Sziasztok! Ez itt az IdeoLog című műsorunk, ami nem objektív és tárgyilagos, hanem szubjektív, értékítéletekkel teli, és azért készül, hogy lássátok, hogy más emberek (ez esetben a nézőink) hogyan gondolkodnak a világról, milyen eszméket vallanak, illetve világnézettel rendelkeznek. Ezt a sorozatot hallgatva kicsit kiszakadhattok a véleménybuborékotokból, és olyan gondolatokkal találkozhattok, amelyekkel nem feltétlenül értetek egyet.
Ebben a részben Incze Bélával, a Légió Hungária vezetőségi tagjával készítünk interjút a militáns konzervativizmusról, azon belül többek közt meritokráciáról, rassztudatról, ateizmusról és hierarchiáról is.
1. Térjünk is rá az első témára: azt tudjuk, hogy a francia forradalom óta a kulturális-ideológiai jobboldal nagy változásokon ment át, így akik a 18. században még mérsékelt jobboldalinak számítottak, ma ők a szélsőjobboldal legszéle: az tradicionalista ultrakonzervatívok; akik pedig a 18. században a baloldalt gyarapították, ma már a jobboldalon is ugyanúgy megjelentek: ilyenek ma a konzervatív liberálisok és a nemzeti liberálisok. Első kérdésem feléd, hogy számodra, illetve a Légió Hungária számára mit jelent a jobboldaliság?
Napjaink értékveszett társadalmaiban, a szavak és fogalmak kiüresedésének következtében szükségessé vált, hogy egyfajta reakcióként meghatározzuk azt, amit egykor nyíltan nem kellett kifejteni, hiszen az, kevésbé romlott korokban, az emberi egzisztencia alapvető, normális részét képezve a cselekedetekben mutatkozott meg. Jelen esetben ez a fogalom a jobboldaliság és annak mibenléte.
A jobboldaliság újrafogalmazását vagy inkább újrafelfedezését, a hozzá kapcsolódó tartalmak rögzítését az teszi indokolttá, hogy a köztudatban (akár még a „mainstream” politikában „jobboldalt” elhelyezkedőkhöz képest jobbra levőknél, azaz „köreinkben”, az ún. „szélsőjobboldalon” is) nem tisztázottak azok az értékek és kritériumok, amelyek valóban szervesen hozzátartoznak a jobboldali létszemlélethez. Továbbá szükséges magunkat elszeparálni azoktól, a politikai és metapolitikai palettán feltűnő erőktől, akik bár szintén jobboldaliként határozzák meg magukat, alapjában véve a valódi jobboldalhoz sokszor megtévesztésig hasonló ellenbaloldaliság képviselői.
A kérdésben is utalás történt rá, így nem haszontalan tisztázni, hogy honnan ered a jobb és a baloldal fogalmi ellentétpár, mielőtt tovább lépünk. Maga az elnevezés a francia forradalom idejéig nyúlik vissza, ahol a konventben (az elnökségnek) baloldalról ültek a forradalom hívei, jobboldalról a régi rendszer hívei. Annak a rendszernek, amely még szakrális, isteni alapokkal rendelkezett, de a történelem előrehaladtával a forradalom erői folyamatosan kikezdték és aláásták azt. Fontos tisztázni, hogy az ideák és eszmék, azaz a szellem szintjén ez az ellentétpár kiterjeszthető és alkalmazható a forradalom előtti időkre is attól függetlenül, hogy maga az elnevezés nem volt ismeretes. Úgy gondoljuk, hogy sem a jelenben, sem a jövőben nem veszti létjogosultságát, hiszen a hagyományokhoz hű, és azokat támadó erők felosztása értelmében bármilyen körülmények közt a legérthetőbb fogalmak.
Az esetlegességek tisztánlátása, a jobboldaliság mélyebb megértése és annak érzékeltetése érdekében, hogy a harc, amit folytatunk, túlmutat a materiális (társadalmi-politikai-gazdasági) világ keretein, érdemes bevezetnünk megkülönböztetésként az „ideálpolitikai jobboldal” és az „aktuálpolitikai jobboldal” fogalmait.
Az ideálpolitikai jobboldalt úgy képzelhetjük el, ahogy a nevében is szerepel: egy ideát, az abszolút legideálisabb, „vegytiszta” jobboldaliságot, amely magában foglalja az értékek legtisztább megvalósítására, az örökérvényű Igazság irányába való törekvést. Azonban, mivel világunk esetleges, ezért ennek megvalósítása csupán részlegesen lehetséges, így elsősorban egyfajta irányultsági pontként vetülhet csak elénk.
Ebből adódik az aktuálpolitikai jobboldal fogalma, amely az ideálpolitikai dimenzió értékeinek a világunkban megvalósult, nem abszolút, részleges – sokszor tudatosan meghamisított és öntudatlanul megmásított – mivoltát hivatott jelölni. Ezért állhat fenn az a helyzet, hogy olyan politikai erőket is jobboldalinak neveznek aktuálpolitikai viszonylatban, amelyek egyáltalán nem teljesítik a jobboldaliság elemi kritériumait, s leginkább a baloldalhoz hasonlatosan kisebb-nagyobb mértékben ugyan, de az ideálpolitikai értelemben vett jobboldaliság univerzális értékszemléletének hiánya jellemzi őket.
2. Most, hogy értelmeztük a jobboldaliságot a ti szemszögetekből, ugorjunk a militáns konzervativizmus témájára – talán erre kíváncsiak a legtöbben, mivel valljuk be, nem sokan hallottak még erről a konzervatív irányzatról. Szóval, elsőként vezess be minket a militáns konzervativizmus világába, azon belül pedig beszélj egy kicsit a konzervatív szemléletről és a militáns szemléletről is.
A militáns konzervativizmus nem szól „mindenkinek”. Megfogalmazásának nem az a célja, hogy a társadalom véráramába injekciózva, népmozgalmi jelleggel milliók álljanak be egy zászló alá. A kommunizmus, majd a liberális demokrácia gondoskodtak arról, hogy szélesebb rétegekben még az igénye se fogalmazódhasson meg bárminek, ami világnézeti értelemben értéket képvisel. De, hogy még inkább szűkítsük a kört, olyannyira nem szól mindenkinek, hogy az úgynevezett jobboldal teljes palettájának lefedése sem célja. Ennek okai:
– A kortárs jobboldal főáramlata modern, sőt számos esetben poszt-modern szemléletmódtól fertőzött, így alapvető összeférhetetlenséget mutat a lentebb vázolt világnézeti minimumokkal.
– Számos szegmense inkoherens nézeteket vall. Összefüggéstelen, sőt összeférhetetlen fogalmakat kísérelnek meg egymás mellé kényszeríteni. Ennek oka a képzetlenség, az idiotizmus, a tudatos ártó szándék, vagy ezek keveréke.
– Számos szegmensre jellemző a szentimentalizmussal átitatott formai anakronizmus. Elődeink tisztelete nem lehet egyenlő méltatlan, tragikomédiába hajló „eljátszásukkal”. Ez nem örökségük ápolása, sokkal inkább meggyalázása, még akkor is, ha a legnagyobb jó szándékkal történik.
Egyértelmű, hogy azok, akiket ezen világnézet megszólítani próbál, a fenti három kategória valamelyikét, esetleg ezek keverékét meghaladva jutottak arra a belátásra, hogy a jelen pillanatban válaszható keretrendszerek mindegyikét amorfnak, vagy legalábbis szűknek találják önnön személyes vonatkozásuk tekintetében, és ez a belátás hajtotta őket abba az irányba, hogy egyáltalán megfogalmazzák a kérdést: Milyen formában van értelme a küzdelemnek a XXI. században?
A jelenleg tárgyalt világnézet nem lezárt, pejoratív értelemben vett dogmatikus ideológia. Lényegében egy keretrendszernek, egyfajta váznak vagy akár szimbólumnak tekinthetjük, mely sokak számára megragadhatóbbá és használhatóvá teszi azon ideákat, amik felé életünkben törekedni próbálunk. Mindez egyfajta minimum szint megfogalmazása, amely térképként szolgálhat a magasabb igazságok – holott az itt megfogalmazottak a maguk szintjén kétségkívül igazak – kereséséhez és a harchoz.
Ha magára az elnevezés értelmére szeretnénk rávilágítani meg kell vizsgálnunk a két szó jelentését. A militáns szó harciast, harcra képest jelent latin nyelven. A konzervatív, konzervativizmus pedig megőrizni, illetve megmenteni. Ez a szóösszetétel kizár minden politikai reakciósságot. Olyan beállítódásról és lelkületről beszélhetünk jelen esetben, amely nem kizárólag reagál a rombolás erőire, de aktívan harcol ellene. Militáns az aktív oldalt jelenti, a konzervativizmus pedig a szellemi értelemben vett megőrzött értékek, örök ideák képviseletét. A szókapcsolat így az időfeletti értékek aktív megjelenítését jelenti. Az eszmék szintjén ehhez talán leginkább a konzervatív forradalom áll, annyi kitétellel, hogy itt valóban az ideák szintjén vizsgáljuk a dolgokat és nem pedig a két világháború között, illetve a második világháború alatt megnyilvánult esetleges formájában.
Ez a keretrendszer semmiképpen sem lezárt, nem megkötő és lehetőséget ad a továbblépésre. „A készen kapott eszmék mérgek számunkra” elv alapján meg kell jegyezni, hogy az ehelyütt militáns konzervativizmusnak nevezett rendszer egy minimum keretet ad, mely az ideák tekintetében nem, de egyéb esetleges formáiban alakítható. Éppen ezért nem kíván dogmatikus lenni, mert ez megöli sok esetben az alkalmazhatóságot. Tiszteli a XX. század bizonyos jobboldali megnyilvánulási formáit, azok erényeit becsüli, igazságukat elfogadja, de a korszellemből adódó hibáit javítani kívánja, nem akar megragadni bennük, teljes azonosságot nem tud vállalni azokkal a megnyilvánulásuk óta rájuk rakódott szennyeződések miatt.
Néhány gondolat kifejezetten a militáns szemlélet kapcsán:
Ez a fogalom jelöli szemléletünk aktív oldalát. Magát a militáns szemlélet fogalmát is differenciálnunk kell, mert végső soron nem lehet azt mondani, hogy a konzervativizmus passzív lenne, a militáns szemlélet pedig aktív, tehát nincs feloldhatatlan ellentét a kettő között. Egy olyan beállítódásról beszélünk, amely nem határolódik el semmilyen szinten a harctól, legyen az szellemi, vagy fizikai. Amit ennél a szemléletnél hangsúlyoznunk kell nem más, mint hogy a militáns szemlélet nem pusztán reakciósság. Olyan szemlélet próbál lenni, ami megáll a maga lábán, proaktív, nem kizárólag reagál a rombolásra – bár ezt is teszi – hanem aktívan felszámolja azt, legyen az szellemi vagy fizikai szinten. Mindebből következik, hogy a szemlélet elveti a pacifizmust – bár itt meg kell jegyezzük, hogy egy jobboldali szemléletnek mindig pacifikusnak kell lennie, de sohasem pacifistának. A békét értéknek tartja, de nem köti meg minden áron, és sohasem köti meg a sötétség erőivel. Bár, keretrendeszerünkben külön pontot kapott az egészséges agresszivitás, ez szorosan kapcsolódik a militáns szemlélethez, így itt néhány szóban ismertetem.
Amit ennél a pontnál – a militáns szemléletnél már érintett pacifizmus ellenességen túl – kiemelnénk, az az egészséges önvédelmi reflex. Amikor az egészséges agresszivitásról értekezünk, akkor jelentős részben paradox módon éppen az egészséges agresszivitás hiányáról, illetve annak a valamilyen szintű „visszaépítési” lehetőségeiről kell legfőképpen beszélnünk. Valamint, mivel hangsúlyoztuk a proaktív szemléletet, ezért be kell vezetnünk a hódítás fogalmát is. Bár első hallásra sokaknak furcsának tűnhet, de meg kell állapítanunk, hogy honvédő háborúnál a hódító háború magasabb rendű, mivel az előbbi kényszerpályán mozog, a másik pedig szabad. Azonban a hódító háborúnak is a Gondviselés nevében és a káosz ellenében kell folynia.
Ami az önvédelmi reflexet illeti, túl sok magyarázatra nem szorul, hiszen a haldokló Nyugaton látjuk, hogy a fehér rassz önvédelmi reflexének lassú és közel teljes kiölése végveszélybe sodorta mind az általa felépített civilizációt, mind magát az egyes embert.
Fontos megjegyezni, hogy az elsősorban az európaitól eltérő, színes rasszok esetében tapasztalható fékezhetetlen agressziót nem értékeljük pozitív, követendő példaként. Ugyanis ez az uralom teljes hiányáról tanúskodik, állatias, emberalatti ösztönök elszabadulása áll a háttérben. A kiválókat ebben a tekintetben elsősorban nem származásuk különbözteti meg ezektől, hanem az uralomhoz való viszonyuk, melynek birtokában tudatosan ébresztik fel, vagy tartják kordában ösztöneiket, így az agressziót is.
És, most néhány gondola kifejezetten a konzervatív szemlélet kapcsán:
Hangsúlyoznunk kell, hogy ez a konzervativizmus nem egyenlő a modern aktuálpolitikában megjelenő, megszaporodó és erőtlen konzervativizmusokkal. Nem a tegnap konkrét értékeit akarjuk megőrizni. Ez nem egy relatív konzervativizmus, ami például a kommunizmussal szemben a polgárság értékeit akarja konzerválni vagy restaurálni, melyek maguk is már a hanyatlás termékei voltak. Sőt még csak nem is egyfajta romlott arisztokrácia vagy a 2. rend értékeinek megőrzéséről van szó, habár tény, hogy ez a világ közelebb állt a valódi értékekhez, mint a polgári, majd a kommunista forradalmak által hozott világ. Alapvetően örök értékekhez akarunk visszanyúlni, melyeket az alászállás felsorolt pontjain igyekeztek elpusztítani vagy meghamisítani. Éppen ezért ez a szemlélet szemben áll mindenféle progresszióval és progresszionista értelemben vett haladáselvűséggel. Igazából a továbbiakat szófecsérlésnek is érezhetnénk, mivel az egész keretrendszer, amit kibontani igyekszünk, a konzervativizmus jegyében áll.
3. A történelemből tudjuk, hogy az ateizmus nem volt mindig népszerű; talán a legnagyobb népszerűséget Marx és Engels adták ennek a gondolkodásmódnak a 19. század közepétől kezdve. persze előtte is volt egyházkritika és antiklerikalizmus (avagy egyházellenesség), de akik még ha így is gondolkodtak, nagyon kevesen voltak ateisták, hanem inkább deisták. Ma az ateizmus és az agnoszticizmus is népszerűnek mondható, főleg a természettudományok képviselői között, de a hétköznapi életben is. Pontosan amiatt lehet ma nehéz egy szélsőjobboldali szervezetet építeni, hogy egyre kevesebb embert érdekel Európában a vallás. Nekem is az a tapasztalatom a videóink komment szekciójából kiindulva, hogy az emberek alapvetően szimpatizálnának a Légió Hungáriához hasonló szervezetekkel, amennyiben a vallás kikerülne belőle. Nem vitathatja el senki, hogy léteznek ateista jobboldaliak, sőt, én magma sokat ismertem. Ti hogyan viszonyultok az ateizmushoz, és főleg a jobboldali, nacionalista ateistákhoz?
Mivel jelen keretrendszer olyan közösségnek szól, amely elsősorban ideálpolitikai, nem pedig vallási alapon szerveződik nem térünk ki az egyes hagyományok, vallások vizsgálatára. Azonban világnézetünk kiindulópontját, alapvető pillérét kell, hogy képezze a teisztikus látásmód, a Gondviselésbe vetett hit. Ennek hiányában az egyén nem értheti konfliktusunk gyökérproblémáját a modern világgal szemben. De, hogy teljesen egyértelművé tegyem: Sem a Légió Hungária, sem a militáns konzervatívizmus nem határoz meg egy konkrét vallási format, melyet kötelező jelleggel előír a tagság, vagy a világnézetet elfogadók számára. Világnézeti, nem pedig vallási, annál kevésbé felekezeti alapon szerveződünk. Ennek elsődleges oka, hogy a XXI. század olyan kihívások elé állít minket, amik esetében minden lehetséges megosztottságot mellőznünk kell, és erőink egyesítésére törekedni. Ugyanakkor, ha alapelvek tekintetében engedékenyek lennénk, tehát, ha ezt a kiindulópontot, melyre az egész világnézeti keretrendszer épül a további népszerűség érdekében törölnénk, akkor nem szélsőjobboldaliak, hanem elvtelen populisták lennénk, akik a szélsőjobboldalon próbálnak szerencsét, vagy ha úgy tetszik szerencsétlenkednek.
Érdemileg kifejetve pedig:
A jelen kor ideálpolitikai, világnézeti konfliktusainak, felszíne mögött mindig megtalálható egy mélyebb mindenre kiható törésvonal, amit a tradíció és az antitradíció, az ateista és spirituális létszemlélet szembenállásaként fogalmazhatunk meg. Ebből, mint gyökér okból növekszik mindaz a világfelfogás, probléma- és megoldásfelvetés, ami a felszínen jobb és bal, konzervatív és liberális, monarchista és demokratikus, vagy egyéb ellentétek összeütközéseként jelentkezik.
Ha az átélő ember oldaláról vizsgáljuk meg ezt a problémakört, akkor kijelenthetjük, hogy transzcendenciatudat az, ami az embert emberré teszi. A „felfelé élni” elve. Mindez olyan helyeken is tetten érhető, mint az ember ókori görög elnevezése anthropos, azaz a felfelé tekintő. Az, aki nem teljesíti ezt a kritériumot, az egy szigorú vizsgálatban nem tekinthető embernek.
A nevezett influenciákkal szembeni ellenállás leglényegibb, de egyéni, belső elemeként, a transzcendens elvi elfogadása és kinyilvánítása mellet, az ahhoz való önálló, személyiségfeletti kapcsolódásunk kimunkálását kell megneveznünk, beteljesítve a tradicionális utak által kínált lehetőséget, hogy az információ tapasztalattá, élő valósággá válhasson.
A világban az ellenség erői olyan influenciák formájában nyilvánultak meg, melyek pont ezt a kritériumot, vagy inkább definíciót kezdték ki. Ezek politikai és szellemtörténeti elnevezései mindenki számára ismertek: liberalizmus, kommunizmus (elsősorban), szociáldarwinizmus, freudizmus stb. Sok ezek közül egyenesen tagadja a transzcendencia létét, sok pedig, főleg a modern kor előrehaladtával új „isteneket” állít a helyébe. Miközben az előbb felsorolt erők elpusztították a hagyományos létszemlélet és vallások maradékát, melyekben ez a transzcendencia megnyilvánult, a másik kezükkel ellenhagyományokat és szektariánus ál-vallásokat emeltek azok helyére. Feladatunk tehát nem csak ellenállni, hanem aktívan küzdeni, támadni ezeket az erőket és behatásokat és azok világban való megnyilvánulásait a kultúra és a szorosabban vett politika (ideálpolitika/metapolitika) területén, mert rombolják a transzcendens felé való törekvést.
4. A jobboldaliság általános alapfeltétele a hierarchia és a tekintély tisztelete. Gondolom, ez nálatok sincs másképp. Jól gondolom?
Szorosan és elválaszthatatlanul kapcsolódik az előző ponthoz, hiszen aki nem tételez semmit a fizikai világon túl, arra is képtelen, hogy valódi tekintélytisztelet alakuljon ki a szemléletében.
Maga a hierarchia szó szent uralmat jelent, így ennek az ideának elfogadása megköveteli az előző pont igenlését is, hiszen ha nincs transzcendencia, akkor nincs felettes valóság, minden relatív, minden azonos értékű, így nincs semmi szent, semmi magasabb valóság, amit tisztelni lehetne. Azonban mindezt az elemi tapasztalat is megcáfolja, hiszen a létezők (emberek) között is minőségbeli különbségek vannak, egyenlőség semmilyen értelemben nincs. Éppen ezért a lét hierarchiális struktúrába kell, hogy rendeződjön.
Abban a korban, ahol minden relatív – sőt már azon is túllépve, az ellenértékeket sokkal jobban támogatják -, ahol a mennyiség és a minőség mérlegének nyelve a mennyiség uralma felé billen, tudatosan igenlenünk kell a hierarchiát, melynek az élet minden területén meg kell jelennie. Ehhez a ponthoz társul az egalitarizmus ellenesség, a demokrácia elvetése.
5. A militáns konzervativizmus milyen államformát és politikai rendszert kíván? Első tippre azt mondanám, hogy államformának a monarchiát preferáljátok, politikai rendszerként pedig talán meritokrácia vagy technokrácia lehet szimpatikus. Azt szinte biztosra veszem, hogy a demokráciát nem tartjátok sokra, talán pont amiatt, ami miatt már az ókori görög filozófusok sem. Platón konkrétan azt mondja, hogy “a demokrácia a csőcselék uralma”. Na, eltaláltam valamelyiket? Kérlek, fejtsd ki.
Mielőtt az elhangzott fogalmakat a mi szempontjaink alapján definálnám, azt le kell szögezni, hogy a Légió Hungária nem folytat pártpolitikai tevékenységet, és nem kívánja a regnáló rendszert erőszak útján megdönteni. A militáns konzervatívizmus forma tekintetében nyitott ugyan, de jelen pillanatban abszolút szükségtelen lenne bármilyen közjogi ábrándozásunkkal megterhelni. A miértek egy önálló interjút kívánnának, most nem szeretnék elveszni a részletekben. Ez azt jelenti, hogy nem adok választ arra, hogy mi lenne szerintem az ideális államforma és politikai rendszer. Nem azért, mert nekem ne lennének ezzel kapcsolatban elképzeléseim, hanem azért, mert ezek abszolút személyes vonatkozások lennének, nem tükröznék egy közösség törekvéseit, vagy egy világnézeti keretrendszer célkitűzéseit. Ha ennek a kérdésnek aktualitása lesz (egyáltalán nem biztos, hogy a mi életünkben lesz), akkor visszatérhetünk rá. Azt meg kell jegyezzem, hogy ennyire konkrét formák megnevezéséhez nem mozgalomra, hanem pártra, és nem világnézetre, hanem ideológiára van szükség. Egyik életre hívása sem szerepel a terveink közt. Az általunk kifejtettek egyrészt azok személyes életútjának keretbe helyezését célozzák meg, akik önként elfogadják ezeket, másrészt olyan mozgalmi jellegű szervezetek működésére alkalmazhatóak, mint például a Légió Hungária.
Ami a fogalmak tisztázását illeti: a meritokrácia mellett fontosnak tartjuk ehhez a ponthoz hozzávenni a kiválóság fogalmát, mely kettő kölcsönösen feltételezi egymást. A meritokrácia érdemelvűséget, az arra érdemesek, és leginkább tetteik miatt érdemesek uralmát jelenti, mindennek azonban társulnia kell a kiválósággal, mert a tetteket nem pusztán mennyiségi alapon kell mérni, a vizsgálat során fő szempont a minőség is. Mindebből következik, hogy a legjobbaknak amellett, hogy kvalitásaiknál fogva uralomra termettek, szerzett érdemekkel is alá kell támasztaniuk a vezetéshez, iránymutatáshoz és döntéshozatalhoz való jogukat. Így a származás mindössze potencialitást jelent, melyet érdemekkel kell bizonyítani. A vér megkapja azt, ami a magáé, de kizárólag csak addig, amíg ténylegesen is bizonyítja a rátermettségét.
A technokrácia kapcsán hatványozott szükség van a definícióra, hiszen a különböző iskolák mást és mást értenek alatta. „Aki a korszellemmel házasodik, az hamar megözvegyül”, mondta Kierkegaard és valójában ez is hozzátartozik a konzervatív szemlélethez. Véleményünk szerint vannak olyan megnyilvánulásai a korszellemnek, amiket „meg lehet lovagolni”, hiszen hordoznak valami értéket. Viszont a korszellemnek egyik velejárója, hogy a képviselője nem meggyőződéses, ami a létszemléletet illeti, és megnyilvánulása inkább ösztön és divatszerű. Jelenleg a legnagyobb korszellem, ami még talán mindig felszálló ágban van az a technokrácia. Ez már olyan utópisztikus jövőképeket vázolt fel nekünk, ami a teológiai, az etikai, a szabadság és az általunk eddig élt élet feltételeinek szempontjából több, mint kérdéses.
Le kell szögeznünk, hogy nem vagyunk technológia ellenesek. Viszont azt problémásnak tartjuk, hogy az élet összes szféráját ez alá rendeljük. Kizárólag a technológián álló civilizáció (bár nyilván élvezzük a kényelmét és a jótékony hatásait) nagyon sebezhetővé tette az embert, segített a fentebb már említett önvédelmi reflex kiölésében is. Korszerűnek kell lenni, de nem modernnek. Korszerűség hiányában kizárnánk magunkat napjaink harctereiről, modern szemlélet birtokában azonban lényegileg azonossá válnánk ellenségeinkkel.
6.Sokan szerintem arra is kíváncsiak lennének, hogy a rasszizmust ti pozitívan vagy negatívan ítélitek-e meg? Először ehhez nyilván az kell, hogy kifejtsd, számodra mit jelent a rasszizmus, illetve a rassztudat.
Anélkül, hogy ezen a helyen rassztipológiába és a rasszok kibomlásába és elkülönülésébe ásnánk bele magunkat érdemes kifejteni, hogy miként fogalmazzuk meg a saját rassz-szemléletünket. Nyilvánvaló alapvetés a biológiai rassz tisztaságát megőrizni, mindazon által ez korántsem elegendő. Ha csak erre törekednénk, akkor a szemléletünk nem lenne több szimpla biológiánál.
A rassztudatunknak magába kell foglalnia a testi szférán túlmutató valóságokat, nevesül a szellemi és lelki szférákat is. Hangsúlyozni kell, hogy a rassz fogalma több annál, mint amit a „vérrel” le lehet írni, ez a mai korban különösen fontos, amikor a vérségileg tiszta rasszok is elvesztik ellenálló képességüket és vitalitásukat, így megdöntve azt a szuggesztív mítoszt, mely a nemzetiszocialista rassz-szemléletből maradt ránk (mely szerint a vér minden; azonban hozzá kell tennünk, hogy a nemzetiszocialista Németországban sem volt ez kizárólagos nézet.) Ez alatt arra célzunk, hogy ha a rassz mindent meghatározna, akkor a hierarchikus alá-fölé rendeltségnek konstansnak kéne lennie. Tapasztalati úton kijelenthetjük, hogy ez nem így van.
Véleményünk szerint érdemes elindulni azon a vonalon – az eddig elmondottak mellett – melyet egy kortárs szerzőt idézve intuitíve megérthetünk: „A szellem sűrűbb, mint a vér. Ezért keresd a nemes szellemet és ott majd megtalálod a nemes vért.” (Abir Taha – The Epic of Arya, Search for the Sacred Light)
Úgy gondoljuk, hogy érdemes bevezetni a rassz-elméletünk kapcsán a benső rassz fogalmát, mellyel olyan területek is megnyílnak előttünk, melyek a pusztán biológiai szemlélet számára nem is létezők. A benső rassz fedi le a lelki és a szellemi szférát. Azért, hogy ez megragadhatóbb legyen ezek a szférák olyan valóságok mentén érhetők tetten, amelyek a létező, azaz az ember viszonyulásait és stílusát mutatják. Néhány példa a jobb megragadhatóságért: kultúra és civilizációteremtés, a benső nyugalom iránti viszony, a fegyelem, a diszciplina iránti érzék, a rend iránti érzék, a természetfeletti megragadásának módja, a fizika és biológia kényszerítő erőivel szembeni magatartás.
7. Mit gondoltok a szocializmusról? A szocializmusnak van olyan formája, amivel egyetértetek? Például a keresztényszocializmus vagy bármely katolikus utópista szocializmus az újkorból? Illetve később, a 19. században megjelenő marxizmusról mi a véleményetek? Ugyebár a francia forradalom után először a kapitalizmus gazdasági rendszere jelent meg, amelyre válasz a marxizmus volt, a marxizmusra és a kapitalizmusra pedig a fasizmus adott választ. Ti ezekre milyen választ adnátok? Mindegyik helyett alternatívát akartok?
Ismét le kell szögezni, hogy a militáns konzervatívizmus nincs kidolgozva egy konkrét ideológia szintjéig, annál átfogóbb állapotban van, a világnézet szintjén. Ebből kifolyólag nem tartalmaz például gazdasági téziseket, és ezeket nem is tartjuk lényegesnek ebben a pillanatban. Bármilyen izmushoz való viszonyulása azon áll vagy bukik, hogy az alapértékek tekintetében azok mennyire egyeztethetőek össze vele. Ha el akarnánk veszni a részletekben természetesen hasonlítgathatnánk más eszmeiségekhez, de ez azért sem feltétlenül szükséges, mert ilyen értelemben nem reakció, tehát megáll a saját lábán.
Amit érdemes itt megemlíteni az általunk ismert írott történelem azon fordulópontjai, melyekben ellenséges erők működtek és az ezekhez kapcsolódó események, melyek a „mindenkori” hatalom által piedesztálra vannak emelve (a demokratizmus és a nivelláció megnyilvánulása a forradalmakban, francia forradalom, stb.).
Ennél is fontosabb pont a progresszív történelemszemlélet elvetése. Le kell számolnunk azokkal a mesterséges mítoszokkal melyek szerint a történelem előrehaladtával a létezők (legyenek azok emberek vagy eszmék) szükségszerűen fejlődnek és folyamatosan jobbak lesznek a világban. Kétségtelen, hogy mind az elemi tapasztalat és az ezzel járó válságtudat, valamint a világ nagy szellemi hagyományai is ennek az ellenkezőjét támasztják alá.
8. Nem nehéz kitalálni, mit gondoltok az LMBTQ-ról és a gender studies-ról, mégis megkérdezem, hogy helyette mi az ideális számotokra. Mármint a hagyományos férfi-nő elképzelésen belül, legyen szó a tradicionális családmodellről akár.
Az, hogy az idők jeleit milyen gyorsan tapasztalhatjuk és, hogy a világ milyen mértékben száll alá, könnyen tetten érhető azon, hogy a család organikus intézménye az utóbbi évtizedekben milyen megnövekedett támadásoknak volt kitéve. Meglepődhettünk azon, hogy már néhány éve egy szerző nagy hangsúlyt fektet erre a témakörre a jobboldaliságról szóló könyvében, hiszen ez alapvetően kikezdhetetlen részének kellene, hogy legyen az életnek. Négy-öt év alatt azonban erre a területre is akkora nyomás helyeződött még hazánkban is, hogy már úgy érezhetjük, ki kell térni a témára. Alapvetően nem szabadna, hogy egy világnézeti fejtegetés tárgyát képezze ez a terület, hiszen organikus része az életnek. Nélküle nem is lehetne élet. Sajnos napjainkra eljutottunk arra a szintre – szint alatti szintre -, hogy nem csak a család egységét akarják szétbomlasztani, mint 60 éve a kultúrmarxisták szerették volna ideológiájukkal, hanem a nemi identitás felszámolása zajlik.
Véleményünk szerint abból látszik, hogy bizonyos értelemben a végidőket éljük, hogy a felbomlás erői a nagyobb és strukturált egységektől haladva egyre inkább a létezés elemi szféráinak felszámolása felé tartanak. Tegnap a család, ma pedig a teremtés kezdetétől meglévő polarizáltság, a tiszta férfiasság és a tiszta nőiség felszámolása felé.
Egy másik, kevéssé feltárt problémakör a család fogalmának félreértelmezése, és ebből kifolyólag az eredeti szerepek zavarossá válása. Szokás a családot a társadalom legkisebb egységének is nevezni, mely kijelentés még napjainkban is helytálló. A probléma azonban, hogy mindazok a negatív folyamatok, melyek 1945 óta lezajlottak a világban, és részben atomizálták a társadalmakat, részben pedig felborították és összezavarták a szerepköröket, tetten érhetőek a családokban, még abban az esetben is, ha formailag a normalitást képviselik. Ahogy az államférfiak pusztán politikusokká váltak, a harcosok pusztán katonává, úgy silányult a családfő szerepe családfenntartóvá, a ház úrnője szerep főállású anyává, az iránymutatásra szomjazó gyerekek pedig állami támogatások és családbarát hitelkonstrukciók függvényévé.
Napjaink modern államai számára is kiindulási alapot jelent például a római jog, vagy a hellén kultúrkör, azonban a hivatkozási alaphoz képest mindössze egy kisstílű másolatot képesek felmutatni, mely szigorúan csak a formát másolja, a tartalmat igazából képtelen értelmezni. Ugyanezt tapasztalhatjuk napjaink családjai esetében is. Az apa férfi, az anya nő, a gyerekeknek joguk van a nemi identitásuknak megfelelő szerepkörben felnőni, de mindez egy mélyebb tartalomtól mentes paragrafussá silányult.
A szerepkörök elhalványodása pedig a család célját is megváltoztatta, értelemszerűen negatív irányba. Napjainkban még a konzervatívnak mondott társadalmak is mindössze biológiai és mennyiségi szempontokat tartanak elsődlegesnek, ha meg akarják fogalmazni a család célját.
Kiindulópontunk az volt, hogy a család a társadalom legkisebb egysége, azonban, ha azt kijelentjük, hogy a társadalom beteg, akkor ezzel szükségszerűen kimondjuk az alkotóelemek betegségét is. Meggyőződésünk szerint a társadalom betegségére a gyógyír, hogy ősi elvekhez nyúl vissza, ebből pedig annak kell következnie, hogy a család esetében is ugyanígy kell eljárni.
A férfi attól válik férfivá, hogy küldetéstudat munkál benne a világ jobbá tételére, világnézeti meggyőződése érvényre juttatására, melyet mindenáron végrehajt a legkisebb egységből (család) kiterjesztve tágabb környezetére. A nő attól válik nővé, hogy kiteljesedik gondoskodói minőségében, mellyel szükségszerűen megteremti a hátországot. A gyermekek stabil környezetben, megfelelő példaképek birtokában pedig biztonsággal indulhatnak el a helyes úton. Természetesen tételezhetünk ezeken túl egyéni, kivételes utakat, azonban a hibásan elterjedt mondással ellentétesen a kivétel nem erősíti a szabályt. A kivétel felette áll a szabálynak, csak abban az esetben jöhet létre, ha az egyén speciális igényei találkoznak a kiválósággal, minden más esetben bukásra ítéltetnek az egyéni utak.
9. Végül, az utolsó kérdésem, hogy mit gondoltok a mai jobboldalról, amivel feltételezem nem szimpatizáltok, és amennyire jól gondolom, nem is igazán tartjátok őket jobboldalinak, hiszen kulturális értelemben a jobboldalra kitolódott az egykori bal. Ez valójában egy természetes fejlődési folyamat, ami a politikai oldalakon történik, legalábbis egy progresszív ember számára, de mit gondol erről egy militáns konzervatív?
Természetes fejlődési folyamat helyett inkább fogalmazzunk úgy, hogy természetellenes devolúciós folyamat.
Egy általunk is nagyra becsült XX. századi gondolkozó írja egy helyen, hogy nem az államforma, a politikai rendszer, vagy a kimondott világnézet az, ami számít, hanem az emberek minősége, akik azokat megalkotják. Nyilván ez a kettő összefüggésben van egymással, mivel az ember az, aki megnyilvánítja az előbb felsoroltakat. (Gyümölcseiről ismerszik meg a fa.) Éppen ezért nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy a kifejtettek semmit sem érnek, ha magunkban nem realizáljuk és éljük meg azokat. Mindennek az alapja a hitelesség valamint a képmutatás, azaz a hipokrácia teljes elutasítása. Tapasztalatunk, hogy ami korunkban nagymértékben hiányzik, az az egzisztenciális hitelesség. Tehát amit az ember a külvilág felé mutat, az nem felel meg önmaga belső világának. Amennyiben ez a hitelesség megvan, úgy teljesen más embertípus, más ethosz és stílus alakul ki.
Azért tartottuk lényegesnek ennek a pontnak beszúrását, “Az emberi tényező, mint mindennek a foglalata, alfája és omegája – emberi ethosz és stílus” fejezet címmel, mivel látjuk, hogy a meleg-konzervatív, szalonjobboldali médiában sok esetben hasonló dolgokat mondanak, mint mi, azonban teljesen más az az embertípus aki ott kimondja ezeket.
Köszönjük az interjún való részvételt Incze Bélának, a hallgatóknak pedig a figyelmet.
Amennyiben ti is szeretnétek egy hasonló videóban nézeteiteket, filozófiátokat, vallásotokat bemutatni, írjatok e-mailt nekünk az ideologiaktarhaza@gmail.com címre, tárgyként adjátok meg a témát, amiről beszélni szeretnétek, illetve néhány sorban vezessétek fel nekünk.
További információkért ismételten ajánljuk a videó leírását, illetve a komment szekcióban való böngészést és kérdezést.
Sziasztok!