Összetartozás Napját. Elítéli a sovinizmust, és helyette a környező nemzetállamokkal való együttműködést tartja helyesnek. Azon nemzetállamok polgárai, akik az Első Világháborút követően területeket nyertek el tőlünk, a lelkük mélyén tudják, hogy a békediktátum, avagy másnéven békeparancs, vagy kényszerdiktátum igazságtalan volt. Ez társadalomlélektani szempontból is leírható folyamatot indított el. A határon túli kettősállampolgárságú magyar kisebbségek környezetében élő soviniszta egyénekben és csoportokban megbúvó magyargyűlölet sokszor állami intézkedésekben, sokszor fizikai erőszakban nyilvánul meg. Életvédő, tehát kiáll továbbá a magzatok élethez való jogáért, mely a legáltalánosabb emberijog, és elutasítja a korlátlan abortuszt, helyette korlátozott abortuszpárti. Tehát vallja, hogy az emberi életet a fogantatás pillanatától megilleti az élethez való jog, és kizárólag abban az esetben szabad megszakítani a várandóságot, ha az édesanya nemierőszak áldozata volt, ha az édesanya élete veszélyben van, vagy ha a gyermek beteg. Továbbá államilag támogatja a családokat.

Kevesen tudják azt is, midőn a média elhallgatja, hogy a korai feministákat is heves abortuszellenesség jellemezte. Elizabeth Cady Stanton (ejtsd: Elizabeth Kéjdi Sztendn), az 1848-as első nőijogokért rendezett gyűlés szervezője az abortuszt „undorító és lealacsonyító bűntett”-nek nevezte. Susan B. Anthony (ejtsd: Szuzn Bí Entoni), a nők szavazatáért küzdő korai keresztes harcos pedig azt írta: „Nem számít, milyen okból, mindenképp szörnyű bűnt vállal magára az a nő, aki ezt teszi. Ezzel eltemeti lelkiismeretét, lelkét pedig halálra ítéli.” Valójában a 19. század feministái voltak azok, akik kiharcolták az abortuszt bűnténynek tekintő törvény megszületését. Miközben a 21. század radikális feministái azt mondják, a magzat nem ember.

A nemzeti radikális egyén konzervatív feminista, mert kiáll a nők ellen irányuló szexuális zaklatások ellen, illetve szigorú büntetéssel sújtja a nemierőszaktevőket, továbbá vallja, hogy a nők kiemelt szerepet kell, hogy élvezzenek a társadalomban, például kiemelten fontos ünnepnek tartja a nőnapot, melyet pirosbetűs ünnepnek minősítene, de ugyanakkor elutasítja a korlátlan abortuszt, amit a radikális feministák általános női szabadságjognak tekintenek. Továbbá pozitívumnak tartja, hogy a Magyar Alaptörvény jogrendje szerint is az állami szervek által kiemelt védelmet kell biztosítani a nők számára, illetve fontosnak tartja, hogy a férfiak előre engedjék a nőket az ajtónál. Viszont azzal már nem ért egyet, hogy az Európai Parlamentben női kvótára van szükség, illetve hogy egy nő megüthet egy férfit, csak a férfi nem ütheti meg a nőt. Egyik nem által sem erkölcsös tett, ha fizikailag vagy lelkileg bántalmazza a másikat. Ez az eszme is csak addig tart, amíg be nem hívják a radikális feministákat háborúzni. A radikális feminizmus destabilizálni kívánja a társadalom kollektív nemi identitását, és elférfiasítja a nőket, illetve elnőiesíti a férfiakat.

A nemzeti radikális egyén szigorú, erőskezű közbiztonságban hisz. Kötelezi az önvédelmi oktatást, illetve nagy hangsúlyt fektet az alanyi fegyvertartás szabadságjogára, mert vallja, hogy minden állampolgárnak jogában áll az önvédelem gyakorlata, az élete megvédése. Támogatja a halálbüntetést, de ugyanakkor a legritkább, legsúlyosabb bűncselekmények esetében tartja helyesnek, és kizárólag úgy, hogy az állam felkínál legalább egy esélyt a bűnelkövetőnek a változásra. Halálbüntetést érdemelnek a sorozatgyilkosok, a visszaeső gyilkosok, a nemierőszaktevők és a terroristák. De ha példának okáért egy ember megerőszakol egy kislányt, majd feldarabolja, de nem bántja meg a tettét, még csak nem is hazudja azt, hogy megbánta, sőt büszkén és nevetve elmondja, ha kijut a börtönből, ugyanazt fogja csinálni, amit eddig, az ilyen szörnyetegek miért érdemlik meg a szabadlábra helyezést és az életet? Lehet azt mondani, hogy a halálbüntetés egy kognitív disszonancia, mert ellentmondásos támogatni a gyilkosság jogának államosítását, hogy mindenki lássa, ölni bűn. De ez csupán egy látszólagos ellentmondás. A halálbüntetés az emberélet államilag szankcionalizált elvétele. Halálbüntetésre szükség van a megtorlás, az elrettentés, valamint a megelőzés érdekében. Azért van rá szükség, mert felülírja a vérbosszút, azzal hogy államosítja. Így egy társadalmi önvédelmet valósít meg azok ellen az antiszociális egyének ellen, akik a létünket veszélyeztetik. A halálbüntetés erkölcsileg igazolható, és nagyon is belefér a keresztény kultúrába. A kereszténység elve az, ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel. A zsidó vallás elve az, ha megdobnak kővel, dobj vissza kővel, szemet szemért, fogat fogért. A sátánizmus elve az, ha megdobnak kővel, dobj vissza sziklával. Az ultraliberalizmus elve pedig az, ha megdobnak kővel, dobj vissza egy zsák kenyérrel. Így egy ultraliberális államban a súlyos bűnelkövetőket luxusbörtönbe zárják, egy sátánista államban többszörösen megkínozzák, egy zsidó államban pontosan ugyanazt adják vissza neki, amit az áldozatának adott, egy keresztény államban pedig kegyelmet adnak neki, ezért a legenyhébb büntetéssel sújtja az állam, halállal. Aki önkényesen a föld alá juttat egy ártatlan embert, maga való oda. Nem tartjuk helyesnek azokat az eseteket, amikor a rabok panaszkodására válaszul a börtönigazgató eleget tesz kéréseiknek, és kényelmesebb ágymatracot, nagyobb tévét, finomabb ételt biztosít számukra. Ez borzasztóan káros hozzáállás. A börtönök funkciója nem az elzárás, hanem a büntetésvégrehajtás. Ez az álláspont maximálisan az erkölcs szolgálata, a helyénvaló keresztény gyakorlat. Az ultraliberálisok ezekre azt szokták mondani, hogy az erőszak csak erőszakot szül. De a pajzs nem kard, az önvédelem nem erőszak, az ok nem okozat, és a nemzet védelméért való kiállás nem gyűlöletkeltés. A nemzet önvédelme, a jövő védelme.

Egy nemzeti radikális kormány nem engedélyezi a homoszexuális felvonulást, mert az első a gyermekek védelme, akikre káros hatást gyakorol egy nyilvánosság előtt megtartott, szexuális jellegű tömegrendezvény. Ezért sem az iskolákban, sem az óvodákban nem engedi a homoszexuális felvilágosító előadások megtartását. Sem azt, hogy hiányosöltözetű nőnek öltözött férfiak tanítsák twerkelésre, avagy fenékrázásra az óvodásokat. Továbbá elutasítja a helytelen modern szóhasználatot, mert a homoszexuális nem meleg, a várandós nem terhes, a Mikulás nem Télapó, a karácsony nem fenyőünnep, satöbbi. Ellenzi a homoszexuális párok házasságát és örökbefogadását, mert a gyermekek egészséges neveltetéséhez elengedhetetlenül szükséges a természeti minták, avagy az anya és az apa jelenléte az életében, más esetben sérülhet. A többezeréves kultúrák legtöbbje a férfi és a nő párosát a Nap és a Hold szimbolikájával ábrázolja. Tehát a homoszexuális idézőjeles család mintájának fékevesztett propagálása egy olyan felforgatott világot eredményez, ahol teljesen normálisnak tartják, hogy csak két Nap, vagy két Hold van. Érdekes világ lenne. Így ki kell állnunk a gyermekek egészséges nevelkedéséhez való jogának védelmében. Ez az egészséges liberalizmus. A család fogalma egy nő, egy férfi és egy gyermek közössége. Több értelmezése nem létezik. Az árva gyermekeket semmiképp nem homoszexuális párok kezébe kell adni, hanem egészséges körülményeket kell biztosítani a gyermekotthonokban. Ellenzi a nemátalakítóműtéteket, főleg kiskorúakra vonatkozóan, mert aki megsérti a természet rendjét, beleszól abba, és ember létére istent játszik, az szelet vet és vihart arat. Az ember nem sújthat a természet arcába büntetlenül. A tetteink következményekkel járnak, a helytelen tetteink pedig súlyos következményekkel. Ebben az esetben például a nemátalakítóműtéteken áteső emberek gyakorta követnek el a beavatkozást követően öngyilkosságot. Attól, hogy egy férfit átoperálnak nővé, még nem lesz nő, és attól, hogy egy nőt átoperálnak férfivá, még nem lesz férfi. Csak egy megcsonkított ember, aki hormontablettákat szed. Nem akarunk egy olyan világban élni, ahol attól kell rettegnünk, hogy az a lány, akit elhívunk randizni, vajon nem egy lánnyá operált fiú-e, csak titkolja. És ugyanez fordítva.

A nemzeti radikalizmus talán legszebb ismérve, hogy rendkívül heterogén közösséget képes zászlója alá fogni. Midőn nacionalista, a nemzeti egységben, az összefogásban hisz, nem a széthúzásban és a társadalmi klikkesedésben. Tehát vallja, hogy nem falakat, hanem hidakat kell építeni a nemzettársak között. S hogy ez minél működőképesebb legyen, a pártokrácia fontosságát háttérbe szorítja, mert a pártpolitikára egy szükséges rosszként tekint, és helyette a mozgalmiságra fekteti a hangsúlyt. Mert a politikai pártok sajnos nemhogy sok esetben, de a legtöbb esetben materialisták és opportunisták, és a nemzetet legfeljebb másodsorban szolgálják, és elsősorban a pártérdeket tartják szem előtt, mert úgy működnek, mint egy cég. A párt a cég, a szavazó pedig a fogyasztó, akinek egy jó szociológiai marketingstratégiával, le kell nyomni a torkán egy igazságnak mondott hazugságot, avagy egy propagandát, ahogy az anyamadár lenyomja a fiókája torkán a megrágott ételt. Ezt a mentalitást kell visszaszorítani a politikai térben a mozgalmak erejével. A nemzeti radikalizmus egyik sajátos jellemzője, hogy vallja, ha az állam nem teljesíti a kötelességét, akkor a polgároknak kell mozgalmak formájában a kezükbe venniük az irányítást, természetesen a törvény határán belül maradva. Az egyik ilyen meghatározó mozgalom volt például a Tolvajkergetők, melyet azóta ellehetetlenítettek, pedig sokat segített a magyar társadalmon. A nemzeti radikálisok nem azt nézik, hogy miben különböznek, hanem hogy miben azonosak a céljaik, és a közös célokért küzdenek más-más utakon haladva előre. Mottója: „Ha utunk más, de célunk egy, mi is egyek vagyunk.” Ettől lesz végeredményként ez egy igazán erős és összetartó bajtársi közösség. És emiatt nem tudták eltaposni az elmúlt évtizedek alatt. A mozgalmiság hangsúlyozásának elsőrendű célja a társadalom organizálása, melyet elősegít továbbá a szakszervezetek erősítése, illetve a korrupcióellenes ügyészség, régebbi megnevezésén az erkölcsi bizottság intézményének bevezetése, melyek a munkáltatói visszaélés lehetőségét szorítják vissza a társadalomban.

A nemzeti radikalizmus a harmadikút, a középút. Kulturális, gazdaságpolitikai és államirányítási értelemben is. Ez érvényes a külpolitikai és földrajzi vonatkozásra is. Magyarország Európa szíve. Az Orwell által megírt 1984-es totalitárius ultraszocialista diktatúra jövőképére azt hinné az ember, hogy nem több egy fiktív költői túlzásnál. De ez a hajdani jövendölés napjainkra, gyakorlati realitássá vált. Lásd: Kína, avagy a kín birodalma, és Észak-Korea, avagy a modernkor legnagyobb kórja. Ha azt a kérdést vetjük fel, hogy: Előnyös döntés-e a keleti gazdasági nyitás? A mi válaszunk az, hogy helytelen állítás, hogy a ROM római mintájára épülő hanyatló nyugat után, a KÍN keleti birodalma előtt kellene meghajolnunk, vagy legalábbis térdre ereszkednünk. Mi nem nyugat vagyunk és nem kelet, hanem közép. Itt kell építkeznünk. Máskülönben elbukunk, mint mindig, mikor a történelemben a felkelő vagy lenyugvó Nap megrészegítő, ámde hamis ígéreteket kecsegtető fénye felé borulunk. Aki nem ismeri a múltat, veszélybe sodorja a jövőt. A Magyarság billegő hajó a háborúk tengerén. Történelmünk során mindig a kelet és a nyugat hatalmai közt hajlongtunk, akár egy félig kiszáradt napraforgó, mely a századok folyamán kapott sorscsapások által ejtett sebei miatt elveszítette hitét önmagában, és elfelejtette, hogy egykor a Római Birodaloménál is magasrendűbb hatalommal sugározta be Európát. Ki kell szűrnünk mind a kelet, mind a nyugat pozitívumait, s miután magunkba szívtuk azokat, aranyló kincsként kell példaként továbbadnunk ama tudást egész Európának. Ez lenne a Magyarság egyetlen feladata, hisz ez volt mindig is, mióta az ember feltalálta az írást és a kultúrát. Ugyanez vonatkozik a mai magyar társadalom két nagypolitikai pólusára is. A kapitalista kormánypárt a 20. század első felében működő Magyarország feudális berendezkedésének alapkoncepcióját aktualizálja napjainkban a kapitalizmus formájában, a balliberális ellenzék pedig a 20. század második felében működő Magyarország szocialista rendszerét kívánja visszaállítani az ultraliberalizmus toroknyúzó fűszerével. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy kiszűrjük a 20. századi Magyarország minden pozitívumát, és Széchényi szellemének alapkövére felépítve a 21. században összegyúrjunk egy harmadikutas Magyarországot.

3. Mik azalapvető különbségek egy fasiszta harmadikutas és egy nemzeti radikális harmadikutas között?

A politikaipaletta harmadikútján, tehát az ideológiák koordinátarendszerének középső függőleges tengelyén, az államberendezkedés síkján három főbenjáró pólus helyezkedik el. Alul a centrum, fölül a fasiszta eszmecsalád, és középen az origó. Vízszintes szemszögből mindhárom pólus középen helyezkedik el, de ha 90 fokkal elforgatjuk a rendszert, már más lesz a történet. Abban az esteben már a centrizmus egy szélsőbaloldali eszme lesz, a fasizmus szélsőjobboldali, és az origó lesz a valódi középút, a koordinátarendszer központi metszéspontja, ahol többek között a nemzeti radikalizmus helyezkedik el. A nemzeti radikális egyén vallja, hogy a centrizmus túlságosan demokratikus, illetve a fasizmus túlságosan autokratikus, ezért a kettő között megint csak meg kell teremteni egy harmadik arany középutat. A fasizmus annyiban azonos a nemzeti radikalizmussal, hogy mindkettő a gazdasági szélsőségek, a szocializmus és a kapitalizmus között teremt meg egy harmadikutat. De míg a fasizmus ezt úgy képzeli el, hogy nem utasíja el az állami tervutasításos rendszer elvét, sem a diktatúrát, csupán a szocializmus egalitárius jellegét, addig a nemzeti radikalizmus fontosnak tartja a piaci szabadversenyt, de kizárólag mérsékelt, korlátozott keretek között, illetve nem utasítja el a korlátlan demokráciát, csupán a demokrácia korlátlanságát.

Tehát addig engedi a szabadversenyt, amíg egészséges, és nem egészségtelen. Mert az egészséges verseny elve egy nacionalista érték, a testvériség eszméje, akárcsak Hunor és Magor kapcsolata a magyar mitológiában. De az egészségtelen verseny a legegészségtelenebb társadalom alapköve, amely egymásnak uszítja a társadalmi osztályokat, általános társadalmi megosztottságot teremt, ahogy például a bolsevikok lázították a munkásosztályt a nagytőkések ellen. Ez a testvéri kapcsolat már az egészségtelen „Káin és Ábel” modell. Egyébként így működik minden szélsőséges ideológia. Kijelöl két társadalmi osztályt, az egyiket kinevezi ártatlan áldozatnak, a másikat bűnös elnyomó ellenségnek, és azt mondja: „Az elnyomók uralkodnak az elnyomottak felett, de ha kell, véráldozat árán is kiharcoljuk, hogy végre az elnyomottak uralkodjanak az elnyomók felett.” Végezetül a fellázított osztály kígyóbőrként vedli le lelkiismeretét, és hidegvérű gyilkossá vál, majd elnyomottból az elnyomók elnyomójává válik. Ilyen volt a 20. században a kommunizmus és a nemzetiszocializmus, és ilyen a 21. században az ultraliberális feminizmus és a sovinizmus. Ebben a században sem szabad megengednünk, hogy a szélsőségek, avagy az Ördög jobb és bal keze, kettéhasítsák a társadalmat, egymás ellen hangolják a társadalmi osztályokat, hogy az „Oszd meg és uralkodj!” társadalomparazita elvével meggyöngítsék és kizsákmányolják az egyéneket. Ezért kell megalkotnunk a középutat. Erre a gondolkodásra azt mondani, hogy szélsőjobboldali, fasiszta, vagy nemzetiszocialista, több mint csúsztatás.

Már csak annak tekintetében is, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre úgy határozta meg magát szellemisége tekintetében, hogy nemzetiszocialista-ellenes nacionalista, aki alternatívát kínál fel a marxizmus és a liberalizmus helyett, végül pedig a nyilasok akasztották fel. Tehát már a kezdetek óta a nemzeti radikalizmus volt az az eszme, amely Magyarországon a szélsőségek helyett kínált fel egy új alternatívát. A történelem során mindig megvádolták ezt a közösséget, hogy szélsőjobboldali, fasiszta, nemzetiszocialista, vagy épp kapitalista vagy kommunista. A világon mindennel megvádolták már. Ahogy egyébként teszik ezt sokan mindegyik politikai közösséggel. De nem tartom egészségesnek, hogy egyes sajtóorgánumok politikai érdekből pejoratív jelzőket kovácsolnak az ideológiákból, és fejvesztve dobálóznak velük, hogy félrevezessék az embereket, mert ez nem viszi előre a társadalmat. De persze a szélsőséges hatalmi érdek mindig is félt a középúttól, mert pontosan tudja, hogy a társadalmi többség a 21. században is egyre inkább a középutat igényli. Csak jelenleg még a centrumban bolyong, de kizárólag idő kérdése, hogy rájöjjön, még az is egy szélsőség.

4. Ma Magyarországon a nemzeti radikalizmus ugyanaz, mint ami a ’30-as években volt, vagy esetleg számottevő különbség van közöttük?

Természetesen az a három fő érték, amit az eszme a 20. század első felében zászlajára tűzött, ma is alapkövét képezik, de azóta rengeteg minden történt, rengeteget változott a világ, és rengeteg új problémára kell választ adnia. Azalatt lezajlott két világháború, azóta lezajlott egy Szexuális Forradalom, összeomlott a Szovjetunió, a kapitalizmus megrongálta a természetet, és a századforduló után nemzetközi szintű korszellemmé nőtte ki magát az ultraliberalizmus, valamint új csírái nőttek az egyetemekre beszivárgott kultúrmarxista propagandának. Azóta lettek új, globális társadalmi problémák.

A 21. század apokalipszisének négy lovasa a liberalizmus, a genderizmus (ejtsd: dzsenderizmus), a radikális feminizmus, és a multikulturalizmus. Melyek következetes eredményei, mint nemzetközi szintű társadalmi problémák ma az Északi-Civilizációban: az összetársadalmi morális válság és az abból következő kollektív depresszió, a nemi identitás válsága, a társadalmi atomizálódás, a demográfiai krízis, avagy a népességcsökkenés, a nyugatra irányuló emigráció, illetve a keletről beáramló migráció. Jelen korunkban, az új században elsősorban ezekre a problémákra kell választ adnunk. Ha szélsőjobboldaliak lennénk, akkor azt mondanánk, hogy a jövőt emésztő problémák elől meneküljünk vissza a hősi múltba, és restauráljuk azt a rendszert, amely régen volt, mondván hogy régen minden jobb volt, mint ma. De az nem megoldás, hogy a múlttal helyettesítjük a jövőt, mintha a fának gyökerét metszenénk és lombját ásnánk. Egy destruktív korszellemnek semmiképp nem szabad behódolnunk, sőt, minden erőnkkel harcolnunk kell ellene, de ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy már nem a 20. században élünk. Kölcsey kiválóan megfogalmazta: „Jelszavaink valának: Haza és Haladás.” És az és-t súlyos hiba volna lecserélni vagy-ra. Tehát egyszerre kell őrizni a múlt értékeit és alkalmazkodni a kor vívmányaihoz, a jelenben. Nem a teljes múltat kell őrizni, hanem a kultúrát. A kultúra annyit jelent, mint hagyományt a múltból, és fejlődést a jövő felé. A kultúra a jónak, a nemesnek, a szépnek gyűjtése a múltból, és ápolása a jövő számára. Nem ok nélkül azok a népek legerősebbek etikailag, amelyek az ősök kultuszát ápolják. Minden kultúrának etikai alapját csak a múlt ideáljaival való szoros kapcsolat adhatja meg. Ezért mi, konzervatívok, tehát a kultúrát megőrző és fenntartó elemek, forradalmat hirdettünk a forradalommal szemben, vagyis a kultúrát meggyalázó anarchia félretolódását szabályok, jog, törvény és gátlások révén. Minthogy a kultúra nem csak hagyomány a múltból, hanem egyúttal fejlődés is a jövő felé, sohasem fordulunk a kultúrát alkotó fejlődés, de igenis a kultúrát romboló forradalom ellen, amely csak a kultúra pusztulását tudja előidézni. Nagyon jól tudjuk, hogy a kultúra megkövesedik vagy elrothad, ha a folytonosságot biztosító fejlődés nem tartja elevenen.

A kultúra nem kezdettől megszabott állapot, a kultúra folyton alakulóban van. Ezért kell mindkét politikai oldalból értékeket meríteni. Nem tudjuk úgy megtapsolni a sikereinket, ha levágjuk az egyik kezünket. Akár a balt, mondván hogy azzal a többség úgysem tud írni, ezért felesleges, vagy a jobbat, mondván hogy a többség esetében az erősebb a balnál, ezért sokan verekedésre használják, így az lesz a legjobb, ha levágjuk mindenki jobbkezét. A mai destruktív szélsőséges eszmék így gondolkodnak. Kivágnak az emberből egy darabot, majd azt mondják: „Most már tökéletes vagy.” Az ultraliberálisok azt mondják: „Vannak olyan emberek, akik nem megbízhatóak, ezért töröljük el a közösség értékét!” A genderisták azt mondják: „Vannak olyan szexista emberek, akik toxikus módon, sztereotípiákra építkezve ítélkeznek a nemek felett, ezért töröljük el a nemeket, mert azok csupán társadalmi konstrukciók!” A radikális feministák azt mondják: „Vannak olyan férfiak, akik nőket erőszakolnak meg, ezért adjunk kevesebb emberijogot az összes férfinak!” A multikultúralista globalisták azt mondják: „Vannak olyan emberek, akik túltolják a hazaszeretetüket, és lenézik a többi nemzetet, ezért töröljük el a nemzeteket, az országhatárokat, és építsünk fel helyettük egy világállamot a Szovjetunió mintájára!”

Az a baj, hogy az ultraliberálisok keverik a nacionalizmust a nemzetiszocializmussal, a jogegyenlőséget az egyenlőséggel, a jogos önvédelmet az erőszakkal, az okot az okozattal, az udvarlást a szexuális zaklatással, és a szezont a fazonnal. Keverik a nemzetiszocializmust a rasszizmussal, és emellett a rasszizmust a fajgyűlölettel. De vajon mi köze van egy államirányítási berendezkedésnek a rasszizmushoz, és mi köze van a rasszizmusnak a fajgyűlölethez? Totális káosz. Korunk egyik legsúlyosabb társadalmi problémája az, hogy az emberek többsége bizony nincs tisztában a szavak jelentésével, a fogalmak definíciójával, mégis nagyon sokan előszeretettel dobálóznak velük. Ez a felelősségtudat halála. A másik súlyos probléma emellett pedig az, hogy a Világháborúk óta született a törvényhozás, a bíráskodás és a végrehajtás mellett egy negyedik hatalmiág, amely mindhárom felett áll, ez pedig a tömegkommunikáció, a média. Ma a média irányítja a társadalmat. Valamilyen szinten mindenkit. És emellett a média sokszor jóformán levegővétel helyett is hazudik. Az őszinteség pedig egy olyan nemes erény, melyet még a Bibliában szereplő Ördög is birtokol. Mert kinek szava hamis, az magát is oly hamissá mérgezi, hogy a bűnösség bélyegére sem méltó. Szerencsétlen elhagyottság csak sorsa a hazugoknak. A hazugság cselekedete még arra sem méltó, hogy bűnnek neveztessék. Kinek lelke oly hamis, hogy saját szavában sem hisz, az büntetést sem érdemel. Igaz, hogy sokszor az igazság a legfájdalmasabb dolog. De attól még ki kell mondani. Visszatérve a Káin-Ábel alárendelő viszonyra, pontosan így gondolkodtak a dialektikus történelmi materializmus osztályharcos filozófiája mentén gondolkodó kommunisták, akik azt mondták: „A történelem, az osztályharcok története. Vannak gazdagok és szegények, ezért szüntessük meg a pénzt, és akkor majd mindenki gazdag és boldog lesz!” Vagy a nemzetiszocialisták: „Vannak olyan befolyásos vagyonos emberek, akik visszaélnek a hatalmukkal, ezért vegye kezébe a tőkét az állam, melynek élén egy diktátor áll!” A hatalommal lehet élni, és lehet visszaélni. De ebből nem az következik, hogy az a megoldás, hogy meg kell szüntetni a hatalmat, a hierarchiát, és társadalmi egyenlőséget kell teremteni, továbbá a végtelenségig ki kell terjeszteni az individuum szabadságjogát, mert akkor mindenki boldog lesz. Ellenkezőleg. A hatalom olyan, mint a tűz. Kellő távolságból fényt és melegséget ad, de ha már birtokolni akarja az ember, és hozzáér, akkor a legszörnyűbb kín elszenvedőjévé válik. A tűzzel lehet fűteni, de lehet vele erdőtüzet is lobbantani. Ez csupán a használójától függ. Vagy olyan, mint a kés. Lehet vele kenyeret szelni, majd szétosztani az ételt, de lehet vele ölni is. Ebből nem következik az, hogy be kellene tiltanunk a fűtést és a konyhakéseket, mert rossz kezekben veszélyesek is lehetnek az említett eszközök. Ennyi erővel az emberiséget is eltörölhetnénk, mondván hogy csak a baj van vele. Ezek azok az elfajzott szélsőséges ideológiák, amelyek ellen nekünk, nemzeti radikálisoknak harcolnunk kell.

Tehát ma, jóval többet jelent az eszme, mint 100 éve. Haladni kell a korral, de ezt nem úgy kell értelmezni, hogy be kell hódolni a korszellemnek, ha az a korszellem rossz irányba vezeti a civilizációt. Akik kritikával illetik a 21. század uralkodó eszméjét, az ultraliberális korszellemet, azok számára gyakran teszik fel a kérdést az ultraliberálisok: „Miért nem haladtok a korral?” Válaszunk erre rendkívül egyszerű. Mert nem mindegy, hogy merre tart a haladás: előre, vagy lefelé. Ez a lefelé irányuló haladási folyamat, a Nagy Francia Forradalom által megindított kultúrharcos hullámmal kezdődött, mely az úgynevezett felvilágosodás, vagy találóbb nevén, elsötétedés eszmeiségének, végletekig szabadelvű alapkövére épült, az ultraliberalizmusra, amely nem más, mint egy utópia. Az utópiák az álmodozók megvalósíthatatlan, természetellenes ideológiái, melyek az embernek Földi Paradicsomot ígérnek, de Földi Poklot adnak helyette. Hasonló eredménnyel végződött a Francia Forradalom után az Ipari Forradalmi Hullám, a Proletárforradalom, és a Szexuális Forradalom. A jobboldali utópiák a hősi múltba, a baloldali utópiák pedig a bálványozott jövőbe menekítik a jelen társadalmát a problémái elől. Pedig a múlt a nemzeteknek olyan, mint fának a gyökér. Ha a gyökeret elvágják, a fát könnyű kidönteni. Az embernek az a feladata, hogy a múltból táplálkozva a jelenben építse a jövőt. Ez a „Haza és Haladás” eszménye. Ez a harmadik arany középút szellemisége. Ez az egyensúly. S az egyensúly maga az élet. Ha a fa nincs egyensúlyban, kizárólag idő kérdése, és kidől. És a történelem már megtanította nekünk, hogy az utópiák milyen eredménnyel végződnek. Vérontással. Mi elsősorban ez ellen harcolunk. Fenyegetett helyzetben van civilizációnk. A felforgatás erői, mindig harcra buzdítanak: „Akasszátok fel a királyokat! Fejezzétek le a fejeseket! Lőjétek tömegsírba a gazdagokat! Hallgattassátok el, akinek más a véleménye!” De én azt mondom nektek: Ne az emberek ellen harcoljatok, a bálványozott jövő hamis álomképéért, hanem az emberekért harcoljatok, a bálványozott jövő hamis álomképe ellen! Az utópisztikus, szélsőséges ideológiák ellen harcoljatok, melyek szebb jövőt ígérnek az embernek, de közben csak elpusztítják mind a jövőt, mind az embert! Amennyiben nem Poklot akarunk, hanem egészséges földi civilizációt, indítsunk kulturális szabadságharcot az ultraliberalizmus ellen, hirdessünk forradalmat a forradalommal szemben, és építsük fel kockáról kockára, civilizációnk új hajnalának oszlopát!

5. A Jobbik vagy a MIÉP nemzeti radikálisnak volt mondható? Attól függetlenül, hogy mit vallottak magukról. Szerinted beleillettek ebbe a képbe? Illetve, szerinted a Jobbik még mindig követi ezt, vagy teljesen megvált a nemzeti radikalizmustól?

A rendszerváltozást követően új vezéralakjai lettek a nemzeti radikalizmusnak. Elsőként a Torgyán József vezette Független Kisgazda Párt került az élre, melynek mottója: „Isten, Haza, Család. Bort! Búzát! Békességet!” Majd később a Csurka István vezette MIÉP, avagy a Magyar Igazság és Élet Pártja vitte az élvonali zászlót, melynek mottója: „Se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar.” De amióta a két vezéralak elhunyt, akiket baloldaltól jobboldalig rengetegen kedveltek, és a MIÉP a 90-es évek után tömegeket mozgatott meg, azóta ezek a pártok már csak kispártokként léteznek.

2006-ban viszont a Jobbik Magyarországért Mozgalom került a nemzeti radikális közösség élére. Beszélhetünk a Jobbikról, de ez nem egy rövid történet. 1999-ben alakult meg egyetemista szervezetként a Jobboldali Ifjúsági Közösség, avagy a Jobbik. Itt leszögezem, nem egyetemes értelemben definiálták magukat jobboldalinak, kizárólag kulturális vonatkozásban, mert elutasították az ultraliberalizmust. Majd a MIÉP 2002-es parlamentből való kiesése után, 2003-ban a nemzeti radikális értelmiség jelentős részének támogatása mellett, párttá alakult Jobbik Magyarországért Mozgalom néven. A Jobbik a nemzeti radikalizmus zászlajával indult el útján. Ugyebár azt meghatároztuk, hogy a nemzeti radikálisok nem szeretik a szélsőséges diktatúrák elnyomását. 2006-ban hazánkban kiépült egy szélsőbaloldali autokrácia, amely ellen többtízezer ember lépett fel akkor, melyet egy tévészékházostrom követett, amelyben a legkulcsfontosságúbb szerepet a nemzeti radikális közösség töltötte be. Ezt nevezik 2006. Forró Őszének. Ekkor kapott szárnyra a Jobbik, és emelkedett fel 2010-ben az országgyűlésbe.

2014-re pedig egy több, mint 15%-os párttá vált. Midőn a magyar társadalom többsége, sajnos vagy nem sajnos, pártvezérmegszállott, ezért a Kisgazda Párt és a MIÉP, a pártelnökök, tehát Torgyán és Csurka halálát követően, szisztematikusan és rövid időn belül, el is tűntek a süllyesztőben. De útjuk elejétől a végéig, ahogy Bajcsy-Zsilinszky is, ugyanazt a szellemiséget képviselték, és egyébként léteznek és működnek a mai napig. A Jobbik már egy teljesen más történet.

2016. után a Jobbik a magyar párttörténelem szégyenfoltjává vált. Borbély Zsolt Attila: A Jobbik színeváltozása című könyvéből idézve: „A Jobbiktól remélni lehetett, hogy jelentős szerepet tölt majd be a felnövekvő generációk nemzeti szellemű szocializációjában. Ehelyett, hála a 2016-os fordulatnak, legfeljebb tercelhet az ultraliberális pártoknak a módszeres nemzetrontásban és félrenevelésben.” 2016-ban jött Vona Gábor és társai, mint valami antigéniusz testvériség, és képletes értelemben így szólt: „Álljunk össze a baloldallal, avagy keverjük össze a tüzet és a vizet, és akkor minden jó lesz! A mi lángunk van olyan erős, hogy a vízben is lobogni fog!” Ennek természetesen mára az lett a végeredménye, hogy az ultraliberalizmus süllyesztő özönvizében fuldokolva kialudt az ősi láng, amelyről a Jobbik Ifjúsági Tagozata is énekelt egykor, és amelyet sokan a remény lángjának tekintettek. Köszönjük szépen a zseniális kísérletet! Megszületett hát a Vona-vonal, amely évről-évre, lépésről-lépésre letérítette egyenes útjáról a Jobbikot, végül dezertált az ellenséghez. Ábel szövetkezett Luciferrel.

A Jobbik 2016. és 2018. között nemzeti radikális pártmozgalomból konzervatív néppárttá vedlett át, végül 2019-ben a balliberális globalista erők segédcsapatává vált. Hogy félig-meddig a Csillagok háborújából idézzek: „A Jobbik volt a nemzeti radikális oldal kiválasztottja. Az volt a dolga, hogy elpusztítsa a szélsőbalt, nem az, hogy közéjük álljon. Hogy egyensúlyt hozzon a magyar politikába, nem az, hogy sötétségbe taszítsa.”

2014. és 2018. között a magyar társadalom hihetetlenül jelentős része a Jobbikban látta meg a rég halottnak hitt reménysugarat. 2014-ben Magyarország második legerősebb pártjává vált. Erre mit tett? Átállt arra az oldalra, amely ellen létrejött. Hogy mi ennek az oka, az egy olyan kérdés, amelyre eddig senki nem tudott választ adni. Mindenki csak találgat. Még a Jobbikból kilépett nemzeti radikálisok is. Ezekről a teóriákról órákig tudnék beszélni, ezért csak nagyon röviden összegzem ezt a történetet. A Jobbik olyan volt, mint a Titanic (ejtsd: Titanik). A Jobbik akkori pártelnöke, Vona Gábor meglátta a jéghegyet, hajókapitányként elkanyarodott balra, és pont emiatt kettétört, és elsüllyedt. Pedig a Titanic esetében is bebizonyították, hogy ha a hajó nem próbálta volna meg kikerülni a jéghegyet, hanem egyenesen nekiment volna orral, ami a nemzeti radikalizmus lényege is, akkor nem süllyedt volna el, hanem kudarcot vallott volna a jéghegy. Köztudott, hogy egy igazi kapitány a hajójával süllyed. A Jobbik történetében az a legtragikomikusabb, hogy az első ember, aki elhagyta a süllyedő hajót, az a kapitány volt! Kigyulladt a hajó, de a kapitány nem kezdte el oltani, hanem kiugrott belőle. Végül egykori követőinek, akik hittek benne, rengeteget dolgoztak áldozatos munkával ezen a hajón az ő vezetése alatt, benne látták a reményt, búcsúként lényegében annyi mondandót hagyott hátra maga után örökségül, amit egy bibliai idézettel a legkönnyebb összefoglalni: „Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé.” És elkezdett videóvlogolni. Magyarország egykori miniszerelnökjelöltjéről beszélünk. Akinek a vezetése alatt egy közösség felépített valamit, egy igencsak nagy dolgot, egy áldozatos bajtársi közösséget, aztán vezetőként fogta magát, és lelépett. Egy kapitány nélküli kormányt hagyva maga mögött. Persze ezt egy pártszakadás követte, ahogy a Titanic is kettétört. Idővel a párt élére került egy olyan ember, aki képletesen azt mondta: „Igaz, hogy süllyed a hajó, de ne tömjük be a lyukakat, hanem verjük szét még jobban egy sarlóval és egy kalapáccsal!”

Mit is értek áldozatos munka alatt? Amikor éveken át fiatalok tömegei dolgoznak reggeltől estig egy mozgalomnak, feláldozva szabadidejüket, szakadó esőben, hidegben, esetenként éjt nappallá téve, hegyeket megmászva egy zsák szórólappal a hátukon, reménykedve abban, hogy előrébb vihetik nemzetüket. Az ő számukra nem túl kellemes érzés, amikor egy olyan ember áll a pártmozgalmuk élére, akiben egykor a reményt látták, de helyette csak lerombolta mindazt, amit közös erővel egy évtized alatt felépítettek. 2018. augusztus 20.-án pedig a Mi Hazánk Mozgalom néven megalakult pártmozgalom vette fel újra a Jobbik által évek óta sárba tiport nemzeti radikális zászlót, hogy egy mentőcsónakból a hajó romjaiból újra felépítse a nulláról azt, amit Vona Gábor és társai romba döntöttek. Most újraépítjük a nemzeti radikalizmust, ahogy a Titanic túlélőit mentette ki a Kárpátia. A további részletekbe nem megyek bele, mert arról tényleg órákig tudnék beszélni, de egy gondolatot még hozzáfűzök. 2020. tavaszán egy igen érdekes beszélgetést folytattam le egy nemzeti radikális bajtársammal, aki már jóval régebb óta része ennek a közösségnek, mint én, aki személyesen ismeri Vona Gábor egykori asszisztensét. Ő elmesélte nekem az úgynevezett Vona-féle Mesterhármas történetét, miszerint egyszer feltette Vona Gábor egykori asszisztensének a következő kérdést: „Mi történt Vonával? Lefizették, megzsarolták, vagy megőrült?” A kérdést a következő válasz kísérte: „Ebben a sorrendben.” Tehát nem, a Jobbik ma már nem nemzeti radikális, hanem ultraliberális. A Jobbik ma már egy szélkakas, aki a kacsák között úszkál, és a holdfényben kukorékol.

6. Te hogyan váltál nemzeti radikálissá? Mik hatottak rád?

Hát erre a kérdésre is képtelenség röviden válaszolni, mert ez egy nagyon hosszú történet. De megpróbálom minimalizálni a választ. Hat éve dolgozom egy „Középút” című könyvön, amely sokkal alaposabban és részletesebben definiálja a nemzeti radikalizmust, és abban már fejezeteket írtam arról, hogy hogyan kötöttem ki ezen a politikai oldalon. 14 évesen kezdett kialakulni a világnézetem, és kezdett érdekelni a politika. Akkor liberálisként kezdtem, és emellett napra pontosan emlékszem, hogy 2016. október 3.-án, szimpatizálni kezdtem a Jobbikkal

Sajnos pontosan azon a napon, amikor elindult az árulás lejtőjén. Az volt az a nap, amikor feladta elsőrendű lényegét adó opportunizmusellenességét, és Magyarország második legerősebb pártjaként, konstruktív ellenzékipártból opportunistává vált. Sokak szemében akkor aludt ki a remény lángja. Midőn tapasztalatlan voltam, az én szememben akkor csillant fel. Mert az akkori népszavazás után azt láttam, hogy bent van az országgyűlésben egy párt, amely nem a szélsőbaloldali ellenzéki pártok közé tartozik, mégis ellenzékben van, és kritizálja a kapitalista kormánypártot. Röviden megláttam egy kakukktojást abban a kígyóméregben fuldokló országgyűlésben. Abban a pillanatban egyfajta reménysugár csillant fel előttem. És minél többet tudtam meg a Jobbikról, minél jobban megismertem azt, amit képvisel, annál közelebb kezdtem érezni a szívemhez. De túl fiatal voltam, és már túl későn találtam rá a közösségemre, amikor már letérítették arról az útról, melyen egykor elindult. Az első tüntetés, amelyen egy barátommal részt vettem, 2017. december 15.-én volt a Hősök tere mellett, ahol már erőteljesen érződött a Jobbik színeváltozása. Együtt tüntettünk két ultraliberális párttal, melyek centristának vallják magukat, de más pártokat nem nagyon fogok megnevezni. És iszonyatosan kellemetlenül éreztem magam abban a tömegben egy magyar zászlóval a kezemben. Az 1500 emberből velem együtt két ember kezében volt magyar zászló. Gondoltam magamban: Miféle nemzeti oldal ez? Annak ellenére, hogy akkor még klasszikus liberális voltam, avagy nemzetiliberális, már akkor is felfogtam, hogy a 21. században a nemzeti radikalizmus legelemibb lényege az, hogy a destruktív szélsőséges liberális korszellemmel szemben egy alternatívát kínáljon fel a társadalom és az ifjúság számára, nem az, hogy összefogjon az ultraliberálisokkal. Tehát röviden akkor még egy olyan mérsékelt liberális voltam, aki már akkor sem szerette a szélsőséges liberalizmust. Így 2018-ban, amikor először szavaztam, végül nem a Jobbik mellett döntöttem, hanem a MIÉP mellett.

A választás után 19 évesen leérettségiztem, majd a nagybetűs élet első állomása számomra a főváros, Budapest volt. Le akartam tenni egy szakács szakmát, közben pedig kollégiumba jártam. Az első hónapban pár hétig jártam egy koleszbe a Bikáspark mellé, ahol a szobatársam egy hosszú fehérhajú rocker srác volt, aki egy pentagrammos nyakláncot viselt. Már az első napokban kiderült, hogy őt is érdekli a történelem, a filozófia és a politika, továbbá ő nemzetiszocialista érzelmű volt. Furcsálltam, hogy ennek ellenére a Kétfarkú Kutyapártra szavazott, amelynek vannak anarchista tagjai is. De az nem jelentett gondot, hogy egy nap alatt megtaláljuk a közös hangot. Az első beszélgetésünk elején szóba került, hogy mindig furcsán néznek rá az emberek a nyaklánca miatt, mert megrémiszti őket, hogy sátánista. Mert a többség nem tudja, hogy a pentagram nem a sátánizmus jelképe. Meg is volt az első közös pont, mert mindkettőnk számára világossá vált, hogy nem vagyunk tájékozatlan emberek. Így kiváló beszélgetés vette kezdetét könyvekről, aktuális társadalmi problémákról, elsősorban a fiatalságot érintőkről, történelemről, és mindenről, amit csak el lehet képzelni. Egy délután tehát elkezdte elmesélni, hogy hogyan jutott el eddig a világnézetig, és egyikünk sem foglalkozott vele, hogy korán kelünk, hajnalig beszélgettünk. Elmesélte, hogy Borsod-megyében nőtt fel, Cigándon, ahol már óvodában ő volt az egyetlen fehér ember, és ezért több roma gyerek gyakorlatilag minden nap véresre verte őt a vécében. De senki nem segített neki, még az óvónők sem. Tizenéveskorában pedig bekerült egy történelemmel foglalkozó értelmiségi körbe, ahol ő volt a legfiatalabb tag, és ahol gyakran megfordult Száray Miklós is, akitől egy igen érdekes mondatot idézett nekem: „Már nem írok történelemkönyveket, mert annyi hazugságot kellett leírnom, hogy már elegem lett.” Elkezdett Nietzschét olvasni, idővel pedig egy olyan ideológia híve lett, amely azt vallja, hogy egy társadalomban csak diktatúrával lehet rendet tenni.

Azon az éjszakán egy közel 9 órás beszélgetés végén hangzott el a szájából egy számomra kulcsfontosságú mondat az életemben: „És a kutatásom végén jöttem rá, hogy jelen korunkban minden elsőrendű probléma forrása, a liberalizmus.” Abban a pillanatban mosoly kúszott az arcomra, hiszen liberális voltam, mégis érvei hosszas taglalása után tudtam, hogy igaza van. Azon az éjszakán keletkezett bennem az első törés, melynek következtében liberálisból, nemzetiszocialistává váltam. Megjegyzem, ma már mindkettőt egyformán szégyellem, mert fokozottan hiányos, elfajzott ideológiák, csupán szélsőséges utópiák. És visszagondolva a lelkem mélyén éreztem, hogy rossz úton járok, de olyannyira el voltam keseredve az ifjúságot érintő aktuális társadalmi problémák miatt, hogy akkor még magam sem láttam más megoldást.

Pár héten belül átmentem egy csepeli kollégiumba, ahol ez az elfajzott világnézet csak erősödött bennem. Saját szememmel láttam a mélyszegénységben élő, sérült szociokulturális környezetben nevelkedő polgártársaimat. Láttam, hogy gyerekek alszanak ajtók és ablakok nélküli omladozó házakban, egerekkel és csótányokkal teli földön, akiknek az egyetlen szülői minta, a bűnözőszubkultúra. Láttam, hogy gyakorlatilag az ország egyes szegleteiben nem is létezik közbiztonság, mert sötétedés után nem lehet kimenni az utcára. Ezért idővel gázsprét hordtam a zsebemben, hogy legalább egy fokkal nagyobb biztonságban érezhessen magam, miközben iskolába megyek. Később elkövettem egy hibát, és a gázsprét kipróbáltam a kollégiumi szobámban. Akkor még nem tudtam, hogy a legkisebb pisszenés is az egész emeletre kiterjed majd, mert egy olyan alapvető eszközt, mint egy gázspré, azelőtt soha nem láttam még. Végül kaptam egy igazgatói figyelmeztetést. Egyik este a kollégium igazgatónője és az ultraliberális történelemtanárom teljesen jogosan megkérdezték, hogy: „Miért hordasz magadnál gázsprét?” Elmondtam nekik, hogy: „A kollégiumba jár egy roma srác, aki rendszeresen fenyeget engem, pedig azt sem tudom, ki az. Csak annyit tudok róla, hogy mindenki tudja róla, hogy nála egy pillangókés van. Ezért hordok magamnál gázsprét. Eddig még nem volt dolgom hosszútávon erőszakos emberekkel, ezért nem tudtam, hogyan kezeljem helyesen a helyzetet, de ezt találtam a legésszerűbb megoldásnak. De senkinek nem akartam kellemetlenséget okozni. Hibát követtem el azzal, hogy a kollégiumban használtam, ezért bocsánatot kérek!” Mire a következő válaszokat kaptam tőlük: „Nem hisszük el, hogy az csak egy pisszenés volt, mert az egész emeleten mindenki köhögött tőle. De látjuk rajtad, hogy rendes gyerek vagy. Értékeljük, hogy bocsánatot kértél. De az igazgatói jár. És ha még egyszer behozol egy gázsprét a kollégiumba, ki leszel rúgva. És örülhetsz, hogy nem lett rendőrségi ügy abból, hogy magadnál hordtál egy gázsprét. Nem is kapod vissza. Hogyhogy eddig nem találkoztál erőszakos emberekkel? Te eddig a Holdon éltél? Anyuci és apuci szerető környezetében? Az ilyen emberekkel nem kell foglalkozni! Mert csak neked lesz bajod belőle. Az erőszak csak erőszakot szül. Ne védekezz, hanem fuss, és ne nézz hátra!” Utólag hozzá tehetem, hogy igen, szerető családi környezetben nevelkedtem, és szerintem ez a normális, nem egy gettóban lezajló fiatalkor. És csak hosszútávon nem volt addig dolgom erőszakos bűnözőkkel. Az utcán természetesen rengetegszer fenyegettek meg engem is, a családtagjaimat is, a gyerekkori barátaimat is. Mind mélyszegénységből jött szociokulturális bűnözők voltak. Az meg baromi életszerű és még inkább férfias lenne, ha mondjuk a barátnőmmel sétálnék az utcán, és megtámadna minket egy késes bűnöző, akkor nem megvédeném magunkat, hanem azt mondanám, hogy: „Fussunk és ne nézzünk hátra!” Persze az ultraliberális államok tűpontosan így viszonyulnak az önvédelem jogához. Észak-Euróbában egy lány gázsprével védekezett egy migráns ellen, mert meg akarta erőszakolni. Azután a lány elrohant a rendőrségre. És őt büntették meg. Köszönjük szépen Európa nevében Merkelnek, a Fenevadon lovagló Babiloni Szajhának a multikulturalizmus gyümölcsét! Nagyon ízletes. Hát, az a beszélgetés is egy emlékezetes este volt az életemben. Kicsit azt éreztem, sőt, nagyon, hogy rengeteg társadalmi probléma van, de senki nem tesz ellenük semmit, mert félnek. Ráadásul, aki meg akarja védeni magát a bűnözők ellen, annak megtiltják, és őt kiáltják bűnözőnek. Például amikor a 2020. május 22.-én történt Deák téri kettős gyilkosság ifjú áldozataira emlékeztünk meg az utcán, a rendőrök 100.000 Forintra megbírságoltak minket. Vagy amikor egy ittas sofőr halálra gázolt egy 19 éves fiút, majd szabadlábra helyezték. Ma sok esetben az igazságszolgáltatás inkább gazságszolgáltatás, amely a bűnözőket védi, és a bűnüldözőket üldözi. És ezt az ultraliberális korszellemnek köszönhetjük. „Miért kell rettegve iskolába járnom? Miért nem védhetem meg magamat és a szeretteimet?” Egy dolgot éreztem: reményvesztettséget. És erre csak hétről-hétre és hónapról-hónapra rakódtak a csalódások. Láttam, hogy az idősebb generációk elméjét és szívét megfertőzte a szélsőséges materializmus okozta féktelen pénzéhség, és hogy Magyarországon népbetegséggé vált az irigység, ami miatt emberek képesek egymás torkának esni. Láttam, hogy az utcán burjánzik a bűnözés. Láttam, hogy 14 éves tinilányok füveznek minden nap többször, a kollégium bejárata melletti dohányzóban, ahol a tanárok cigiznek. De nem érdekelte őket. „A lényeg, hogy gázspré ne legyen nálad, hagyd, hogy leszúrjon egy kortársad, és akkor a szemünkben jókisfiú vagy. Nyugodtan drogozhatsz a bejárat mellett. Nem baj!” A kollégiumi nevelőnk, avagy a már említett ultraliberális történelemtanár, rendszeresen mesélt nekünk világnézetéről, miszerint akkor lenne végre világbéke, ha az emberiség eltörölné az országhatárokat, és egy liberális szuperállam uralkodna az egész világ felett. Mesélt róla, hogy állandóan járja a világot, nagyon várja, hogy végre eljusson Izraelbe, minden hónapban Amerikából rendel márkás holmikat, de azért állandóan tüntetésekre járkált, mert kevesellte a tanárok fizetését. Egyszer mosolyogva be is vallotta, hogy az egyik baloldali tüntetés alatt egy híres budapesti kávéházba ültek be pihenni, ahová nagy történelmi személyek jártak, ami nagyon nem volt olcsó. Sajnos a kávéház nevére már nem emlékszem. Annak ellenére, hogy elég távol állt egymástól a világnézetünk, én kifejezetten kedveltem őt, mert tény, hogy nagy tudással rendelkezett, amit nem félt átadni nekünk, és ezt mindig szerettem egy tanárban. De rajta egyre inkább látszott, hogy ez az érzés nem kölcsönös, és ő valamiért nem kedvel engem.

Nyilván Árpád-sávos karkötőkben járkáltam, fekete ruhákban, és nemzeti radikális könyveket olvastam. Főleg a gázsprés eset óta ő rám valami erőszakmániás gyerekként tekintett, pedig még csak nem is verekedtem soha életemben. Próbáltam közeledni felé és a történelemről beszélgetni, de ő folyton csak kisöpört az életéből. Ezt a mentalitást a mai napig furcsállom, főleg felnőtt emberek esetében, és ez az a mentalitás, amit gyökeresen ki kellene tépni a jelenlegi magyar társadalomból, sok másik között. Mert szerintem attól, hogy valakivel nem egyezik a világnézeted, még el tudtok kulturáltan beszélgetni egy közös témáról, adott esetben a történelemről. Én is sokat beszélgettem azóta kommunistákkal, ultraliberálisokkal, kapitalistákkal, vannak ateista barátaim. Egyik világnézettel sem azonosulok, de attól még nagyon jókat beszélgetünk. Persze nagyon ritka az olyan ember, aki nyitott a kulturált diskurzusra, sajnos. Vagy például beszélgethettünk volna arról, hogy vajon miért hagyja vaskalapos szigort gyakorló tanár létére, hogy a diákok napiszinten füvezzenek a kollégium bejáratánál. De hát mit is várhat az ember egy olyan tanártól, aki maga is füvezett egykor, ráadásul ultraliberális? Az emberek pénzéhesek és irigyek egymásra, a fiatalok könnyűdrogfüggők, dohányfüggők, alkoholfüggők, a legtöbb tinédzser kefél fűvel-fával, az előző kollégiumi szobatársamnak halálvágya volt, a jelenlegi szobatársamnak halálvágya van, mert ő pedig úgy nőtt fel, hogy hároméves korában az apja öngyilkos lett, és kiskorában vagdosta az ereit, én pedig szépen lassan rájöttem, hogy a receptkönyveket mindig leteszem, és helyettük kezembe veszem a történelemkönyveket. Fél évig bírtam ezt a mérgező környezetet, végül otthagytam az egészet. Had égjen Szodoma és Gomora, had omoljon össze Babilon, had süllyedjen el az erkölcstelenségben a bűnös város, a pesti pestis, én ebben nem kívánok részt venni. Másfél hónap munkanélküliség és munkakeresés alatt, a jó Istennek hála kaptam egy csöppnyi időt arra, hogy végre mélyebben elmerüljek a nemzeti radikális és konzervatív írásokban. Egyre több és több könyvben részletesen olvastam arról, hogy a bolsevizmus és a nemzetiszocializmus az Ördög jobb és bal keze, melyeket kardként használtak fel a 20. században, hogy közéjük szorítsák az ember nyakát, és vértengerbe borítsák a Földet. Ezek ma az ultraliberalizmus és a sovinizmus. És most, hogy végre olvastam szélsőjobboldali, szélsőbaloldali és középutas könyveket is, megtaláltam a végső helyemet. Bejártam mindkét szélsőséget, és rájöttem, hogy az én helyem a harmadik arany középúton van. Úgyhogy 2019. április 20.-án, Adolf Hitler 130. születésnapján, elajándékoztam a Mein Kampf-omat, és azóta nemzeti radikálisnak vallom magam. Ettől az eszmétől várom azt, hogy a 21. század súlyos társadalmi problémáit, amelyeket felsoroltam és a saját szememmel láttam, felszámolja. Mindenben segítem ezt az eszmét, hogy megerősödjön és elterjedjen, mert ez az értékrend a jövőnk záloga, a fennmaradásunk kulcsa. Kezdetben ezek hatottak rám.

És bizony ma is hat rám nagyon sok dolog, melyek egyfajta elkeseredett érzést váltanak ki belőlem a világgal kapcsolatban. Mert azóta, hogy először megismertem az ultraliberális korszellem valódi arcát, sokkal rosszabb lett a helyzet. A világban egyre jobban terjed a sötétség. Egyre több beteg ember kerül nyilvánosság elé, egyre gyakrabban. Az elmúlt évek alatt Magyarországon már három pedofil YouTube-videós bukott le, akik influencer-ként (ejtsd: influenszer-ként) voltak fiatalok százezreinek példaképei. Persze amíg le nem buktak. Bekerült a hírekbe, hogy Debrecenben egy férfi fényes nappal közösült egy fával. Pár hónapja a TikTok-on egy nőnek öltözött férfi felnyúlt a végbelébe, majd élőadásban felgyújtotta a haját, aztán a kórházból csinált sírós videókat bekötözött fejjel, hogy milyen rossz neki. Nemrég pedig felkerült Twitter-re egy videó, amiben egy ismert TikTok-videós srác, akit félmillióan követnek, megkínzott egy szerencsétlen madarat, lekötözte, majd viszonylag szebben fogalmazva szexuálisan zaklatta, majd a lebukását követően azt állította, hogy a felvételen nem ő látható, és aki ezt elhiszi, az bolond, és az csak egy játékmadár volt. Na de ha nem ő látható a felvételen, akkor honnan tudja, hogy az csak egy játékmadár volt? És egy játékmadár hogyan tud mozogni? Felhúzhatós? Akkor nagyon csúcstechnológiás madár lehet, ha rángatni tudja a fejét és még pislogni is tud. Múlthéten pedig egy héven egy túlsúlyos úr anyaszült meztelenül önkielégítette magát. Én azt vallom, hogy létezik a normalitás fogalma, és nem minden relatív. Lehet engem maradi gondolkodásúnak mondani, aki leragadt a középkorban, de én akkor is azt vallom, hogy ezek nem normális dolgok. Ahogy az sem normális, hogy egyesek tömegével azért tüntetnek, hogy házasodhassanak a háziállatukkal. Ha belegondolunk, hogy ilyen emberek akár félmilliós követőtáborokat tudnak kiépíteni hazánkban, és ilyen erős társadalmi befolyással rendelkeznek, az enyhén szólva ijesztő. De ha csak az össztársadalmi problémákat keressük, elég felnézni a TikTok-ra, avagy a fiatalság jelenlegi virtuális tömörülésére. 11 éves kislányok tömegei vallják magukat biszexuálisnak, holott egy ilyen korú gyereknek még azt sem kellene tudnia, hogy mi az a szex, miközben félmeztelenül rázzák a feneküket olyan zenékre, amiknek a szövege annyiból áll, hogy hány liter alkoholt nyomnak le a torkukon, hány doboz cigit vagy füvescigit szívnak el, hogy ők gazdag rossz prostik és büszkék rá, és egyéb szexuális jellegű és nemiszerv bálványozó káromkodásokból. Vagy épp az ereiket vagdossák egy konyhakéssel. Ez nem az ő hibájuk, hanem a szüleiké, akik már a 6 éves gyerekük kezébe odaadták az okostelefont, hogy egy tárgy vegye át a szülők helyét, és vegye le vállukról a nevelés terhét és a felelősséget, miközben látjuk, hogy ahogy okosodik a telefon, úgy butul az ember, és soha nem nézik meg, hogy a gyerekük vajon mit csinál a telefonján minden nap, miközben a 18+-os korhatáros TikTok-on csüng egész nap. Egy olyan alkalmazáson, ahol példának okáért olyan játékokat reklámoznak, amiben meg kell ölni a szomszédot. És nemhogy nem világosítják fel őket az internet veszélyeiről, hanem bármiféle felügyelet nélkül hagyják, hogy a virtuális valóságban éljék le a fiatalkorukat. Aztán csodálkoznak, ha a lányuk elmegy egy Tinder-randira, és másnap a rendőrök hozzák haza egy bőröndben a darabjait. A mai világnak nem az a baja, hogy neveletlen sok gyerek, hanem hogy neveletlen sok szülő. A fékevesztett abortuszmészárlás okozta demográfiai krízis súlyos probléma, de még súlyosabb, hogy rengeteg szülő vállal gyermeket, de utána megfeledkezik arról, hogy fel is kellene nevelnie. Ez a fajta szülői nevelés sem normális, sőt káros. A mai világban már ez is egy radikális álláspontnak minősül. A mai fiatalok jelentős része nem mer szembeszállni a problémáival, mert senkitől nem kap útmutatást, hogy hogyan is kellene véghez vinnie ezt. Ezért elmenekül, lehúzza a redőnyöket, és bezárkózik a szobájába, mint egy sötét barlangba, ahol az egyetlen fény a számítógépe és az okostelefonja, ami egy új, de hamis világ kapuját tárja fel előtte, melynek szisztematikusan rabjává válik. A társadalom atomizálódik, szépen lassan megszűnnek a valódi emberi kapcsolatok, a fiatalok falain már nem a történelmi nagyjaink képei vannak, hanem erkölcsi válságban szenvedő médiacelebeké. Az emberek már nem csak a természettől, hanem egymástól is elszakadnak. Generációk fuldokolnak a hedonizmusban és a depresszióban. És ennek a folyamatnak a végén nem marad más, csak egy meggyöngített, kulturális, erkölcsi és nemi identitásától megfosztott, márkabálványozó fogyasztói társadalom, mely átvette helyét egy egykor egészséges, büszke civilizációnak. A jövőben a szexuális kapcsolatok már nem ember és ember, hanem ember és szexrobot között fognak zajlani, és a társadalom reprodukálásának egyetlen kivitelezhető módját, a spermabakok fogják biztosítani. Kezd egyre egyértelműbben megmutatkozni, hogy mindaz, ami az ezredforduló idején megalapozatlan fantáziálásnak tűnt, az mára a megvalósulás küszöbén áll. De még csak azt sem lehet mondani, hogy a szülők nem tudnak erről, mert rengeteg ilyen videót láttam, ahol a gyerek anyja a háttérben vasal, és abszolút nem érdekli, hogy a gyereke épp mit csinál a nyilvánosság előtt. Vagy láttam olyat is, hogy az apuka beállt a félmeztelen kislánya mellé feneket rázni, és együtt énekelték, hogy büszke gazdag prostik. A mai ifjúságot, a Z-generációt a TikTok és a Netflix neveli. A Netflix-en rengeteg zseniális sorozat van, melyek sok esetben valós társadalmi problémákat dolgoznak fel. De éppen ezért veszélyes. Mert miközben minden fiatal nézi, tele van homoszexuális idézőjeles családok mintájával, a már rég kudarcot vallott multikulturalizmus féktelen propagálásával, könnyűdrogfogyasztó propagandával, és abortuszpropagandával. Például az egyik leghíresebb tinédzsersorozatban az egyik főszereplő 16 éves lány már a 3. részben elvégeztetett egy abortuszt. Ma ilyen sorozatokon nőnek fel a fiatalok.

Mi ez ellen harcolunk. Egy korszellemmel megyünk szembe. Nem könnyű dolog árral szemben úszni, de Tóth Tihamér szavait idézve: „Aki az árral lefelé halad, az már csak, lefelé halad.” Nem vagyunk materialisták. Idealisták vagyunk. Tehát ha a nemzeti radikalizmus hajója újra elsüllyed, és fuldokolni kezdünk, lelkesen fogunk fuldokolni. Egy valódi nemzeti radikális soha nem adja fel, mert mi ezt az utat választottunk. Az egyetlen járható út a helyesút, még akkor is, ha göröngyös, és sötét éjjel leple borul rá. A társadalom jelentős részében érte el sikerpropagandáját és befolyását az ultraliberalizmus destruktív korszelleme, amely a nemzeteket már oly mértékben szellemi nyomorba süllyesztette, hogy ha csak egy cseppnyi felelősségtudat is lappang bennünk, akkor valós veszélyként tekintünk rá. Ha ez a folyamat az ifjúság soraiban is kiteljesedik, akkor a jövőben beláthatatlan következményekkel kell számolnunk, ha a folyamat végére egyáltalán lesz még jövő. Ugyanis abban az esetben nem pusztán a nemzetek és a társadalom szisztematikus leépítését kell elszenvednünk, hanem porba hull az emberi kultúra és civilizáció nagy és legnagyobb értékeinek évezredes öröksége is. Fenyegetően utalnak e jelenségek körülöttünk e romlás folyamatára. Hallatlan akarattal és erőszakos rohamban kísérli meg a dekadencia liberális módszere, hogy a legbelsőéig megrendített és gyökerét vesztett európai nemzeteket véglegesen megmérgezze és lebomlassza. A családtól kezdve a becsület, hűség, haza, kultúra és gazdasági élet fogalmaitól erkölcsünk és hitünk örök alapján át, semmit sem kímél meg ez a csupán tagadó, mindent leromboló eszme. Miénk a felelősség, hogy megvédjük gyermekeinket, az ifjúságot, a jövő nemzedékét, a szivárvány árnyékától.

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget az Ideológiák Tárháza csapatának! Nagy megtiszteltetés volt.

–

Köszönjük az interjún való részvételt Marcellnek, a hallgatóknak pedig a figyelmet.

Amennyiben ti is szeretnétek egy hasonló videóban nézeteiteket, filozófiátokat, vallásotokat bemutatni, írjatok e-mailt nekünk az ideologiaktarhaza@gmail.com címre, tárgyként adjátok meg a témát, amiről beszélni szeretnétek, illetve néhány sorban vezessétek fel nekünk.

További információkért ajánljuk a videó leírását, illetve a komment szekcióban való böngészést és kérdezést.

Sziasztok!