Sziasztok! Ez itt az IdeoLog
című műsorunk második része, melyben egy katolikus teológussal fogunk interjút
készíteni arról, hogy hogyan vált vallásossá, miért pont a katolikus egyház
felé hajlott el, illetve, hogy számára mit jelent a katolicizmus. Az
interjúalany anonimitást kért, ezért nem fogjuk nevét említeni, hangját pedig
torzítva fogjátok hallani.
1. Nos, mielőtt rátérnénk magára a katolicizmusra, kérlek,
meséld el pár mondatban, hogy emlékeid szerint hogyan váltál Istenhívővé és vallásossá?
Ez komoly kérdés, hiszen senki sem úgy születik, hogy vallásos. Természetesen a
környezetünk is kihatással van erre. Gyakran előfordul, hogy valaki vallásos
családba születik, és gyerekkorában rákényszerül, hogy gyakorolja azt, de
felnőtt korában szakít vele, ugyanakkor ez fordítva is elő szokott fordulni;
valaki ateista, vallás nélküli családba születik, mégis a vallás felé fordul
egy idő után. Veled ez hogyan történt?
Üdv és köszönöm a lehetőséget! Nos, én személy
szerint egy személyes Istenélménynek köszönhetem a megtérésemet, aminek
hatására elkezdtem komolyan hinni Isten létezésében, korábban ugyanis
agnosztikus voltam. Aztán hosszú évek keresése után a katolicizmusban leltem
meg azt az egyetlen és végső igazságot, amit tudat alatt mindig is kerestem.
Egyébként nem igaz az, hogy az ember nem vallásosnak születik, mert – még ha
öntudatlanul is –, de minden ember keresi a választ az élet alapvető
kérdéseire, ami szükségszerűen a valláshoz viszi el az embereket, ugyanis
ezekre a lét végső értelmét kutató kérdésekre, csak a vallás, azon belül is az
Egyház tud valódi válaszokat adni.
Ateista társadalom pedig a történelem során pedig
soha nem létezett – leszámítva néhány
elbaltázott és tragikus kísérletet, például felvilágosodás és kommunizmus –, ez
is azt bizonyítja, hogy az ember alapvetően homo
religiosus (vallásos lény).
Visszatérve: napjainkban valóban gyakori jelenség
az, hogy egy vallásos családban felnőtt gyermek később ateista lesz, vagy
egyszerűen csak nem gyakorolja a hitét. Ennek több oka van. A legfőbb ok, hogy
megszűnt az a generációs lánc, ami ezelőtt ezer évig működött: a család
generációról generációra adta át a hitet és nemcsak a család volt vallásos,
hanem maga a társadalom is. A kommunizmus negyven éve Magyarországon
szétrombolta ezt a folytonossági láncot, amit az azóta eltelt harminc év
csúcsra járatott.
Akkora szakadék tátong a modernitás és a hit világa
között, amit lehetetlen áthidalni behódolás nélkül. Választani kell, és ezen
választás általában a világ felé történik. Ez érthető, részben az emberi
természet gyengeségei okán (mint az áteredő bűn, a megromlott emberi természet
és a rossz mellett való könnyebb választás) és azon természetes igazodási
hajlam miatt, ami általában a többségi norma felé vonzza az embereket.
Az autoritás így a posztmodern korunkban is működik,
csak éppen negatív irányba. De visszatérve a kérdéshez: személy szerint nem
voltam vallásos, ahogyan a családom sem – két generációt ugrott át kevés
kivételtől eltekintve a vallásosság a családban – majd jómagam az isteni
gondviselés során, felnőttfejjel tértem meg az egyetlen igaz Egyházba, a Római
Katolikus Anyaszentegyházba.
2. Mint tudjuk, számlatan keresztény felekezet létezik, Te
mégis a katolicizmus mellett döntöttél. Mitől jobb a katolicizmus, vagy mivel
nyújt többet számodra, mint más keresztény vallások? Biztosan van valami ok,
ami miatt a katolicizmus áll hozzád a legközelebb, amiatt ezzel tudsz leginkább
azonosulni. Kifejtenéd pár mondatban, hogy miért?
A
kérdés teljesen jogos, éppen ezért tisztázásra szorul. Mindenekelőtt, itt nem a
személyes szimpátia a döntő; ha innen próbáljuk megközelíteni a dolgot, akkor
teljesen téves következtetésekre fogunk jutni. Nem azért választottam a
katolikus hitet és az Egyházat, mert az „szimpatikus volt”, hanem mert felismertem
azt, hogy az egyetlen igazság itt található. Ez a legfőbb ok és minden további
ebből következik. Emellett a vallás nem pusztán egy erkölcsetikai kódexet nyújt
a híveinek, ami mentén rendezhetik az életüket, hanem komplett világnézetet,
vagyis egy olyan látásmódot, hogy úgy tudjuk szemlélni a világot, amilyen az
valójában. Ez megvéd minket az idealizmustól és utópiák gyártásától, amely
miatt a világ most is szenved. A világ ugyanis nem tudja elviselni magát
olyannak amilyen, pedig ez lenne az első lépés a gyógyulás felé.
Ha
felismerem, hogy beteg vagyok, és nem hazudok magamnak, akkor ez már az első
lépcsőfok, amelyen elindulhatok a szabadulás felé. Mivel az igazság egy (Jézus
Krisztus Péterre bízta az Anyaszentegyházat, és az ő utódai, a római pápák
kétezer éven keresztül hirdették és hirdetik Krisztust és az Ő megváltó művét)
így nincs több keresztény vallás, hanem csak egy, a katolikus keresztény
vallás. Ami pedig a történelem folyamán, az Egyház fájáról leszakadt ágakat (a
számtalan protestáns szekta) illeti, ők legfeljebb részlegesen őrizték meg azt
az igazságot, amit a Katolikus Anyaszentegyház mai napig teljes mértékben
birtokol. Ha valaki erről meggyőződik, akkor nem kétséges a választás. Ki
akarna egy ócska másolatot az eredeti helyett?
3. És most a személyes kérdéseken kerekedjünk felül, és merüljünk bele a
történelembe. Hogyan és mikor jött létre a katolikus egyház?
A Katolikus Anyaszentegyházat maga Jézus Krisztus alapította, hogy tanítását őrizze és hirdesse azt minden embernek. A mikor kérdésre nincs teljes konszenzus: Péter meghívása és a Szentlélek kiáradása pünkösdkor a két legvalószínűbb időpont, bár a többségi konszenzus jelenleg ez utóbbira hajlik, tehát nagyjából Kr.u. 33 és 35 között (attól függően, melyik időszámítást fogadjuk el).
4. Sokszor azzal vádolják a katolikus egyházat, hogy csak a pénzre hajt, és
hát amúgy is csak pedofilokat nevelnek ki, akik a ministránsokat molesztálják.
Kívánsz ehhez bármit is hozzáfűzni?
Érdemben
nehéz ilyen hangzatos lózugokat kommentálni. De legyünk reálisak: valóban
voltak ilyen esetek – kiskorúak, illetve fiatal felnőttek ellen elkövetett
visszaélések –, különösen a múlt század 60-as és 70-es éveiben, amiket most a
kétezres évek után hoztak nyilvánosságra. Furcsa, hogy ezeket éppen most hozták
le a köztudomásúan egyházellenes médiumok.
Tény,
hogy ezek súlyos bűncselekmények, amik nem évülnek el, ezt nagyon helyesen
hangsúlyozta XVI. Benedek és Ferenc pápa is zéró toleranciát hirdetve a további
esetek megakadályozására. Nem tagadva a bűn súlyosságát, azért látnunk kell,
hogy ezek kihangsúlyozása és az a hazugság, hogy az Egyház ezeket szándékosan
eltusolja, nem felelnek meg a valóságnak.
Nem
is beszélve az Egyház pénzéhes voltáról, amit – akárcsak a pedofilbotrányoknál
– egyéni és többnyire múltbéli esetekkel próbálnak általános tendenciaként
beharangozni. Nyilván szándékos lejáratásról van szó. De még ha vannak is
egyéni esetek, amik az emberi gyarlóság megnyilatkozásai, ez semmit nem von le
abból a tényből, hogy a Katolikus Egyház az egyetlen igaz Egyház.
Nyilván
ez sok ellenérdekelt – elsősorban ateista – személynek és szervezetnek nem
tetszik, ezért veszik elő újra és újra ugyanazokat a kártyákat. Unalmas.
5. Gyakran hallható a
valláskritikusoktól, hogy bárki, aki megbánja bűnét, bármilyen aljas gaztett,
akár egy népirtás után, az a mennyibe kerül; még akkor is, ha az adott személy
még csak nem is volt soha keresztény, teszem azt muszlim, buddhista vagy bármi
más volt. Ugyanakkor, ha az utolsó perceiben elfogadja Jézust, és megbánja
bűneit, akkor feloldozást kap. Ezt fontos tisztázni, mert ez a leggyakoribb
értetlenség a kereszténységgel kapcsolatban. Igaz ez?
Ha ez úgynevezett szívbéli töredelemből származik,
akkor igen, még a legsúlyosabb bűnök is bocsánatot nyernek. Itt azért fontos
hozzátenni, hogy ez valódi bánatot jelent, vagyis, hogy én felismertem a
cselekedeteim súlyosságát és azt, hogy ezzel Isten szeretetét és igazságosságát
elutasítottam és így méltó lettem a kárhozatra. Ha az illető ezt belátja és
szívből kéri Isten megbocsátását, megkapja azt.
Isten ugyanis minden ember üdvösségét akarja és
sokszor még különleges kegyelmeket is kap a súlyos bűnben élő ember, hogy az
örök szenvedéstől megmeneküljön. Azért az nagyon ritka, hogy egy tömeggyilkos
megtér, ugyanis ez annyira elhomályosítja benne az Istenképet, hogy Isten
különleges közbelépése szükséges arra, hogy egy ilyen ember belássa
cselekedetei súlyosságát.
Ezt a teológia a „bűnben való megátalkodottságnak”
nevezi, vagyis, hogy egy ember olyan mélyre süllyed a bűnben, hogy már nem hallja
meg, vagy nem is akarja meghallani Isten bűnbánatra hívó szavát. Ennek pedig
logikai következménye a kárhozat, amire a bűnös magát rendeli.
A megtérés ugyanis az utolsó pillanatban is
lehetséges, lásd a jobb lator esetét. Ezért kell gyakran lelkiismeretvizsgálatot
végezni magunkon és a gyónás szentségéhez járulni. Ugyanis örök sorsunk múlik
rajta.
6. Ez gondolom azokra
a vallási fundamentalisták is ugyanúgy igaz, akik Krisztus nevében követnek el
szörnyű bűnöket. Van egy olyan érzésem, hogy ők azok, akik soha nem fogják
belátni bűneiket, mert megrögzötten hiszik, hogy az Isten akarata, ellenben egy
ateista vagy egy agnosztikus, aki nem fanatikus, könnyebben megtérhet és ezzel
együtt a bűneit is komolyabban megbánhatja. Ezzel egyetértesz?
Igen. Eleve az, aki Krisztus neve mögé bújva szándékosan okoz
kárt magának, embertársainak és a társadalomnak, az halálos bűnt követ el,
ráadásul nem is egyet: Istenkáromlás, botránkoztatás, amihez kapcsolódik még az
adott vétek (például sikkasztás, emberölés, rablás stb.) is.
Napjainkban viszont egy alapvető csúsztatás figyelhető meg: a
média a hitüket komolyan vevő, gyakorló katolikusokat állítja be vallási
fundamentalistáknak, akik csupán hitük tanításait követik. Jellemző eset az
abortusz klinikák előtti imádság, illetve a felvilágosítás miatt meghurcolt
hívők, nem egy esetben klerikusok példája. Ők a hit hősei, a fehér vértanúság
képviselői.
A fundamentalizmus egyébként alapvetően egy pozitív fogalom:
a hit alapjainak komolyan vétele és életvitelszerű megvalósítása. A fogalom
lejáratása a neo-modernista és liberális médiumok kifejezett célja, melyet mára
már szinte mindenhol megvalósítottak. Egy nyitott elméjű és szívű ateista, aki
keresi az igazságot, jó alapot jelent Isten kegyelmének befogadásához, ami a
megtéréshez vezeti el a keresőt. Szívből kívánom minden embernek, hogy ez
megvalósulhasson.
7. Te hogyan gondolsz
Istenre? Nyilván, ahány ember, annyiféle elképzelés. Sőt, a valláskritikus
hangok szerint Istenben azért nevetséges hinni, mert ma már tudjuk, hogy a
felhőkön nem ül egyetlen szakállas bácsi sem. Nyilvánvaló, hogy a keresztények
sem szakállas bácsiként képzelik el, vagyis gondolom. A legtöbb ember, akit
ezzel kapcsolatban valaha megkérdeztem, mind valamiféle természetfeletti, téren
és időn kívüli, anyagtalan úgymond lényként írják le, de kíváncsi vagyok a te
elképzelésedre is.
Az, hogy én hogyan gondolok Istenre kevésbé
releváns, főleg, ha a szubjektivizmuson keresztül próbáljuk elérni Istent – és
ezalatt az önkényes Istenképeket értem –, sosem jutnánk el az Ő valódi
lényegéhez. Arra a kérdésre, hogy hogyan Ismerjük meg Istent úgy ahogyan van,
ez egyrészt a teremtett világon keresztül is lehetséges (amit mi harmonikusnak,
szépnek és jónak látunk.
Az emberi gonoszság által deformált világ már más
kérdés, de Isten lényege a jóság, így az általa teremtett világ is jó) másrészt
a kinyilatkoztatás hittel való elfogadásán keresztül, ami által feltárul
számunkra az élet végső értelme és mélysége. Isten a szeretet és azok jutnak el
Isten valódi megismeréséhez, akik szeretettel közelítenek hozzá (vö. 1Jn 4,8).
Másrészt Istent úgy értjük meg helyesen, ha megismerjük/megértjük
tulajdonságait. Isten tulajdonságai: jóság, szépség, igazságosság és
irgalmasság, mindentudás, végtelenség, örökkévalóság, bölcsesség stb.
Ezek a tulajdonságok számunkra mindig
kimeríthetetlenek és megismerhetetlenek maradnak. De mégis helyes képet
kaphatunk Istenről, és így Isten megismerhetővé válik számunkra. Ő az élet
alkotója és szuverén Ura, aki szeretettel alkotta meg a világot és
bölcsességével kormányozza azt. Annyira szerette és szereti most is a világot,
hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki benne hisz, örökké éljen (vö. Jn
3,16).
Az „öreg kaporszakállú Isten” nyilván egy
antropomorfizmus (Istent emberként ábrázolja) és allegorikusan kell értelmezni.
De érthető ez az asszociáció, hiszen maga a Szentírás ábrázolja így az
Atyaistent, az Ősöreg képében (Dán 7,9).
Nyilván a keresztények és az értelmes emberek nem
szó szerint képzelik el Istent ilyennek. Tény, hogy Isten maga az Abszolútum, a
végtelenül transzcendens (természetfeletti), és mint ilyen teljesen sosem
ismerhető meg. De a fenti szempontok alapján (teremtett világ,
kinyilatkoztatás, tulajdonságok) helyes Istenképet kaphatunk és ez már egy
biztos pont, amire lehet építeni, ha helyesen döntünk, akkor az egész
életünket, mely próbaidő az örök életre.
8. Ha már Isten
szeretete szóba került, fontos megemlíteni az egyik legjellemzőbb kritikát is a
teizmussal kapcsolatban, mégpedig azt, hogy Isten hogyan lehet jó, ha annyi
szörnyűség van a világban? Ez az alapvető kérdés, de kicsit kiegészítem. Ugye
létezik teizmus, ami azt az istenhitet jelenti, amely kiegészül azzal, hogy a
teremtő Isten megteremtette a világot és jelenleg is gondját viseli. Ellenben
létezik deizmus is, ami olyan istenhitet jelent, amely kiegészül azzal, hogy
Isten valamikor a múltban megteremtette a világot, de magára hagyta azt, és nem
tudunk vele kapcsolatot teremteni sem, és ez az oka annak, hogy annyi rossz
történik a világban. A katolicizmus egy teista vallás, és hívei vallják, hogy
Isten most is figyel minket és gondoskodik a világunkról. Az ateisták és egyben
a deisták kritikájára, miszerint „hogyan lehet Isten jó, ha annyi rossz
történik”, hogyan reagálnál?
Ez egy igazi Gordiuszi csomó, amely megérdemli, hogy
kicsit bővebben foglalkozzunk vele – ha átvágni nem is tudjuk teljesen, de
legalábbis megvilágítjuk – különösen azért is, mert ez mindig ütközési pont
volt és lesz is, a hit egyik próbaköve. A gonoszság misztériuma az angyalok
lázadásával kezdődik, a transzcendens világban, a földön pedig az első emberpár
megkísértésével és bukásával. Ádám bűne az volt, hogy hitt a gonosznak, aki azt
mondta: „azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és
olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat!” (Ter
3,5).
Még egy szabadkőműves francia miniszter, Charles Mitterrand is beismeri: „az Istent
az oltárról levenni és oda az embert tenni luciferi bűn.”, melyet a
felvilágosodás, majd a modernizmus „tökéletesített”. Ezzel a
cselekedetével az első ember teljesen felforgatta az Isten által megalkotott
kegyelmi rendet, amiből egyúttal ki is esett. Ezt a kísértést aztán minden
egyes ember megörökölte, és egyéni életük során is számtalanszor elkövetik. Emiatt
vagyunk hajlamosabbak a rosszat elkövetni és kevésbé a jót, mert akaratunk
meggyengült és rosszra hajló lett. Szent Pál apostol így beszél erről: „Magam
sem értem mit teszek, mert nem azt teszem, amit szeretnék, (a jót), hanem, amit
gyűlölök, (a rosszat).” (Róm 7,15).
Az ateizmus és a liberalizmus nyílt teret engednek a
gonosznak, hiszen egy olyan világban, ahol nincs Isten, ott mindent szabad (vö.
Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek). Ez a legfőbb oka a szenvedésnek és
rossznak a világban, amit a liberális credo alapoz meg: amivel nem bántok
másokat, azt szabadon tehetem. De, ha nincs egy Lex Divinum (Isteni törvény),
ami meghatározza, hogy mi a jó és mi a rossz, akkor az ember önkényesen
határozza meg azt.
És ami az egyiknek jó, az a másiknak nem biztos,
hogy az, és szenved tőle. Valaki számára például jó dolog 300 milliót
sikkasztani és élni, mint Marci hevesen, de lehet, hogy ez a 300 millió
valakiknek az éveken át gyűjtött megtakarításuk, akik így földönfutóvá válnak. Van,
aki a hatalom megszállottja és ez óriási megelégedettséggel és „boldogsággal”
tölti el, de lehet, hogy ezt milliók halálának árán éri el (lásd a szovjet
felsővezetés vs. több tízmillió orosz halott).
Isten tehát az Ő törvényét nem, mint elviselhetetlen
korlátozást adja az embernek, hanem hogy ezt a rengeteg rosszat elkerülhesse és
már itt a földön is (!) boldog legyen, nem különben az örök életben. De mivel
Isten az embernek szabad akaratot adott – így tudott az ember egyáltalán bűnbe
esni, hiszen különben determinizmus lenne, ami kizárja a valódi szabad akaratot
– és mivel az ember a bűn által megromlott természete miatt eleve könnyebben
hajlik a bűn elkövetésére, ezért is van szenvedés és rossz a világon.
Mért engedi meg ezt Isten? Mert annyira szereti az
embert, hogy tiszteletben tartja döntését, még akkor is, ha az történetesen Ő
ellene irányul. De Isten bár megengedi a rosszat az ember szabad akaratának
tiszteletben tartása miatt, nem akarja (!) a rosszat.
Fontos ez a megkülönböztetés, mivel Isten tiszta
jóság, ezért nem akarhatja a rosszat, csak megengedi. Mért engedi meg? A
fizikai rosszat – testi szenvedést – azért, hogy ebből egy nagyobb jót hozzon
elő (például egy megátalkodott bűnös rákos beteg lesz, magába száll és megtér,
így üdvözül). Az erkölcsi rosszat nem akarja és sokszor meg sem engedi (például,
ha egy okkultista rontást küld valakire, akkor az sokszor nem ér célt, mert
Isten végtelenül hatalmasabb).
Amikor Isten mégis megengedi az erkölcsi rosszat,
akkor is egy nagyobb jó érdekében teszi (például megengedte, hogy Izrael fiai a
bálványimádás bűnébe essenek, ami a legnagyobb erkölcstelenségnek számított,
hogy aztán, mint szabadító Isten, újra megerősítse velük szövetségét, és
okuljanak a bűn súlyosságából, illetve felismerjék, hogy csak egy igaz Isten
van, aki szereti őket és gondjukat viseli). Ennek fényében úgy gondolom, hogy már
könnyű belátni az ateizmus és a deizmus tévedéseit.
9. És akkor az utolsó
kérdésem az, hogy hogyan érzed: a katolikus egyháznak és hitnek milyen jövője
van a mai szekuláris, egyre inkább a pogány, ezoterikus és spirituális hitek
felé vagy az agnosztikusság és ateizmus felé hajló társadalomban? Nyilván, itt
főleg Európáról beszélek, hiszen azt tudjuk, hogy más helyeken a világban,
főként Közép- és Dél-Amerikában virágzik a katolicizmus. Itt főleg a
tapasztalataidra tudsz hagyatkozni, hogy mennyi új, fiatal nyit a katolikus
egyház felé, és mennyi gyakorolja azt ezekben az időkben? Csökken, stagnál vagy
inkább nő a katolikus közösség itthon?
Ha pusztán a jelenkori trendeket venném alapul,
akkor azt kellene mondanom, hogy az Egyház a végét járja. Az általad említett
jelenségek, mint az ateizmus, a szexuális szabadosság és a New Age, mind
tünetei annak, hogy az Egyház beteg, mert nem képes érvényesíteni az egyedüli
igazságot, amit hirdetnie kell: Jézus Krisztust.
Hívőként azonban tudom, hogy az üdvtörténet, melyet
Isten irányít, végül megdicsőíti Egyházát, amely, mint mennyei Jeruzsálem újjá
fog születni. Addig viszont keresztül kell mennie a végidők eseményein,
melyeket a Jelenések könyvében a Szentlélek Úristen bemutatott. Ebből az első
felvonás, hogy a nagy hitehagyás éppen a szemünk előtt zajlik: az
Anyaszentegyház számos püspöke, bíborosa heterodox
tanítást, ha nem éppen eretnekséget prédikál, maximálisan kiszolgálva a
világot, amelyet a Sátán irányít. Ezt az Antikrisztus fellépése követi, majd
végül a jó és gonosz erők végső csatája, mely Isten és az örök élet győzelmével
végződik.
Hogy ez pontosan mikor és hogyan következik be, azt
senki nem tudja, egyedül csak az Atyaisten. Mivel a mai egyházi vezetés
túlnyomó többségben nem teljesíti feladatát, így természetes, hogy minimális
vonzást képes gyakorolni, nemcsak a mai generációra, hanem az ezt megelőzőre
is.
Ennek mélyebb oka, az a forradalmi folyamat, mely
már több mint két évszázada mérgezi az emberiséget és így az Egyházat is, mely
ugyanúgy gyarló emberekből áll. A forradalmi folyamat csúcsát, illetve
mélypontját a II. vatikáni zsinat kétértelmű dokumentumai jelentik, ami miatt
az ön-identifikációs válság csak tovább eszkalálódott.
Az Egyház akkor tudna vonzóbb lenni, ha újra az
lenne, ami: Isten országának hirdetője. Az Egyháznak mindig is egy
ellen-valóságot kell képviselnie a látható világban, így reális alternatívát
nyújtva a jelenlegi világ szennyétől (abortusz mészárszékek, szexuális szabadosság,
LMBTQ propaganda stb.) megcsömörlött emberek sokaságának.
Ha kompromisszummentesen csak önamgát adná, akkor
hatalmas vonzást lenne képes gyakorolni az emberiségre, különösen mai dekadens
és hanyatló világunkban. Magyarországon a fenti okok miatt a katolikus
közösségek stagnálnak, hol kisebb-nagyobb csökkenést vagy növekedést mutatva.
De egy bizonyos – igen alacsony korlátot – a fentebb részletezett okok miatt
nem tud áttörni.
Köszönjük szépen a részvételt és hogy bemutattad a
hallgatóknak, hogy hogyan váltál vallásossá, és hogy mit jelent számodra
katolikusnak lenni. Bizonyára sokak számára tanulságos volt. Kedves hallgatók, nektek
pedig köszönjük a figyelmet, és várjuk a témára és az elhangzottakra való
reakciótokat a komment szekcióban.
Amennyiben ti is szeretnétek egy hasonló videóban
nézeteiteket, filozófiátokat, vallásotokat bemutatni, írjatok e-mailt nekünk az
ideologiaktarhaza@gmail.com címre, tárgyként adjátok meg a témát, amiről
beszélni szeretnétek, illetve néhány sorban vezessétek fel nekünk.
További információkért ismételten ajánljuk a videó leírását,
illetve a komment szekcióban való böngészést és kérdezést.
Sziasztok!